Jól időzített kiállítással szolgál a Globe Színház a minden bizonnyal már karácsonyi vásárlási lázban égő gyermekes szülőknek. A magyarországi piac mintegy harmadát birtokló Hasbro támogatásával szervezett bemutatón, a hagyományos kínálat mellett, a küszöbön álló évezred játékvilágába is bepillantást nyerhetünk. A technika és az elektronika természetesen egyre nagyobb teret hódit, ugyanakkor tapasztalható a gyártók részéről az a törekvés is, hogy visszavezessék a gyerekeket a kézügyesség és a fantázia alkotó birodalmába. A K’Nex és a Playstation mellett a városligeti játékvilágban a legnagyobb érdeklődést a gyereket és felnőttet egyaránt magával ragadó, háromdimenziós puzzle-város váltotta ki az elmúlt hetekben – mondták el a szervezők a Figyelő Plusznak. A világ 60 országában forgalmazott játékból felépített minivárosban a föld leghíresebb 40 épülete látható egy 7 méter hosszú terepasztalon. Nem mindennapos látványosság az Orient Express 10 méteres puzzle-étkezőkocsija sem, ahol még a Tiffany-lámpák is kirakós elemekből készültek. Az év végéig nyitva tartó kiállítás megtekintése után mégis bizonyos hiányérzet marad az emberben: ebből a mesevilágból bizony hiányzik egy, a vásárláshoz elengedhetetlen puzzle-hitelkártya bemutató… –
- 00:00 A mentális egészség otthon kezdődik – év eleji újraindulás
- 22:02 Fehér szülők, fekete gyermek: súlyos hibát vétettek egy floridai meddőségi klinikán
- 21:48 A korábbi polgármester nyerte az időközi választást Kalaznón
- 21:29 Jogi lépéseket fontolgat egy roma tiltakozó Orbán Viktor szavai miatt
- 21:05 A nap legfontosabb hírei - 2026. 02. 01.
- 20:59 BelugaST 5: utoljára emelkedett a magasba a bizarr külsejű repülőgép
- 20:39 „Budapesten vagyok. Melyik lakás?” - írta Epstein egy producernek
- 20:35 Gálázva nyerte meg az Eb-döntőt a dán kézilabda-válogatott
- 20:01 Gaskó Balázs: Akkor is visszamennék a köztévébe, ha most hívnának. De akkor újra inni kezdenék. Akkor mégsem
- 19:42 Egy negyedig kellett csak izgulni, Eb-elődöntős a női pólóválogatott
- 19:20 Apró, de megvalósítható trükkök a stresszkezelésben – melyiket próbáltad már?
- 18:48 Svájci diszkótűz: 41-re emelkedett a halálos áldozatok száma
- 18:18 A trombitás Szabó Bálint bejelentette: elindul a választáson Magyar Péter választókerületében
- 18:17 Ennyire káros lehet a tartósan kevés alvás
- 18:05 Kézi-Eb: Izland érem nélkül maradt, miután simán kikapott a bronzmeccsen
- 15:38 Magyar Péter Orbán Viktornak: „Ha esetleg megszorulna a hónap végén, csak szóljon”
- 14:57 MOK: Így néz ki egy közegészségügyi krízis
- 10:35 Magyar Péter: Kedves fideszes honfitársaim!
- 17:30 „Ki engedte meg nektek, hogy jobban éljetek, mint mi?” – a bucsai mészárlás háttere
- 16:11 Hatos lottó: itt vannak a vasárnapi nyerőszámok
- 17:53 Nem végzik ki a floridai férfit, aki aligátorok között hagyta ötéves áldozatát
- 14:30 A magyarok negyede élhet inzulinrezisztenciával, de sokan nem is tudnak róla
- 11:44 Nem fehér színésznő játssza Szép Helénát Nolan Odüsszeiájában, Elon Musk máris rohant a billentyűzetért
- 21:29 Jogi lépéseket fontolgat egy roma tiltakozó Orbán Viktor szavai miatt
- 15:29 Anyagi csőd volt a legendás Concorde
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
