Az év első negyedében csaknem háromezer kiutalás előtti áfabevallás ellenőrzését végezte el az adóhatóság, s azok 86 százaléka zárult valamilyen megállapítással. A revíziók révén az ellenőrök közel 1,4 milliárd forint nettó adóhiányt tártak fel ebben az adónemben. Ehhez jön még 14,5 milliárd forint jogtalanul visszaigényelt összeg, jóval több, mint az elmúlt év hasonló időszakára kimutatott 8 milliárd forint. Így aztán nem véletlen, hogy az első három hónapban országos összesítésben az egy vizsgálatra jutó átlagos feltárás 755 ezer forint volt, több mint 70 százalékkal magasabb az 1999-es első negyedév megfelelő értékénél. Költségvetési szempontból nemcsak a kiutalás előtti, hanem az utólagos áfaellenőrzések is jóval eredményesebbek voltak, mint tavaly. Az idén 3300-at meghaladó számú ilyen típusú ellenőrzést tartottak, amelyeknek 72 százaléka zárult megállapítással. Ily módon 23,4 milliárd forint nettó áfahiányt tártak fel. –
- 18:58 Jobban tudjuk, mi kell a nőnek, mint a kétezres évek elején?
- 18:56 Új részlet derült ki a holtan talált biatlonosról
- 18:36 Krasznahorkai Lászlóról, Kapu Tiborról és magyarokat mentő külföldiekről is beszélt Sulyok Tamás karácsonykor
- 18:29 Rendőrökre támadt egy magyar nő Bécsben
- 18:13 „Mindenképpen meg kell említenem a fiamat, ha az idei formám a téma” – Haaland és Szoboszlai is kiemelkedőt nyújt apaként
- 18:12 Londoni elemzők újraszámolták: az USA gazdaságát megelőző Kínát is meg fogják előzni
- 17:16 Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
- 17:01 Az apácatornai kapuslegendától a Tátrában versenyző serpáig – fotóriportereink kedvenc képei 2025-ből
- 16:28 Hétvégén sem kell elengednünk a napos égbolt látványát
- 16:09 „Hideg lesz. Eső lesz. Rázós lesz. Az emberek tengeribetegek lesznek, és lesznek balesetek, valószínűleg sérülések is”
- 15:52 Széchy-ügy, bográcsgulyás, identitásválság és betört arccsont – 2025 legemlékezetesebb sportos interjúi
- 15:49 Dél-Korea megkönnyíti a hozzáférést az észak-koreai hivatalos pártlaphoz
- 15:19 Tűzgömb szállt el Miskolc felett szentkarácsony éjjelén – videó
- 15:02 Zelenszkij azt mondja, vasárnap találkozik Trumppal, az oroszok is folytatják a tárgyalást
- 14:20 „Ha nem nézem meg annyiszor a Mission: Impossible-t, nem lenne Michelin-csillagos éttermem”
- 17:16 Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
- 09:41 Tóth Andi elmondta, milyen viszonyban vannak egykori mentorával, Szikora Róberttel
- 06:40 USA-légicsapás Nigériában: „Erőteljes és halálos csapás a terrorista söpredékekre”
- 08:15 Horváth Éva: Sikerült teljesítenem a célom, miszerint karácsonyra járni fogok!
- 17:01 Az apácatornai kapuslegendától a Tátrában versenyző serpáig – fotóriportereink kedvenc képei 2025-ből
- 15:19 Tűzgömb szállt el Miskolc felett szentkarácsony éjjelén – videó
- 05:30 Kvíz: Panettone, Julskinka, Stollen – tudod, honnan származnak ezek az ünnepi fogások?
- 12:32 Orbán Viktor bokszkesztyűt és bokszzsákot küldött egy vácrátóti fiúnak
- 06:06 Visszavonul Bródy János, a dátumot is megnevezte
- 06:48 Pénteken újra láthatjuk majd a Napot
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
