Fordulat látszik az éveken át kivárásra játszó román privatizációs politikában. Az eddigi halogató taktika összefüggésben állt azzal a megfontolással, hogy a gyengébb vállalatok gyors eladása után jókora felárral lesznek értékesíthetők a sokkal értékesebb, kecsegtető piaci lehetőségekkel rendelkező cégek. A politika azonban nem számolt az “áru” romlandó voltával: a kilencvenes évtized végére ugyanis, a technológiailag már a nyolcvanas években is elmaradottnak számító géppark és a nem megfelelően gondozott ingatlanállomány rohamosan veszti el értékét. Az erkölcsi és fizikai kopás mellett a román privatizátoroknak szembe kellett nézniük a jelentős közép- és kelet-európai kínálattal is, amely nyilvánvalóan elvonta a befektetők figyelmét a román piactól. A kiváró taktikára a végső csapást az amúgy is óvatos nyugati befektetők kedvét szegő tavalyi orosz gazdasági összeomlás mérte.
A kormányzat a kényszerítő körülmények hatására 1998-ban előhúzta a ládafiából a nemzetgazdaság koronaékszereit: az állami bankokat, a Romtelecom nevű állami távközlési vállalatot, a Dacia autógyárat és más stratégiai jelentőségű cégeket.
A befektetők megnyerése érdekében új lendületet kapott a romániai pénzügyi piacok fejlesztése is, mint például a másodlagos állampapírpiacé. A bukaresti értéktőzsde ugyan nem éppen nagy forgalmáról híres – kapitalizációja mindössze 0,6 milliárd dolláros -, ezen a várakozások szerint hamarosan a piacra kerülő öt regionális vagyonalap (lásd külön írásunkat) részvényei lendíthetnek majd. A több mint ötezer vállalatot felsorakoztató, az amerikai Nasdaq mintájára létrehozott román elektronikus tőzsde, a Rasdaq, illetve a tőzsdén kívüli kereskedelem viszont egyre nagyobb jelentőségre tesz szert.
A részvények árfolyama többnyire meglehetősen alacsony, néhány centtől néhány dollárig terjed, s gyakran nem tükrözi hűen a vállalatok piaci értékét, mivel – forgalom hiányában – sok esetben többéves könyvelési adatokon alapul. Ez a magas romániai infláció miatt egyértelműen alulértékelést jelent, igaz, a pénzromlás a kötelezettségvállalást követően már a külföldi befektető számára is kockázatot okoz.
A privatizációra váró, perspektivikus helyzetben lévő, ám tőkehiánnyal küzdő romániai cégek körülményeit jól példázza a gépkocsi villamossági kellékeket és villanymotorokat gyártó sepsiszentgyörgyi részvénytársaság, az IAME. A vállalat 30 százaléka a mintegy 1700 alkalmazott és más kisrészvényesek tulajdonában van, további 30 százaléka az Oltenia magánvagyonalap, 40 százaléka pedig az állami vagyonügynökség ellenőrzése alatt áll. A cégnek gyakorlatilag monopolhelyzete van a romániai autóalkatrész-piacon, amelyre indítótekercseket, villamos kapcsolókat, égőket, reléket, potenciométereket és dudákat, üzemanyag- és vízpumpákat készít. Beszállítója a belföldi autóeladások terén 60 százalékos részesedéssel bíró Daciának, amelyet nemrégiben vásárolt meg az eredeti gyártási licencet adó Renault (Figyelő, 1999/29. szám). Az IAME másik nagy termékcsoportját a villanymotorok és a különböző villamos kézi szerszámok – például szalagfűrészek, csiszológépek – adják.
A termelés nagy része külföldön talál gazdára: havonta 16-18 ezer villanymotort exportálnak, főként Nyugat-Európába. A hagyományosan belföldi beszállítókkal rendelkező IAME legnagyobb európai vevői között az Euromotori, a Niedermayer és a Dutchi cégeket tartja számon, amelyek biztos felvevőpiacai a sepsiszentgyörgyieknek. A külföldi eladások értéke tavaly 5,1 millió dollárt ért el, s mintegy 80 százalékát adta az összesített árbevételnek.
A villanymotorok piacán egy újonnan létrehozott temesvári cég, az Ana-Imep a legnagyobb belföldi vetélytárs; a harmadik romániai gyártó, a Precizia magasabb árai miatt nem jelent igazi konkurenciát. Sőt, Románián belül komoly többletigény mutatkozik a sepsiszentgyörgyi cég termékei iránt, s elemzések szerint a honi értékesítés jövedelmezőségi mutatói is jobbak az exporténál.
A kapacitásbővítés akadálya az IAME krónikus tőkehiánya, amin vélhetően csak egy külső injekció – talán éppen egy Magyarországról érkező befektető – segíthet. Az elmúlt években a cég osztalékot fizetett részvényeseinek, az idén viszont minden lehetséges forrást beruházásra igyekeztek fordítani. Háromszorosára, 68,3 milliárd lejre – mintegy 4 millió dollárra – növelték a cég alaptőkéjét, ennek nyomán a részvények árfolyama várhatóan 4 dollár körüli szintre emelkedik.
A potenciális befektetők számára nyilván nem mellékes, hogy a hetvenezres lélekszámú Sepsiszentgyörgy infrastruktúrája jónak tekinthető, s mindössze 32 kilométerre fekszik a több mint 300 ezres Brassótól, a romániai teherautó- és traktorgyártás központjától. Sepsiszentgyörgyön viszonylag nagy számban áll rendelkezésre jól képzett és a magyarországi bérköltségekhez képest olcsó munkaerő.
Referencia lehet, hogy a városban és környékén már megvetette a lábát néhány nagyobb külföldi cég, köztük a Romániában benzinkutakat üzemeltető Mol, és a csomagolóüzemmel rendelkező Dunapack.
(SEPSISZENTGYÖRGY-BUDAPEST)
