Hát persze! Mondhatnánk, hogy akinek nem inige, ne vegye magára. De Ed Jones általánosító, a magyar reklámosokat egy kalap alá vevő, eltángáló és kioktató írása (Figyelő, 2000/27. szám) ezt nem teszi lehetővé.
De nézzük közelebbről, igaza van-e Ed Jones kollégánknak, aki rabiátus, agyagba döngölő cikkében nem csupán hozzá nem értéssel, a kiterjedt haveri kapcsolatrendszer burjánzásával, de a “korrupció befolyásos működésével” vádolt meg minket, reklámosokat.
SÁRDOBÁLÁS. Az írástudó felelőssége – mondhatnánk nagyképűen -, hogy tekintsen el az olcsó eszközöktől, a hangulatkeltéstől, és felelősséggel válogassa meg szavait. Ed Jones nem ezt tette, amikor, úgy érzem, világtalan Don Quijoteként rontott neki mindenkinek, akit dárdája hatókörében érzett. Az egész magyar reklámszakmát dobálta meg sárral, “bilit borított”, mit sem törődve azzal, hogy annak tartalma számtalan, ártatlan kollégájának bőrét pettyezte be, és – meggyőződésem -, hogy ők jelentik a szakma döntő többségét.
Mondják – mivel bizonyítékok nem állnak rendelkezésemre, mint ahogy Ed Jones is konkrétumok nélkül, általánosságban beszél -, van korrupció a reklámpiacon. Lehet, bár – a pletykákat nem számítva – én a szakmában eltöltött három évtized alatt nem találkoztam az Ed Jones által említett “barna borítékokkal”. Személy szerint, én a korrupciót, a korrupt embereket sem a reklámszakmában, sem másutt nem kedvelem, kerülöm, és mi sem áll tőlem távolabb, mint hogy védelmükre keljek.
Azonban a magyar reklámélet egyik régi résztvevőjeként, a személyes megszólítás jogán, engedtessék meg néhány megjegyzés. Emlékszem, tán két-három éve lehetett, amikor Ed Jones megérkezett Budapestre, hogy a Bates Saatchi & Saatchi kreatív részlegének új lendületet adjon. Mondják, Ed Jones most távozni készül, és amennyiben magyarországi tapasztalatait összegző számvetés mindaz, ami a Figyelőben napvilágot látott, úgy saját érdekünkben is tanácsos önvizsgálatot tartanunk. Jones úr rólunk formált képe igen plasztikus és lehangoló; megalkotójának bizony lidérces néhány éve lehetett, míg mindez egy efféle sötét vízióvá állt össze benne. Összegezzük, mi a baj velünk Ed Jones szerint? Kezdjük a MaRs által nemrégen rendezett Arany Penge reklámversennyel. Egy efféle megmérettetésen mindig vannak győztesek és vesztesek, az eredményeket – ha nem is túl hasznos – lehet vitatni. De nem vall éppen emelkedett lélekre, ha valaki a kapott díjak számát kevesellve keserűségével egy szakma egészét önti le, imígyen: “Amíg a magyar reklámiparban az ügyfelek és az ügynökségek körében a hozzá nem értés és a kiterjedt haveri kapcsolatrendszer a legnagyobb probléma – mindkettő szembetűnően volt jelen a Magyarországi Reklámügynökségek Szövetsége (MaRS) által nemrégiben megrendezett Arany Penge reklámversenyen… “. Ezt az állítást képtelen vagyok értelmezni, megkérem tehát Ed Jonest, legyen segítségemre. Az Arany Pengén az ő kreatív irányítása alatt álló Bates Saatchi & Saatchi reklámügynökség 5 darab díjat vehetett át. Tessék nekem megmondani, ezekkel a hozzá nem értést, vagy a kiterjedt haveri kapcsolatokat díjazta zsűri! Vagy csupán az ő esetükben szólt a díj a valós kreatív teljesítménynek?
Mi van még nálunk, Magyarországon? Alacsony színvonalon dolgozó, alacsony tekintélyű, az önálló vélemény látszatát is feladó, ügyfeleinek ellentmondani nem tudó, kuka reklámügynökségek, korrupció, amely megöli a kreativitást, no meg versenyellenes légkör. A kép katasztrofális ugyan, de nem tudom, hogy hol készült. Lehet, hogy egy másik Magyarországon, egy másik reklámpiacon? Vagy Ed Jones saját ügynökségénél tapasztalta mindezt? Csak erre tudok gondolni, hiszen ilyen mélységben kizárólag saját legközelebbi környezetét ismerheti az ember. De miért terjeszti ki ezt a saját élményt az egész magyar reklámpiacra? Vagy ez az egész egy “búcsúajándék”, egykori ügynökségével szembeni bosszú akarna lenni? Ezt csupán ő tudhatja.
TÁVOL A VALÓSÁGTÓL. Bizonyára léteznek az említett jelenségek Magyarországon (is) a reklámpiacon (is), de ez az Ed Jones-féle apokalipszis, a cikkben leírt reklám-szörnyvilág, bizony, véleményem szerint a képzelet szülötte. Hatásos lehet e riasztó-taszító rémkép, de a valósághoz nincs köze. Jefferson mondta egykoron: “A korrupció ellen a nyilvánosság a legjobb fegyver”. Kétségtelen, de ő nyilván nem efféle sanda, minden konkrétumot nélkülöző, egy egész szakmát inszinuáló sajtótevékenységre gondolt. Ezért kérem Ed Jonest, ha valóban találkozott a cikkben leírtakkal, akkor tájékoztasson minket lelőhelyeiről, és mi is elkövetünk mindent a káros jelenség felszámolásáért. De ha ezek a dolgok csak a reklám-pletykatárból röptetett kacsák, és a most oly divatos, bizonyítékok nélkül vádaskodó, hatásvadász “korrupciós hullámba” tartoznak, akkor felejtsük el gyorsan ezt a rosszízű ügyet. Búcsúzóul gondoljunk arra, hogy messziről jött ember, azt mond, amit akar, de nem biztos, hogy igaza van. Mert – ahogy egy sziú közmondás mondja – a döglött lóról szállj le, és ne az élőt temesd el! –
