New York, 1969, Stonewall kocsma: itt mutatták meg először a melegek a rendőrökkel vívott közelharcban, hogy képesek kiállni a saját igazuk mellett és megvédeni a jogaikat. E lázadás emlékét minden esztendőben a világ jó néhány országában felvonulással és fesztivállal ünneplik a homoszexuálisok. Tavaly Budapesten a négynapos rendezvénysorozat csúcsa a Meleg Büszkeségnapi Felvonulás volt több ezer résztvevővel. (Összehasonlításul: Bécsben a hasonló felvonuláson százezernél is többen vettek részt.) A szivárvány – a melegek szimbóluma – képletesen az idén is felível a város felett: június 29-étől július elsejéig filmeken, képzőművészeti alkotásokon, beszélgetéseken keresztül szándékoznak megmutatni a kisebbségi lét valódi arcát. A rendezvényeknek – melyek között olyan komoly témák is szerepelnek, mint az Európai Unió és a szexuális orientáció című könyv bemutatója – nem öncélú magamutogatás vagy provokáció a célja, hanem a tévhitek eloszlatása és a sztereotípiákon alapuló közgondolkodás megváltoztatása. –
- 06:09 Hajnali vonatgázolás miatt nő a menetidő a ceglédi vonalon
- 05:58 Letartóztatott korábbi EP-képviselő, ezer hamis diploma, magyar hallgatók: a lengyel diplomabotrány még nem ért el a magyar Oktatási Hivatalig
- 05:50 PIROS ORR Bohócdoktorok az idős emberekért
- 05:05 Több településen kellemetlen szagú volt az ivóvíz a Balatonnál
- 03:33 A Barca vár a Veszprémre a klub-vb elődöntőjében
- 00:21 Az Atlético a 95. percben mentett pontot a botrányos madridi rangadón
- 22:08 Valóban a Szabadságpárt nyerte az osztrák választásokat
- 21:55 Őrület a Bundesligában: 12 perc alatt benyeltek három gólt, majd jött egy kiállítás, és a végén 4-3-ra nyertek
- 21:29 Szijjártó Péter rég hangzott ilyen boldognak
- 21:11 A nap legfontosabb hírei - 2024.09.29.
- 20:57 A Fradi EL-ellenfele az Old Traffordon oktatta a MU-t
- 20:36 A Magyar Orvosi Kamara emlékdíjat alapít Karsai Dániel tiszteletére
- 20:26 A hőhullámok elveszik a poszméhek szaglását
- 20:11 A Fradi brazilja csereként beállva 17 perc alatt mesterhármast hintett a Puskás Akadémia ellen
- 20:06 „Ez nem a kalandorok növénye” – szüretelik az aszálykedvelő pisztáciát Köveskálon
- 20:36 A Magyar Orvosi Kamara emlékdíjat alapít Karsai Dániel tiszteletére
- 18:59 Így halt meg Mikes Kelemen
- 16:52 Hatos lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 21:29 Szijjártó Péter rég hangzott ilyen boldognak
- 15:45 Gulyás Gergely: Karsai Dániel az emberi méltóság kiemelkedő képviselője volt
- 15:38 Megtalálták Haszan Naszrallah holttestét a romok alatt
- 12:17 Meghalt Jaroslava Skleničková, a ravensbrücki koncentrációs tábor és a lidicei mészárlás utolsó túlélője
- 13:58 Törvényt szeghet az, aki védett állatot ment?
- 21:11 A nap legfontosabb hírei - 2024.09.29.
- 15:04 Huawei Watch GT 5 Pro: okosórának kevés, aktivitásmérőnek kiváló
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!