Don Cruickshank, a több mint 200 esztendős London Stock Exchange (LSE) elnöke alig akart hinni a fülének. Múlt csütörtöki találkozójukon a részvényesek éppen Gavin Casey vezérigazgatót nógatták, hogy fejtse ki álláspontját a svéd OM-csoport ellenséges felvásárlási ajánlatáról, illetve az annak nyomán előállt helyzetről. Casey azonban szárazon csak annyit mondott: “Nem, köszönöm.” A részvényesek kisvártatva kézfeltartással voksoltak arról, elmozdítsák-e a székéből – és az ítélet egyértelmű volt. A döntést hivatalossá tevő titkos szavazás azonban újabb meglepetéssel szolgált, a többség mégis a vezérigazgató hivatalban maradására szavazott. Casey – akár örült e fejleménynek, akár nem – másnapra mindenesetre “belátta helyzete tarthatatlanságát”: azonnali hatállyal lemondott. A tornyosuló problémákat azonban ezzel nem oldotta meg.
A bajok valamikor májusban kezdődtek, amikor is a londoni és frankfurti tőzse két évi egyezkedés után bejelentette egyesülési szándékát (Figyelő, 2000/20. szám). A leendő páneurópai tőzsdét iX (International Exchanges) néven emlegetik, az LSE és a Deutsche Börse (DB) 50-50 százalékban lenne a tulajdonosa. Londonban azonban a svéd felvásárlási ajánlat szeptemberi 11-i, hivatalos kézhez vételének másnapján bejelentették: egyelőre nem folytatják a tárgyalásokat a DB-vel. Minden erejükkel arra akarnak összpontosítani, hogy kivédjék az OM támadását.
Nagyot változott tehát az LSE vezetőinek hangneme azóta, hogy Don Cruickshank a hónap elején egyszerűen “nevetségesnek” minősítette a svéd ajánlatot. Igaz, több elemző is állítja, a londoniaknak éppen hogy kapóra jött a “viking offenzíva” az igencsak kínosan alakuló iX-tárgyalások félbeszakításához. A kételyek ugyanis egyre sokasodtak. London és Frankfurt vajmi kevés jelét adta például annak, hogy foglalkoztatná, miként mérsékelje a belföldi részvénykereskedelemnél nagyságrendekkel drágább nemzetközi tranzakciók költségeit. Az sem világos, hogyan működött volna a tőzsdei szabályozás. Az Új Gazdasághoz kapcsolódó részvényekkel például Frankfurtban kereskedtek volna, míg a nagy nevű cégek, a blue chipek papírjai Londonban forogtak volna – itt is, ott is a helyi szabályok szerint.
További probléma volt, hogy az iX a frankfurtiak Xetra kereskedési rendszerét vette volna át, ami megbízható ugyan, de korántsem tökéletes. Éppen e téren nagyon erős viszont a svéd ajánlat. A mindössze 1985-ben alapított – igaz, két esztendeje a közel másfél évszázados múltú stockholmi tőzsdét is bekebelező – OM rendszere “hibátlan”, és már világszerte mintegy kéttucat részvénypiac használja. A svéd Dávid pimasz támadása a brit Góliát ellen persze nemcsak ezért érdemel figyelmet. Az OM által kínált árat – minden 100 LSE-részvényért 65 darab saját papír, valamint 700 angol font járna – keveslik ugyan Londonban, ezt azonban némileg ellensúlyozza, hogy a svédek földig hajolnak az LSE tekintélye előtt, és eszükbe sem jut megváltoztatni ezt a felbecsülhetetlen értékű márkanevet. Mi több, a fúzió utáni szupertőzsde székhelye is a brit főváros maradna.
A svéd akció sikerére mindazonáltal kevesen fogadnának. Nem kizárt, hogy az OM maga sem gondolja komolyan az ügyet, csupán a Morgan Stanley Dean Witterrel novemberben indítandó Jiway nemzetközi brókerháza útját akarta simábbá tenni a DB-LSE-frigy megtorpedózásával.
