Felvásárlási hullám tartja lázban a szakembereket az európai bankszektorban. A Banque Nationale de Paris (BNP) például megpróbálta létrehozni a – már előre – “SBP”-nek elkeresztelt nagy nemzeti bankóriást Franciaországban. Sikerült is megszerezni az ezen a befektetési banki területen legjobbnak számító Paribast, a harmadik fél, a Societe Générale (SocGen) felvásárlásába azonban beletörött a bicskája. A tervezett fúzió hatásait jól szemlélteti, hogy a BNP a hármas bankóriás létrehozatalától 600 millió euró költséglefaragást remélt – többek között a bankfiókok számának csökkentése révén.
NEMZETI BAJNOKOK. Éppen ezeket, a nemzeti keretek között végbemenő összeolvadási kísérleteket bírálja a témával foglalkozó tanulmányában a brüsszeli Center for Economic Policy Research (CEPR). Noha az eurót már bevezették, a bankszektorban az egységes piac követelményeinek egyelőre nem sikerült teljes körűen érvényt szerezni. Az országhatárokon belüli piaci koncentráció károsan érintheti a kisebb pénzintézeteket, amelyek csekélyebb méretük miatt nehezebben tudnak közvetlenül bekapcsolódni az európai pénzügyi vérkeringésbe. A kérdés makroszinten is problémát okoz. A nemzeti bankszektor szerkezete és a hitelezési technikák ugyanis még az euró-zónán belül is nagyban eltérnek egymástól, így az Európai Központi Bank (ECB) kamatváltoztatásai a gazdaságokat különbözőképpen érintik. Ez pedig végső soron akadálya lehet az egységes monetáris politika működésének. Nem az országokon belüli, hanem a nemzetek közötti összeolvadásokat kell támogatni – vonható le a következtetés az idézett írásból.
Egyre gyakoribbak a bankok nemzetközi terjeszkedéséről szóló hírek. A holland ABN Amro például a belföldi piac 30 százalékát birtokolja, az euró-zóna betéteinek azonban csak a 3 százalékát. Saját piacát egyértelműen kinőtte, terjeszkednie kell, s ehhez egyik lehetséges célpontja az olasz Banca di Roma. Az ugyancsak holland ING a német BHF Bankra feni a fogát, de találhatók példák a monetáris unió határain kívülről is. Az angol Lloyd’s TSB Group a spanyol Banco Bilbao Vizcayával, míg a Barclay’s a svájci Credit Suisse Grouppal tervez összeolvadást. A folyamat egyes elemzések szerint oda vezethet, hogy pár éven belül mindössze tucatnyi nagybank uralja majd Európát.
BÚJTATOTT PIACVÉDELEM. Az öreg kontinens azonban egyelőre nehéz terep a határokon átívelő fúziókhoz. A különböző kormányok – főleg német, olasz, portugál és francia részről – megpróbálják védelmezni a jelentősebb belföldi pénzintézeteket. A nagy francia bankcsatában a SocGen elnöke – a BNP gyámkodását mindenképpen elkerülendő – külföldi partnert keres egy esetleges összeolvadáshoz. A Business Week szerint ez a holland ABN Amrót jelentheti. Az ügyben döntés még nem született, de jelzés értékű a francia pénzügyminiszter megjegyzése, miszerint külföldi bankokat nem látnának szívesen. Az európai uniós (EU) szervek meg éppen az ilyen kijelentéseket nem látják szívesen, hiszen a direktívák tiltják a nemzeti alapon történő diszkriminációt. Utóbbinak szerzett érvényt nemrégiben az Európai Bizottság. A spanyol Banco Santander Central Hispano (BSCH) 40 százalékos részesedést akart szerezni a Banco Comercial Portuguesben, amit a portugál pénzügyminisztérium meg kívánt akadályozni. A BSCH ezután panasszal fordult a bizottsághoz, s az igazat is adott a spanyoloknak.
Az uniós bürokrácia berkein belül egyre erősebb az a vélekedés, hogy a nemzeti önérdektől mentes, valódi közös pénzügyi piac megteremtéséhez létre kellene hozni egy nemzetek felett álló felügyeleti szervet. (Az okokról lásd külön írásunkat.) Bár a bankszektornak 1989-óta saját EU-irányelve van – amely többek között biztosítja az összehangolt ellenőrzést is -, a nemzeti szervek a különböző szabályokat eltérően értelmezik. (Megjegyzendő, hogy a pénzügyi szektor más szegmenseiben, így az értékpapírpiacon, a biztosításoknál vagy a nyugdíjalapok esetében még közös szabályozás sem létezik.) Az unión belül elvileg semmilyen ügyletet nem lehet nemzeti önérdekkel indokolni, kiskapuk azonban mégis vannak. Az úgynevezett eljárási kódex (Code of Conduct) szerint a külföldi pénzintézeteknek meg kell felelniük bizonyos normatíváknak, amelyek mögé bújva – az úgymond nemzeti érdeket érvényesítendő – el lehet utasítani egy-egy külhoni pénzintézet felvásárlási ajánlatát.
FÉLTÉKENYSÉG. Többen arra hívják fel a figyelmet, hogy egy páneurópai felügyeleti szerv létrehozása rengeteg problémát vet fel. A tagállamok jegybankjai – megfosztván a monetáris politika irányításától – ragaszkodnak kompetenciájuk maradék területéhez, a pénzügyi szektor ellenőrzéséhez. Félő, hogy ez a nemzeti féltékenység gátat vet a próbálkozásoknak. A legfőbb problémát az elemzések mégis abban látják, hogy egy ilyen szerv működésének komoly költségvetési következményei vannak. Képzeljünk csak el egy, a magyar Postabankéhoz hasonló esetet az európai piacon, ahol a felügyeletnek közbe kell avatkoznia. Ennek egyaránt van fiskális és monetáris – inflációs – hatása. Ilyenkor jön elő a kérdés: Ki állja a számlát? Amíg az államok nem adnak fel költségvetési autonómiájukból, a szuperfelügyelet létrejöttére még várni kell. Addig az EU-direktívák és a nemzeti szabályozások harmonizációjának segítségével épül ki az egységes bankpiac. A folyamatot az is hátráltatja, de legalábbis beárnyékolja, hogy – mint az a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) kimutatásából kiderül – a nagy összeolvadási és felvásárlási hullám ellenére a bankok profitabilitása 12 európai országban csökkent.
