A román kormányzat a befektetőknek adandó kedvezményekkel igyekszik mind több külföldi tőkét az országba csalogatni – ez azonban könnyen visszaütő gyakorlattá válhat. Mint ahogyan az a Dacia privatizációja kapcsán is felszínre került, a nagyvonalú engedmények máris kiváltották a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kritikáját. Ráadásul a Romániában már megtelepedett, de hasonló juttatásokban nem részesített cégek is kifogásolják a gyakorlatot, és azzal fenyegetőznek, hogy ha nem kapnak a Renault-éval azonos pénzügyi könnyítéseket, kivonulnak az országból. A legutóbbi hírek szerint azonban ennek ellenére továbbra is a „bevonulókon” van a hangsúly: az illetékes kormányhivatal munkatársai az amerikai Solectronnal és a német Continentallal kezdtek tárgyalásokat, amelyek az általuk elvárt befektetési kedvezmények megadása esetén 60, illetve 54 millió dolláros zöldmezős beruházással kecsegtetik Romániát. –
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 11:22 Agglomeráció: eddig tart az új lélektani határ távolságban
- 11:03 Ki nyer majd? Tisza-győzelem után is lehet Fidesz-többség? – a 24.hu-n elérhető a 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátora
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 10:51 Ez lehet a Xiaomi eddigi legkülönlegesebb telefonja
- 10:43 Orosz biztonsági vezető: Egy orosz régió sincs biztonságban az ukrán drónprogram fejlődése miatt
- 10:27 Gáspár Bea: Evelin nagyon rosszul viseli a netes támadásokat
- 10:09 Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
- 10:02 30 millió forint pénzbüntetésre ítélték Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét
- 09:27 Egész napra leállt a berlini reptér
- 09:10 Schilling Árpád: Gratulálok minden Kossuth-díjasnak, akik csöndesen, megbújva vagy lelkesen, röfögve vettek részt a NER kiépítésében
- 09:03 Már azért is felpofozta a kisgyermekeit egy apa, ha azok rászóltak, hogy ne bántsa az anyjukat, vagy nem öblítették le vízzel a hátát fürdéskor
- 08:47 Az Impériumban háború dúl, Chalamet és Zendaya gyereket vár – előzetest kapott a Dűne-trilógia utolsó része
- 08:22 Meghalt Dávid Sándor, a magyar sportújságírás meghatározó alakja
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 07:38 Amerikai bíró: Azonnal újra kell indítani az Amerika Hangja működését
- 09:10 Schilling Árpád: Gratulálok minden Kossuth-díjasnak, akik csöndesen, megbújva vagy lelkesen, röfögve vettek részt a NER kiépítésében
- 08:22 Meghalt Dávid Sándor, a magyar sportújságírás meghatározó alakja
- 08:16 Katalin hercegné két hároméves kislányt is boldoggá tett, miközben az Ír Gárdával ünnepelt
- 10:02 30 millió forint pénzbüntetésre ítélték Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét
- 09:03 Már azért is felpofozta a kisgyermekeit egy apa, ha azok rászóltak, hogy ne bántsa az anyjukat, vagy nem öblítették le vízzel a hátát fürdéskor
- 04:10 Ezért szállták meg a nácik Magyarországot
- 10:27 Gáspár Bea: Evelin nagyon rosszul viseli a netes támadásokat
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
