Valóságos időutazáson vehetnek részt, akik augusztus 25-27-én vagy szeptember 1-3-án este ellátogatnak az Aquincum Múzeumba. A szervező-producer-színművész Papp János felkérésére ugyanis Pozsgai Zsolt és Horváth Péter antik mintára írt komédiáját és drámáját mutatja be az erre az alkalomra szerveződött „társulat”. A görög-római mitológia elemeit felhasználó Thénea és Amphitrüon 2000 című darabokat ugyanaz a gárda viszi színre: a közönség többek között Götz Anna, Rubold Ödön és Maszlay István játékában – no meg a fáklyás, korhű környezetben – gyönyörködhet. Az egymást követő egyórás produkciók sorrendje az antik hagyományokat követi majd, előbb a tragédia, majd a komédia kerül színre. Az ötletgazda Papp János szerint a főváros ezen játszóhelye messze nincs kihasználva a nyári programok sorában, pedig alacsony költségvetésű, mégis színvonalas produkciókkal – többek között dionüszoszi hangulatot idéző költőversennyel is – várják a nagyérdeműt. –
- 19:41 Rubint Réka interjúja a Naplónak: „Norbi a nyugtatókat whiskyvel szedte, a kezelésemnek pedig az volt a veszélye, hogy kilyukad a légcsövem”
- 19:40 Böde csereként is lesújtott kétszer, kiütéssel nyert a Paks
- 19:36 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 6,25 milliárd forint volt a tét
- 19:04 Magyar Péter: Annyi felvételünk van arról, milyen választási csalásokat követ el a Fidesz, hogy nem tudom, milyen adathordozón fér ez majd el
- 18:39 Ez nagyon kínos: a kiesőjelölt otthonában kapott ki a Real Madrid
- 18:34 Trump 152 millió dollárt kér az Alcatraz újranyitására
- 18:10 Hiába vezetett kettővel a Freiburg, addig tartott a meccs, amíg nyert a Bayern
- 18:02 Megvan, mikor jön az Űrgolyhók folytatása
- 17:37 Teherán elutasította a 48 órás tűzszünetet, de a háború végleges lezárását szeretné
- 17:17 Kisvárdai játékos összeesése okozott riadalmat, már dobogón a ZTE
- 16:58 Visszavonult matadort ölt meg egy bika a Picasso tiszteletére rendezett bikaviadal előtt
- 16:58 A Föld sorsát kezükben tartó tanárok, krimi-rajongó szultánok és Normális emberek – ezeket olvastuk márciusban
- 16:58 Vércukormérés: sokan nem is tudják, hogy rosszul csinálják
- 16:53 Szoboszlai: Ha így játszunk, nagyon hamar elfelejthetjük a Bajnokok Ligáját
- 16:44 Öt embert öltek meg az orosz drónok egy piacon Ukrajnában
- 09:50 444: MP-s információkat küldtek egymásnak az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai
- 11:01 Doppingoláson kapták, négyéves eltiltással sújtották az Eb-bronzérmes magyar sportolót
- 09:30 „Most is csodálattal nézlek” – Gáspár Bea üzent a rákbeteg Rubint Rékának
- 13:32 Budaházyék és más nemzeti radikálisok a Fidesz egyéni jelöltjei mellett kampányolnak
- 08:40 Lengyel Tamás: A közéletből el kéne tűnnie az olyan uszító embereknek, mint Kövér László, Kocsis Máté, Orbán Viktor vagy Németh Balázs
- 15:22 Botrány az Everesten: szándékos mérgezéssel és manipulált mentőakciókkal verték át a kalandvágyó sportolókat
- 14:56 Magyar Péter: Orbán Viktor illegális titkosszolgálati eszközökkel akarta szétveretni a legnagyobb ellenzéki pártot
- 15:33 Tűz volt egy hévízi szállodában, majdnem 300 embert evakuáltak
- 06:05 Képes kvíz: mind a 10 magyar párkereső műsort felismered egyetlen képről?
- 15:45 Angelina Jolie lánya egy videóklipben tűnik fel, megszólalásig hasonlít édesanyjára
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
