Az egy héttel meghosszabbított határidőig valamennyi minisztérium benyújtotta finanszírozási igényét a Pénzügyminisztériumnak (PM). A szakminisztérium tájékoztatása szerint a tárcák többletigénye összesen közel 700 milliárd forintot tesz ki. Egyedül a Honvédelmi Minisztérium nem kér többet annál az összegnél, amennyit a PM javasolt, vagyis megelégednek a kormány korábbi döntésével, miszerint a NATO-csatlakozás miatt a tárca éves büdzséje négy éven keresztül a GDP 1,51 százaléka – jövőre 223 milliárd forint – kell, hogy legyen. A hírek szerint az Ifjúsági és Sportminisztérium 11,9 milliárd forinttal kér többet a 2001. évi költségvetéséhez a Pénzügyminisztérium által ajánlott 12 milliárdnál. A Szociális és Családügyi Minisztérium 30,9 milliárd forintos támogatást igényel 2001-re, 8 milliárddal többet a PM megjelölte számnál. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 15 milliárdnyi többletigénnyel lép fel. Az Igazságügyi Minisztérium 28,8 milliárd forintot kapna a PM tervei szerint, de ennél mintegy 7,4 milliárddal többet vár. A közlekedési tárca egyelőre nem szolgált pontos adatokkal, az egyeztetések azonban minden bizonnyal nehezek lesznek, hiszen a PM 106 milliárdot tervezett be, míg a korábbi nyilatkozatok szerint a minisztérium legalább az idei 230 milliárd forintra tart igényt. Hasonlóan nem kívánt konkrét számokat közölni a Gazdasági Minisztérium, hiszen az összeg javarészt az augusztusban elfogadásra kerülő Széchenyi terv függvénye. Kivár a Külügyminisztérium, valamint az egészségügyi tárca is. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) az idén is kevesli a PM ajánlatát, annál 115 milliárddal többre tart igényt. A Belügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint a többletfeladatok ellátása miatt náluk 89 milliárd forinttal több lenne szükség, míg az oktatásügyi tárca 45 milliárddal kérne többet. –
- 03:33 Megvan Hamilton első időmérős sikere a Ferrarival
- 23:37 A Milan az Inter legyőzésével hangolt a Fradi elleni meccsre
- 22:35 Bombagóllal indult be a ZTE, kétgólos hátrányból állt talpra a Győr
- 22:02 Elemzők: az új költségvetés nyertese az egészségügy lett
- 21:33 Riasztást küldtek a telefonokra és repülőteret zártak le Romániában drónészlelés miatt
- 21:15 Büntetőt rontott az újdonsült aranylabdás Kane a német szuperrangadón
- 21:02 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.31.
- 20:54 2 billió forintot loptak el hackerek, de a nagy részét már visszaszerezte a Binance
- 20:37 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 20:16 Ingyen játszható egy legendás videójáték, ráadásul böngészőből
- 20:12 Amikor a házasság, a politika és a drogfüggő is hazudik – ezekről olvastunk októberben
- 19:59 „Vissza fogunk jönni” – mondja Vucic Orbán mellől, mielőtt egy kis szombati lazításba kezd a két vesztes politikus
- 19:31 Majdnem hét éve képtelen nyerni a Győr a Fradi otthonában
- 19:16 378 napig élt 4 önkéntes a NASA Mars-szimulációjában, elzárva a külvilágtól
- 18:58 Nem csupán az Aranycsapat esett szét, a magyar futball jövője is elveszett 1956-ban
- 15:25 Letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt a két mentőst, akik szándékosan sérülést okoztak a később meghalt betegüknek
- 18:08 Mellel akarta hazaadni a labdát, az év NB I-es öngólja lett belőle
- 19:59 „Vissza fogunk jönni” – mondja Vucic Orbán mellől, mielőtt egy kis szombati lazításba kezd a két vesztes politikus
- 14:01 „Az egyetlen emberarcú kommunista volt” – Nagy Imre személyes tárgyai között értettünk meg többet '56-ból
- 15:14 Bilincsbe rakták Orbán Viktort egy cseh politikai magazin címlapján
- 13:40 A Szenegálból visszaforduló lengyel elnök csak a rohamrendőrökön átverekedve tudott bejutni az alkotmánybíróság épületébe – videó
- 12:56 Agárdi Szilvi: Az életben maradásért és megerősödésért ennem kell, de hatalmas fájdalommal jár
- 13:31 Az Astoria aluljárójában utcazenélt Azahriah
- 14:31 Egy 12 éves lány és egy 14 éves fiú bántalmazott, majd rabolt ki egy férfit Salgótarjánban
- 20:54 2 billió forintot loptak el hackerek, de a nagy részét már visszaszerezte a Binance
