Mit sem befolyásol a biztosításokon, ha egyszer a forint mellett, illetve helyett az euró lesz a hazai fizetőeszköz. Érvényes biztosításainknál a szerződések forintban köttettek, s ez egyben forintosított hozamígéretet, illetve kár esetén ilyen térítést jelent. Alkalmasint azonban a biztosító euróban is fizethet. No, nem mostanság, hanem amikor Magyarország az euró-övezet tagja lesz. Akkor – hasonlóan ahhoz, ahogyan a közös pénz bevezetésekor az egyes uniós tagállamok valutáinak árfolyamát rögzítették az euróval szemben – lecövekel majd az euró-forint kurzus. A megkötött szerződéseket a fixált árfolyam szerint egyszerűen átváltják, az újaknál pedig – csakúgy mint mondjuk a kenyérnél – két valutában teszik közzé az árakat.
Mindez a biztosító és az ügyfél kapcsolatán a várakozások szerint nem hagy nyomott, a biztosítónak ugyanakkor egyes intézkedéseket meg kell tennie. Az euró és a forint párhuzamos jelenléte választás elé állítja a társaságokat. Vagy – az úgynevezett ekvivalencia elv szerint – abban a valutanemben tartalékolnak, amiben a díjakat szedik (tehát a bevételekben és tartalékokban eurónak és forintnak azonos arányban kell előfordulnia), vagy vállalati árfolyamkockázati alapot létesítenek. Ez pusztán azt szolgálja, hogy ha a forint és euró árfolyama egymáshoz képest mégis elmozdulna, a forintban állomásoztatott tartalékokon eső csorbát a biztosító kiköszörülje.
Az euró megjelenésének legfőbb következménye az lesz, hogy a termékek az euróövezet többi országának konstrukcióival könnyebben összehasonlíthatóvá lesznek. Ez akár az ügyfelek tömeges vándorlását is beindíthatja, mint ahogy azt az Európai Unióban (EU) várták. Noha efféle statisztikák nem készültek, az első tapasztalatok azt mutatják, hogy az ügyfelek az EU országaiban nemigen kaptak az alkalmon. Bár a közvetítők és brókerek nagyon is szorgalmazták, a már megkötött szerződéssel rendelkezők, illetve a potenciális biztosítottak nem mentek a többi EU-tagállamba a honinál kedvezőbb biztosítási lehetőségek után. Legfeljebb, ha egyes határmenti lakók vitték át biztosításaikat a szomszéd EU-tagállamba.
A csatlakozást követően feltehetően nálunk is hasonlóan alakulnak majd e folyamatok. „Egy, a helyi viszonyokban kevéssé jártas, mondjuk németországi biztosító nyilván nem kívánja az itteni, ismeretlen kockázatokat vállalni” – mondja Robert Stollinger, a KPMG Hungária biztosítással foglalkozó partnere. Persze az sem mindegy, hogy az ügyfél magánszemély, avagy vállalkozás, netán multinacionális cég. Egyfelől nyilvánvaló, hogy egy határon túli biztosító melyiket tudná szívesebben az ügyfelei sorában, másfelől az is világos, hogy e szereplők képessége a biztosításokról szóló információk beszerzésére nagyon is eltérő. Ma egyébként csak akkor választható külföldi konstrukció, ha nemzetközi ügyletet érint, illetve ha kötelező a biztosítás, ám egy hazai társaság sem hajlandó ilyet kötni. De ha legálisan köthető majd biztosítás az EU-ban, akkor is kérdéses, hogy az ügyfél vállalja-e mondjuk a németországi pereskedés lehetőségét, illetve egyáltalán az intéznivalók miatt felmerülő utazási kényelmetlenségeket. Persze ezenkívül is van bőven valószínűsíthető trend az EU-belépést követő időre. Így például az, hogy a vagyonbiztosításban reálértéken az árak a verseny fokozódásával egyértelműen csökkennek majd. Ez az ipari vagyonbiztosításoknál és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál már most is érzékelhető, itthon is. Európa nyugati felén pedig volt olyan EU-ba újonnan belépő ország, ahol e területeken a díjak egyszeriben 10-15 százalékkal mentek lejjebb. „Hasonló folyamat nyilván a lakásbiztosításoknál és a cascónál is megindul” – vélekedik Asztalos László, az Állami Biztosításfelügyelet (Ábif) elnöke. Megjegyzi azonban, hogy a lakás- és gépjárműárak az elmúlt tíz évben igen széles skálán mozogtak, a nagyon magasra szökő „véglet” pedig fölfelé srófolja az átlagdíjat.
Az életbiztosításoknál, a felügyeleti elnök szerint, az ügyfelek a többlethozamból láthatnak majd viszont az eddiginél nagyobb hányadot. Míg ugyanis a törvény ma a többlethozam 80 százalékának „visszaosztását” írja elő (a biztosítók ennél valamivel többet, 82-85 százalékot ruháznak az ügyfélre), az uniós gyakorlat alapján ez az arány 94-95 százalékos.
Az EU-csatlakozás egyúttal a fióknyitás engedélyezésével jár majd. Ez új szolgáltatók megjelenését vonhatja maga után, legyen szó akár nagy konglomerátumok itteni próbálkozásáról, vagy speciális biztosítási részterületek felbukkanásáról. Ez utóbbira lehet példa mondjuk a versenyló-biztosítás, vagy – mint Nagy-Britanniában a Tesco biztosító esetében – áruházak és biztosítók összeállása. Másrészt azonban a ma kis piaci részesedéssel bíró, ám nagy alaptőkével létrejött biztosítók fiókká való visszaminősítése is előfordulhat. Az európai tapasztalat azt mutatja, hogy az ügyfelek jobban kedvelik az illető országban cégként bejegyzett biztosítókat – egy ilyen engedélynek ráadásul külön értéke is van. Egy-egy mai magyarországi társaság külföldi tulajdonosa esetleg mégis úgy dönthet, hogy a milliárdos alaptőkét kivonja, s csupán egy néhány tízmillió forintot igénylő fiókot hagy maga után. Az itt működő kisebb-nagyobb biztosítók szerint az ettől – illetve a szerte a világon tapasztalható piaci koncentrációtól – való félelem máris érezteti hatását, amit a fogyasztók erőszakos állományszerzési akciók formájában érzékelhetnek.
Az uniós csatlakozással persze jogharmonizáció is jár, mégpedig az EU eredeti elvárásával szemben nem folyamatosan a belépés időpontjáig, hanem – az Ábif elnöke szerint – összesen két lépésben (lásd külön anyagunkat). Amúgy, maguk a biztosítók nem győzik hangsúlyozni, hogy – lévén egy kivétellel mind külföldi tulajdonban vannak, többségük anyavállalatának székhelye pedig éppen az EU-ban van – ők maguk „tökéletesen felkészültek” a csatlakozásra.
