Az Interfax hírügynökség szerint Moszkva 1999-ben, teljesítve adósságszolgálatát, összesen 4,6 milliárd dollárt törlesztett a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), annak ellenére, hogy az felfüggesztette a korábban megítélt, éppen a vele szemben fennálló orosz tartozások törlesztésére szánt 4,5 milliárd dolláros hitelprogramot. Az IMF a júliusban összeállított csomagból csak 640 millió dollárt folyósított, majd a program jegelése mellett határozott. Az év végi bejelentés szerint költségvetési forrásokból és a jegybanki tartalékokból teremtették elő a tavaly törlesztésre fordított összeget. –
- 17:56 Trumb bejelentette, hogy év végén leállítják Izrael évi négymilliárd dolláros támogatását
- 17:53 Tarr Zoltán elmagyarázta, miért szerepelnek a költségvetésben NER-es intézetek
- 17:31 Tavalyi balesetekor majdnem lebénult, most visszavonult a kétszeres olimpiai bajnok Michelle Gisin
- 17:06 Órákra elérhetetlenné válik több állami ügyintézési felület
- 17:02 Feledy Botond bedolgozott Navracsics Tibornak is
- 16:41 „Mire odaértem már kómában volt” – elhallgatta a börtön az apa elől, hogy haldoklik a fia
- 16:41 Felfüggesztették a katonatisztet: 10 hónap alatt 64-szer hagyta el a bázisát, hogy „megetesse a gyíkját”
- 16:38 Hack: Nagyon keveseknek van akkora hatalmuk, mint Fejes Péternek
- 16:25 Tóth Alex combját megoperálták, már a felépülésre koncentrál
- 16:24 Stoptáblánál vágott be a másik autós elé egy nagykanizsai fiatal, majd addig ütötte, míg el nem tört a bordája
- 16:19 Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler
- 16:05 Óriási tömegverekedés és hét kék lap után ölelkezve mentek le a pályáról a kézisek
- 15:54 Leó pápa Dél-Amerikába utazik
- 15:25 Bárány Tibor: Nagy Magyar Megbotránkozástörténetek
- 15:14 Donald Tusk: Provokációt hiúsítottak meg a lengyel–orosz határon
- 10:39 Kitiltották a Hír TV két munkatársát a Parlamentből
- 13:45 Bocsánatot kért a társadalomtól az új legfőbb ügyész
- 07:32 Magyar Péter: Felajánlottuk Feledy Botondnak a lemondás lehetőségét, aki ezzel nem élt
- 08:55 Munkaszüneti nappá nyilvánították december 24-ét, megvan az új legfőbb ügyész
- 08:49 „A Fidesszel mindenki jól jár!” – nyomoznak a Németh Balázsékat népszerűsítő kiadványok ügyében
- 14:53 Hallerné: Videófelvételekkel vizsgálják Pócs János szavazásának körülményeit
- 14:31 Jesús de Miguel halála: rendőrségi nyomozás indult
- 07:48 Ezért drogozták be és itatták le a gyerekeket az inkák, mielőtt feláldozták őket az isteneknek
- 12:14 Messze elmarad a hazai nagy büntetőügyekben elfogadott óvadékoktól Matolcsy 30 milliója
- 05:30 Kvíz: mennyit tudsz a táncdalfesztivál ikonjáról, Koós Jánosról?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
