Negyvenhat éves, két nyelvet (az egyik persze az orosz) társalgási szinten beszélő mérnök-közgazdász húsz évi gyakorlattal a háta mögött képzettségének megfelelő állást keres – szokásos apróhirdetés, s alanyunk azután vagy talál magának munkát, vagy sem. Az azonban bizonyossággal állítható, hogy amíg keres, addig is két minisztérium s több alárendelt állami intézmény figyel rá, és kínálja a maga törvényben előírt munkaerő-piaci szolgáltatásait. Amíg nem találja meg a megfelelő állást, addig kaphat munkanélküli járadékot, ha idősebb volna, úgy nyugdíj előtti munkanélküli segélyt; részesülhet jövedelempótló támogatásban, s amíg végleges munkát talál, elmehet alkalmi munkásnak; de végezhet közhasznú munkát is, amiért munkáltatója külön pénzt is kap az államkasszából, ő pedig piros pontot, s meghosszabbított tartózkodási engedélyt a munkanélküliek táborában.
NYILVÁNTARTANAK. Ez azért is fontos szempont, mert aki innen is kihullik, azt a munkaügyi szervezetek a továbbiakban elveszítik szem elől, például a munkanélküliségi ráta pontos értékének meghatározása során. A minap például a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a probléma tüzetes analízisére és kezelésére hivatott Országos Munkaügyi Módszertani Központ (OMMK) próbálta a közvélemény számára is tudatosítani a kettejük munkanélküli-nyilvántartása közti (a szakértők számára már régóta jól ismert) genetikus különbséget, amelynek következtében a felületes szemlélő számára rendre egymásnak ellentmondó adatokat közölnek. Nos, a két rendszer összevetéséből kiderül, hogy az egyik intézmény (nevezetesen az OMMK) a saját nyilvántartásaira épülő, teljes körűnek szánt statisztikát vezet a munkanélküliekről, míg a KSH reprezentatív háztartási felvételt készít a foglalkoztatottak, a munkanélküliek és a gazdaságilag inaktívak számáról – szigorúan a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) kritériumai szerint. Márpedig az ILO kritériumai nincsenek figyelemmel arra, hogy az OMMK nyilvántartásaiban valaki regisztrált munkanélkülinek számít-e. Ennek feltétele, hogy adott időpontban az illető ne álljon munkaviszonyban, ne legyen önálló foglalkozása, vállalkozása, ráadásul vétesse magát nyilvántartásba a szervezet valamelyik irodájában, s ezután ne eressze el az óvó-védő kezet, ne kapjon “orvul” nyugdíjat, ne tanuljon nappali tagozaton, s karácsonykor küldjön képeslapot a munkaközvetítő címére. De ez még így is sok, a KSH által használt nemzetközi standard felmérésben ugyanis már azok sem ússzák meg az aktív, hasznos munkaerő minősítést, akik alkalmanként munkát végeznek, vagy bármi mást, amiért kevesebbet kapnak a minimálbér felénél. Aki pedig nem képes két héten belül munkába állni, az az ILO és a KSH szerint egyszerűen inaktívnak számít, ilyeténképpen nem is rontja tovább a statisztikát.
A két módszer szerint számított munkanélküliségi ráták ezután persze jó alaposan el is térnek egymástól: az OMMK számaira építő szaktárca legfrissebb adatai szerint augusztusban 9,4 százalékra csökkent a munkanélküliségi szint, ezzel szemben a KSH adatai szerint januártól júniusig 8,0 százalékról 6,3 százalékra olvadt a munkanélküliség, s ez az adat az utóbbi két hónapban sem változott jelentősen, azaz jelenleg az OMMK-féle ráta kétharmadát sem éri el. (A két statisztika eltéréséről lásd a grafikont). A KSH-módszer nagy előnye, hogy nemzetközileg is összehasonlítható adatokat ad, hátránya viszont, hogy a mintavételi eljárás miatt nem teszi lehetővé kistérségi információk nyújtását, ami pedig a munkaügyi szakemberek kedvenc foglalatossága. Az OMMK számai ezzel szemben tetszőleges mértékben bonthatóak. Ráadásul ez az úgynevezett “nyilvántartás alapú statisztika” jobb támpontot nyújt a humánpolitika kivitelezésére hivatott kormányzati szervek számára.
VÁLTOZÓ KORMÁNYZATI STRUKTÚRA. Ami magát a humánpolitikai irányítást illeti, a tavalyi kormányváltás nyomán megszűnt az addig a területért felelős munkaügyi minisztérium, habár a klasszikus munkaügy szinte valamennyi területe hiánytalanul átkerült a már nevében is melegebb hangulatú Szocális és Családügyi Minisztériumhoz. A munkáltatókat érintő (munkahelyteremtő) kezdeményezések viszont a Gazdasági Minisztérium (GM) hatáskörébe tartoznak. Az aktív foglalkoztatási célok támogatása tipikusan a GM feladata, az 1999-es költségvetés elő is irányzott e célra vagy 1,5 milliárd forintot, s egy ez év áprilisának végén kelt minisztériumi rendelet egyben újra is szabályozta, hogyan kell szépen kérni, hogy kapjon is az emberfia belőle (lásd külön anyagunkat). S azután jöhetnek a buktatók.
A pályázatok tartalmi kívánalmainak végigolvasása például alighanem valamennyi cégvezetőt az őrületbe kergetne: elég, ha csak azon pontokat említjük, ahol a leépítésben közelről érdekelt munkavállalók előzetes szándéknyilatkozatainak összegyűjtéséről van szó, de hasonlóan izgalmas lehet a beruházás helye szerint illetékes megyei munkabiztonsági és munkaügyi felügyelőség igazolásának beszerzése is.
Gyógyír a sebre, ha látják az elnyerhető pénzeket: a támogatások mértéke ugyanis új vagy megőrzendő munkahelyenként 100-500 ezer forint, ám a leépülőfélben lévő bányavidékeken elérheti a gigantikus 750 ezer forintos szintet is.
