Csupán elvétve akadt olyan évkezdet, amiikor az új adójogszabályok a gyakorlatban nem okoztak kisebb-nagyobb problémákat. Ez az év sem volt kivétel: ezúttal az úgynevezett adóigazgatási azonosításra alkalmas számlák körül volt némi felfordulás. A forgalomban lévő, több milliárd forint értékű számlanyomtatványokról gyorsan kiderült, hogy lényegében használhatatlanok, mert nem tartalmazzák a számla kötelező elemeit. A gépi úton előállított számlák némelyikével is problémák adódtak; a számlázó program nem biztosítja a példányok sorszámozását, s azt sem tünteti fel, hogy a számla hány példányban készült. Márpedig mindez alapkövetelmény.
TÖRVÉNYSZEGŐK. A helyzet már az év elején súlyossá vált. Az adóhatóság februárban tízezer számlát vont tüzetes vizsgálat alá, s kiderült, hogy a törvényi előírásokat az esetek 30 százalékában nem tartották be a gazdálkodók. A mind sűrűbben jelentkező problémák láttán a pénzügyminiszter az 1999 elején adott egyéves haladékot további fél esztendővel toldotta meg, s engedélyezte, hogy a gazdálkodók június 30-áig még a régi számlanyomtatványokat is felhasználhassák adókötelezettségük bizonylatolására. Az új határidő letelte után viszont az előírásokat be kell tartani. “Az előírások persze eddig is kötelező érvényűek voltak, legfeljebb a szankciók maradtak el a szabályostól eltérő adattartamú számlák esetében” – hangsúlyozta kérdésünkre Varga Árpád, az APEH szakmai elnökhelyettese. Az adóhatóság “türelme” eddig lényegében abban nyilvánult meg, hogy ha nem az alaki feltételeknek megfelelő számlával találkozott a revizor, akkor nem szankcionált, hanem csupán megkérte a vevőt: javíttassa ki a számlát a kibocsátóval. Adólevonási jogot azonban eddig is csak akkor lehetett érvényesíteni, ha a számla hiteles volt, vagyis tartalmazta a jogszabályban meghatározott adatokat. Ezért olyan fontos a gazdálkodó szervezeteknek és az egyéni vállalkozóknak a számla, nélküle az – évente több százmilliárd forintra rúgó – előzetesen megfizetett általános forgalmi adó visszaigénylésére (levonására) nincs lehetőség. Igen kemény szankció sújtja tehát a vevőt, miközben a számla helyes kiállításáért és nyilvántartásáért a kibocsátó a felelős. Ellenben ez utóbbi viszonylag olcsón megúszhatja, ha rossz a számlája. A bizonylatnak az előírásoktól eltérő kiállítását magánszemélyek esetében (ideértve az egyéni vállalkozókat is) maximum 100 ezer, más adózók esetében pedig legfeljebb 200 ezer forint mulasztási bírsággal sújthatja az APEH, feltéve persze, hogy meg is találja a számla kibocsátóját.
A nyomtatványforgalmazóknál egyébként már kaphatók a törvényi előírásoknak megfelelő számlatömbök, de még mindig óriási – több milliárd forint értékűre becsült – készlet van a régi szabványhoz igazodó számlákból is. Az mindenesetre megnyugtató, hogy az adóhatóság július elsejétől továbbra is elfogadja a régi típusú számlákat is, ha azok tartalmazzák a törvényben meghatározott adatokat. Újabb, csupán a számlák ellenőrzésére kiterjedő akciót nem tervez az APEH, ehelyett az áfaellenőrzések keretében vizsgálják majd a számlákat.
A pontos, az előírásoknak megfelelő kitöltés tehát mind a kibocsátónak, mind a számla elfogadójának fontos, de a vevőt jelentős anyagi hátrány is éri egy rosszul kiállított számla miatt. Mert hiába a jogorvoslati rendszer, annak igénybevétele legtöbbször csak fölöslegesen eltöltött idővel és újabb kiadásokkal jár. Az első fokú adóhatóság határozatát ugyanis ilyen esetekben általában jóvá hagyja a felettes szerve. Ráadásul a bíróságon sincs sok keresnivalója az adózónak, mert a kialakult ítélkezési gyakorlat a hiányos, hibásan kiállított, netán számlaadásra nem jogosult cég vagy személy által kibocsátott számlák esetében az áfalevonási jog érvényesítését – különösen az utóbbi időben – a legtöbbször elutasítja.
FELELŐSSÉGI VITA. Vadász Iván, a Magyar Adótanácsadók Egyesületének alelnöke sajnálatosnak tartja, hogy a bíróságok is “magukévá tették” az adóhatóság azon vitatható elméletét, miszerint a vevő lényegében mindenért felelős. Nem gyakorolhatja ugyanis az áfalevonási jogot, ha az eladó a számlával kapcsolatban bármilyen hibát vétett. Függetlenül attól, hogy a vevő például nem tudja ellenőrizni: szigorú számadású nyomtatványként nyilván van-e tartva a számla, vagy az eladó megfizette-e az áfát.
Az egyesület éppen ezért a Pénzügyminisztériumhoz (PM) fordult, törvénymódosítást kezdeményezve. Javaslatuk lényege, hogy ha a gazdasági esemény megtörtént, és az valóságos volt, viszont az eladó jogszabályt sértett, a vevő ettől függetlenül is érvényesíthesse adólevonási jogát. Az egyesület alelnöke reméli, hogy javaslatukat márcsak azért is elfogadják, mivel az összhangban lenne az Európai Unió szabályozásával is. Az Európai Bíróság egyik határozatában ugyanis rögzítette, hogy a számlával kapcsolatos követelményeket a tagállamok maguk határozhatják meg, azonban nem támaszthatnak olyan feltételeket, amelyek lehetetlenné teszik vagy súlyosan megnehezítik az adólevonási jogot. “A jelenlegi magyar gyakorlatban a vevővel szemben támasztott objektív felelősségi elvárás viszont nincs összhangban az európai szabályozással” – állítja Vadász Iván. Cserteg Rita, a PM áfaosztályának vezetője kérdésünkre mégis leszögezte: nincs szándékukban módosítani az áfatörvénynek az adólevonási jog érvényesíthetőségét érintő szabályait.
KÉTES SZABADSÁG. A problémák kialakulásához a pénzügyi tárca is tevékenyen hozzájárult – állítja az adószakértő. Ha a pénzügyminiszter eleget tett volna az adózás rendjéről szóló törvényben előírt kötelezettségének – nevezetesen rendeletben teszi közzé a számla, az egyszerűsített számla, a nyugta nyomtatványának mintáját -, akkor nem lett volna gond a számlákkal. Cserteg Rita viszont úgy nyilatkozott, hogy tudatosan nem szabályozták 1999. január elseje óta a számlanyomtatványok formáját. Mégpedig azért nem, mert nem akarták korlátozni a vállalkozók szabadságát, hiszen ez esetben is a tartalom a lényeg, nem pedig a forma. Azaz mindegy, hogy a vállalkozó számlája milyen formában készül. Ha tartalmazza az áfatörvényben előírt kötelező adatokat, valamint az ez ügyben született pénzügyminisztériumi rendeletben felsorolt követelményeket, akkor alkalmas az adóigazgatási azonosításra.
Az egyesületi alelnök szerint nem kizárt, hogy a számlamizéria folytatódik, csak most az egyszerűsített számlák kerülnek sorra. Az áfatörvényre hivatkozva ugyanis az adóhatóság megtagadja az olyan egyszerűsített számlák esetében az adólevonási jog érvényesítését, amelyeken a bruttó érték és a százalék mellett az adóalap nincs feltüntetve. Cserteg Rita szerint ez helytelen gyakorlat. Az áfatörvény e tekintetben egyértelmű: az egyszerűsített számlában az adóalapot nem kell kimutatni, elegendő csupán az adóval növelt ellenértéket és az adó mértéket szerepeltetni.
