lehettek újfent tanúi ennek az elcsépelt közhelynek a tíz évre kiírt kaszinóüzemeltetési pályázat résztvevői. A francia CEC, amely a Hilton Kaszinóban van jelen tavaly szeptember óta a magyar piacon, hiába ajánlott 1,2 milliárd forintot koncessziós díjként, a bevételekre amúgy igencsak figyelő Pénzügyminisztérium vesztesnek hozta ki. Igaza van Járai Zsigmond pénzügyminiszternek, aki szerint minden pályázat vesztese igazságtalanságról beszél, de ebben az esetben valóban felmerülhetnek kételyek.
A szerencsejáték kényes terület, mégpedig nemcsak azért, mert a kaszinókban – feltéve, hogy a működtető érti a dolgát – a nyertes mindig csak az lehet, aki a bankot adja. Számtalan hollywoodi filmben énekelték meg Bugsy Siegelt, a híres-hírhedt gengsztert, aki a nevadai sivatagban megálmodta Las Vegast, a szerencsejátékosok Mekkáját. A prohibíció után egyre nehezebb helyzetbe kerülő – mondhatjuk úgy, strukturális válságot átélő – maffia számára kiutat jelentett a legális szerencsejáték. Egyrészt mert új és engedélyezett bevételi forráshoz jutott, s ezzel átkerült a gazdaság, ha nem is fehér, de mindenesetre szürke oldalára. Másrészt a teljesen illegális tevékenységéből származó bevételeit is tisztára moshatta a kaszinóiban. Ez utóbbi szempont miatt lengi körül a szerencsejátékot világszerte az alvilág enyhén kellemetlen szagú szele, még akkor is, ha koronás fők – például a monacói Grimaldiak – sem szégyenlik, hogy a kaszinó bevételéből töltik meg az államkasszát.
Monte-carlói mértékű bevételre persze a József nádor téren nem számíthattak a kaszinók koncesszióiból, de a tárca nem titkolta azon elhatározását, hogy a pesti éjszakában az új millenniumban a kevesebb legyen majd a több: a jelenlegi kilenc kaszinó helyett kettőt engedélyez, ám ezzel bevételeit megnöveli. Hogy csak megháromszorozta és nem megötszörözte, az egyedül rajta múlott. Járai bizonygatja ugyan, hogy pusztán szakmai okok vannak a döntés hátterében, de ezt ebben az országban szinte senki sem hiszi el. S nemcsak azért, mert e pályázat felfokozott hangulatban zajlott, hanem azért is, mert az értékelés időpontjában meglepő és a pályázattól nem elválasztható események zajlottak le. Így például az eredményhirdetéssel egyidejűleg távozott a pénzügyi tárcától az illetékes főosztályvezető és helyettese.
Az érintettek hivatalosan cáfolják, hogy a két esemény között összefüggés lenne. Elgondolkodtató mégis, hogy a PM-ben nem vártak addig, amíg elül az eredményhirdetést követő vihar, amely mellesleg előre megjósolható volt. Ráadásul a távozó főosztályvezető a döntésről a Népszabadságnak adott nyilatkozatában érdemben nem beszélt.
Maga Járai sem tartja szükségesnek elmagyarázni, miért döntött az államkassza primer érdekeivel ellentétesen. Csak annyit pedzegetett, hogy a bizottság döntésében szerepet játszhatott a pályázók erkölcsi háttere is. A feltételes mód ellenére súlyos mondat ez, még akkor is, ha többet fed el, mint amennyire rávilágít. Elfogadható, hogy a szerencsejáték világában betöltött komoly szerep önmagában még nem garancia a becsületességre. (Tudjuk: Bugsy Siegel is kaszinókat üzemeltetett, de ettől még gengszter volt… ) Csakhogy a CEC már Járai minisztersége alatt kapta meg első koncessziós engedélyét. Mi változott az elmúlt egy évben?
A döntés hátterének nyilvánosságra hozatala azért lenne fontos, mert kérdéses, mi lesz azzal az összeggel, amely a nyertes és a legmagasabb díjat ajánló francia pályázat különbségeként adódik. A CEC sem ellensége saját zsebének, számításai szerint a nyereségesség fenntartása mellett még 1,2 milliárd forint hozható ki évente az egyik budapesti kaszinóból. Az még csak-csak érthető, hogy nem a száz százalékosan állami tulajdonú Szerencsejáték Rt.-től akar extra bevételre szert tenni az államkassza, bár az esélyegyenlőség biztosítására ez sem utal éppen. (Nota bene: az így megtakarított koncessziós forintokat nem a szigorúan ellenőrzött államkincstár költi el, hanem – ki tudja mire – egy gazdasági társaság.) A nagyobb kérdőjel a másik nyertes megtakarítását illeti. Azt még feltételezni sem szabad, hogy Andrew Vajna és csapata rosszabbul működtetné kaszinóját, mint a franciák. Akkor viszont csak két lehetőség marad: vagy félmilliárdnyi extraprofitra adott nekik lehetőséget a pénzügyminiszter, vagy valaki más nyeli le kerülő úton ezt a pénzt.
Elképzelhetetlen számunkra, hogy a fenti lehetőségek bármelyike legyen az igazság. Csakhogy akkor nem lehet megkerülni a kérdést: Mi lesz a pénzzel? Mert – a miniszterelnök úr szavait kölcsönvéve – félmilliárd forint, az mégiscsak félmilliárd forint. Tíz év alatt pedig ötmilliárd… –
