Genzwein Ferenc a futballtól is elválaszthatatlan: négy évig dolgozott a Vasasnál szakosztályvezetőként, illetve vezetőedzőként -, s jelenleg is a sportegyesület elnökségi tagja. „Nagyon jól kommunikált a játékosokkal, fel tudta spannolni az embereket a győzelemre – mondja egykori edzőjéről Mészöly Géza. Genzwein segítségével jutott fel az első osztályba a Stadler FC, s nem véletlen, hogy az Ilzer Sörgyár Rt. jelenleg az NB II-es Monor-Ilzer SE futballcsapatának névadója. Az üzletember naponta úszik, lábteniszezni is szeret, továbbá erdei sétákat tesz. Családjával ugyanis egy Monor melletti erdőben lévő tanyán lakik, erre Révész Sándor beszélte rá. Lipicai lovakat tenyésztő feleségével 21 éve házasok, fiuk 9 éves, lányuk első születésnapját most ünnepelték. –
- 11:29 Cindy Crawford fia fél évvel a halála előtt: Szembenéztem azzal, ami elől menekültem
- 11:27 Dr. Bátki Pál: Kit akarunk ma börtönben látni? – A büntető populizmus csapdája
- 11:22 „Csak közepes volt” – mondta a 13 éves úszó, miután rekordidővel nyert a felnőttek közt
- 11:15 Robbanás történt Dél-Korea és Észak-Korea között, a demilitarizált zónában
- 11:07 Ungváry Krisztián: Akár a hazai szőlők 70 százaléka is elpusztulhat, ez a legszegényebbeket sújthatja a legerősebben
- 11:04 Havasi Bertalan: Kármán András minden reggel attól retteg, hogy az aznapi színpadi előadás nem fog sikerülni
- 10:47 Polyák Gábor lehet a Médiatanács elnöke, a parlament eseti bizottsága őt támogatja
- 10:43 Évtizedek óta nem volt olyan kicsi az ózonlyuk, mint 2025-ben
- 10:41 Tarolt A Kaptár: mindenki ezt a horrort nézi, jól mutatja az őrületes bevétele
- 10:18 Akácfa utcai gyilkosság: mindkét elkövetőt elfogta a rendőrség
- 10:17 Beismerte tettét a 12 éves, kerekesszékes mostohahúgát megerőszakoló férfi, de nem tudott magyarázatot adni a tettére
- 10:03 Szathmáry Zoltánt jelöli legfőbb ügyésznek az államfő
- 09:35 Őrizetbe vették Georgescut, aki másfél éve megnyerte a román elnökválasztás első fordulóját
- 09:33 Szalay Bence korábbi alkoholizmusáról: Szóltak az orvosok is, szóval 8 hónapja teljesen letettem
- 10:43 Bekerült egy vízi sport az általános iskolai tananyagba Balatonalmádiban
- 10:03 Szathmáry Zoltánt jelöli legfőbb ügyésznek az államfő
- 08:17 Elindult az idei Sztárban Sztár: rögtön kiestek ketten az első adásban
- 06:11 Elengedték az erzsébetvárosi gyilkosság ügyében elfogott férfit
- 03:33 Annyira örült a gólnak a Fradi-játékos, hogy megütötte a bírót
- 19:46 Kármán András: El kell szomorítanom a bukott miniszterelnököt
- 09:31 Brit turista vert ájultra egy járókelőt Budapest belvárosában, állítása szerint semmire nem emlékszik
- 07:00 120 ezres nyugdíjminimum: nem kell aggódniuk a katásoknak és a részmunkaidősöknek
- 08:10 Hadházy: Orbánék húszmilliós szállásköltséget hoztak össze Zürichben
- 09:04 Magyar Péter: A Fidesz csak széltében tudta megtölteni az Andrássy utat
- 09:28 Hipót ivott egy kétéves kisfiú, azt hitte, víz van a konyhaasztalon lévő pohárban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
