Építészetileg a történelem egyik legnaigyobb bravúrja a Csatorna alatt húzódó alagút, amelyen keresztül a nagysebességű vonatok három óra alatt elszáguldhatnak Londontól Párizsig. Hat évvel a megnyitás után azonban botrány robbant ki a finanszírozás körül. Ez azzal fenyeget, hogy folt esik a kontinens néhány vezető bankjának becsületén, s az ügy átterjedhet még az Atlanti-óceánon túlra is.
A GYANÚ ÁRNYÉKA. Egy francia vizsgálóbírónő bűncselekmény gyanújával eljárást indított, miután a Eurotunnelnél – az alagutat építő és üzemeltető tőzsdén jegyzett társaságnál – felmerült a bennfentes kereskedelem és a részvényesek félretájékoztatásának gyanúja. A vizsgálat a Eurotunnel hat jelenlegi és volt magas beosztású menedzsere ellen irányul. A jelek szerint célponttá vált három európai bank is, valamint az ifjabb Julian Robertson által alapított Tiger Management nevű amerikai kockázatitőke-befektetési alap, amely a masszív veszteségek és a befektetői tőkekivonás nyomán időközben összeomlott, s jelenleg felszámolás alatt áll.
Hogy mi lesz a következő fejlemény, az a francia vizsgálóbírónőn, Dominique de Talance-on múlik – ő pedig nem beszél. Az ügyészi funkciókkal rendelkező francia vizsgálóbíróknak nagyobb mozgásterük van, mint amerikai kollégáiknak, s eljárásaik éveket is igénybe vehetnek. Vádemelés eddig nem történt, s talán nem is fog sor kerülni rá. Ám ha a dolgok mégis eljutnak idáig, s az illetékes francia bíróság bűnösnek találja a vádlottakat, a pénzbeli büntetés teljes összege akár 1,7 milliárd dollárra is rúghat.
A vizsgálat tényéről az érintett igazgatóktól lehetett tudomást szerezni. Patrick Ponsolle, a Eurotunnel vezérigazgatója megerősítette, hogy a vizsgálóbírónő a közelmúltban tájékoztatta őt és a vállalat más tisztviselőit az ellenük indított vizsgálatról, amelynek az a gyanú az alapja, hogy félrevezető információkat adtak a befektetőknek a Eurotunnel pénzügyi helyzetéről.
A Business Week birtokába jutott egy, a vizsgálóbírósági eljárás exkluzív részleteit tartalmazó dokumentum, amely a Dominique de Talance számára dolgozó két értékpapír-kereskedelemre specializálódott szakértő által készített jelentés tartalmát foglalja össze. Az összeállítás nem von le következtetéseket arra nézve, hogy történt e törvénysértés, s indokolt-e vádat emelni bárki ellen. Feltárja viszont a vizsgálatot motiváló jogi aggályokat.
Az ügy az 1994 májusában tőkeemelés céljával végrehajtott, s a Eurotunnel-nek 1,3 milliárd dolláros bevételt hozó részvénykibocsátásra nyúlik vissza. A társaság első nyilvános kibocsátására még 1987-ben került sor. A Business Week által megszerzett dokumentum megállapítja, hogy az 1994-es tranzakcióhoz készített, a várható bevételekről feltűnően rózsás képet festő prospektus számos hibát tartalmazott. A Eurotunnel tisztviselői tagadják, hogy félrevezették volna a részvényeseket. “Teljesen tiszta a lelkiismeretem – jelentette ki Ponsolle -, prognózisainkat jóhiszeműen állítottuk össze.”
A jelentés ugyanakkor megjegyzi azt is, hogy a Tiger Management, a Swiss Banking Corp. (SBC), valamint két francia bank, a Crédit Lyonnais és a Crédit Agricole Indosuez vaskos nyereséghez jutott, amikor az új kibocsátást megelőző négy hónapban Eurotunnel-részvényeket adott el. A jelentés készítői a bankoknál és a Tigernél tisztviselőket kérdeztek meg arról, mi indokolta a részvényeladásokat; a kapott magyarázatok azonban nem voltak túlságosan meggyőzőek.
Az alagút súlyos üzleti gondjai már régóta viták forrásául szolgálnak. A beruházási költségelőirányzat mintegy 9 milliárd dollárral való túllépése elértéktelenítette a jelentős részben francia kisbefektetők tulajdonában lévő Eurotunnel-részvényeket. A társaságnak a bankokhoz fűződő viszonya ugyancsak szokatlan volt. A hatalmas finanszírozási igények kielégítése érdekében a Eurotunnel egy kivételesen népes, 220 hitelezőből álló konzorciumot toborzott össze. A bankok némelyike részvényeket is jegyzett az 1987-es, 1990-es és 1994-es kibocsátások alkalmával. Ezekben az években legalább hat bank igazgatói foglaltak helyet a Eurotunnel igazgatóságában.
BENNFENTESEK. Ilyenformán a pénzintézetek nem nyilvános információkhoz jutottak a Eurotunnelről, miközben értékpapír-kereskedelmi részlegeik a társaság részvényeivel üzleteltek. A bankok számára a törvény tiltja, hogy ilyen információkat továbbítsanak kereskedőik felé. De a Eurotunnel egyik részvényese, az alapkezelőként, s jelenleg egyszersmind a társaság igazgatósági tagjaként tevékenykedő Christian Cambier szerint rengeteg alkalom nyílott a bennfentes ügyletekre.
A vizsgálóbírónő eljárása az 1994-es esztendő első öt hónapjára összpontosít, amikor a Eurotunnel új forrásokat igyekezett szerezni. Január elején a társaság további hitelekért fordult bankáraihoz, s megegyezett velük arról, hogy tőkeemelést fog végrehajtani. Az ilyen akció elkerülhetetlenül lenyomja a részvények árfolyamát. A részvénykibocsátás tervét azonban még egy ideig nem hozták nyilvánosságra.
A párizsi tőzsde nyilvántartásából pedig kiderül, hogy nem sokkal a januári megbeszélések után a Tiger Management, az SBC, a Crédit Lyonnais és a Crédit Agricole Indosuez hozzákezdett sokmillió Eurotunnel-papír eladásához. A legtöbb részvényt, 11 milliót, a Tiger értékesítette. A vizsgálóbírónő számára készített jelentés feltételezi, hogy a bankok és a Tiger az árfolyam zuhanására számítva szabadultak meg a részvényektől. A kurzus azután valóban vissza is esett: 1994 januárjában egy részvény még 8 dollárt ért, május 26-án, a kibocsátás időpontjában, már csak 3,90 dollárt.
Jelentésükben a nyomozók több olyan esetet is felsorolnak 1994 első öt hónapjából, amikor a bankok és a Tiger röviddel azt követően adtak el jókora paketteket, hogy képviselőik a tervezett részvénykibocsátásról bennfentes információkkal rendelkező személyekkel találkoztak. Így például a jelentés szerint május 19-én Graham Corbett, a Eurotunnel akkor hivatalban lévő pénzügyi igazgatója találkozott James Lyle-lal, a Tiger egyik akkori ügyvezetőjével, az alap pedig aznap és május 20-án 1,75 millió Eurotunnel részvénytől vált meg. Május 24-én, a következő kereskedési napon, az árfolyam 10 százalékkal csökkent. A Eurotunnel szerint a vállalatnál nincs bizonyíték a bennfentes kereskedelemre. A társaság mindazonáltal 1994-ben csatlakozott Cambier panaszához, hogy ezáltal módja legyen kártérítési igény érvényesítésére abban az esetben, ha a vizsgálat illegális ügyletekre derít fényt.
Az Association for Eurotunnel Shares nevű részvényesi csoport, amelyet Cambier a panasz benyújtása idején vezetett, arra készül, hogy pert indít a bankok és a Tiger ellen. A Párizsban alapkezelőként tevékenykedő Cambier – maga is 500 ezer Eurotunnel-részvény birtokosa – hosszú ideje képviseli a társaság kisbefektetőinek érdekeit, s nemrégiben beválasztották őt a Eurotunnel igazgatóságába. A részvényesi szervezet becslése szerint a bennfentes ügyletek végrehajtói 176 millió dolláros nettó nyereséghez jutottak.
HARMADÁRON. A helyzet iróniája, hogy a vizsgálatról szóló hírek éppen akkor kerülnek nyilvánosságra, amikor a Eurotunnel pénzügyei végre rendeződni látszanak. Márciusban a vállalat bejelentette, hogy 1999-ben 224 millió dollárra szorította le veszteségeit, s ez az érték csaknem 30 százalékkal alacsonyabb a megelőző évi mínusznál. Ám a kisbefektetők ezrei számára ez sovány vigasz. “A társaság emberek százezreit verte át” – mondja a párizsi közmunka-hivatalnál alkalmazásban lévő Danielle Bobin, aki 12 évvel ezelőtt 6 ezer Eurotunnel-részvényt vásárolt 18 ezer dollárnak megfelelő összegért. Ma a papírok 6 ezer dollárt érnek. Bobin és részvényes sorstársai számára talán soha nem fog kifizetődni, ami annak idején egy életre szóló nagy üzletnek látszott.
