Egyébiránt még el sem kezdődtek Sydneyben a versenyek, a befektetők figyelme már a következő, a 2004-es olimpia színhelye, Athén felé fordult. A világsajtóban megjelentek az első, gigantikus számok a XXVIII. Nyári Olimpia megvalósítási költségeiről. Ezek szerint az új olimpiai sportlétesítmények létrehozására, valamint a kommunikációs infrastruktúrára mintegy 7,6 milliárd eurót fordítanak. Ezen belül 384 millió eurót szánnak Athén észak-keleti részén, 124 hektáron az olimpiai falu megépítésére. Görögország számít az Európai Unió jelentős anyagi támogatására az összbefektetések legnagyobb hányadát jelentő infrastrukturális beruházásokhoz, így az athéni metró vonalának meghosszabbításához, valamint egy, a fővárostól 25 kilométerre megvalósítandó új nemzetközi repülőtérhez, és egy 70 kilométeres autópálya körgyűrű felépítéséhez, amelyek költségét 6,8 milliárd euróra teszik a szakértők. Ez utóbbiak úgy vélik, az ország GDP-jének 2004-ig évi 1,4 százalékos lökést adnak az olimpiai beruházások. –
- 11:46 Könyörgőre fogta egy kéziválogatott, de az EHF kegyetlenül nemet mondott
- 11:44 Munkásokat szállító busz karambolozott a 32-esen, egy 48 éves férfi meghalt
- 11:40 Trump: Így vagy úgy, de mindenképp megszerezzük Grönlandot
- 11:28 Pánikba esett és a Bükkben ragadt éjszakára egy turista, miután a 116-ot hívta a segélyhívó helyett
- 11:25 Változás a bankszámláknál: fontos levelet kap minden ügyfél januárban
- 11:11 Nyert egy Golden Globe-ot, mégis Snoop Dogg tette négy szóval teljessé Stephen Graham életét
- 11:10 Újraválasztották a „baszd meg, valahol laknom kell” védekezéssel előálló polgármestert
- 11:09 Kornis Mihály: Csak az életről van tapasztalatunk, a halál az egy pletyka
- 11:01 Szerencse, hogy nem történt nagyobb baj: megállíthatatlanul száguldott egy bob St. Moritzban
- 10:57 Schóbert Norbinak Srí Lankán is az jutott eszébe, mekkora biztonságban érzi magát Magyarországon, mert nincsenek terroristák
- 10:57 Közlekedésinfó: január 20-án jön az új KRESZ, február végén, március elején indulhat el a személyforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon
- 10:45 Változás a nyugdíjkifizetésnél februártól, több mint egymillió időst érint
- 10:43 Sírva kiabálva kért segítséget egy felpofozott kisfiú, akit fogdostak és szexre akartak kényszeríteni a játszótéren
- 10:41 Hajnal négy előtt futottak bele a rendőrök egy iskolába sétáló kislányba
- 10:26 Két ország betiltotta Elon Musk szexképeket generáló chatbotját
- 08:19 ICE-ellenes kitűzőt viseltek a sztárok a 2026-os Golden Globe-on
- 08:19 Oroszlán Szonja összeveszett egy kutyasétáltató férfival: Megindult felém, és azt mondta, gyomorszájon rúg
- 21:51 Meghalt Horváth Krisztián, ismertebb nevén DJ Chriss Ronson
- 03:33 Elek Gábor a történelmi meccs után: Nagyon szomorú vagyok
- 07:17 Takács Péter államtitkárként száll be a pápai kampányba
- 06:19 Nagy Ervin kiállna vitázni Vidnyánszky Attilával, de van egy lehetetlennek tűnő feltétele
- 09:46 Olyan hideg van Lappföldön, hogy a repülők sem szállhatnak fel
- 10:18 Havas Henrik elárulta, hogyan tárgyalta ki a havi 4 milliós fizetést a TV2-től
- 07:46 Puzsér nyilvános beszélgetésre hívta Orbánt
- 06:37 Változatos lesz ma az időjárás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
