Gazdaság

OEP-SZEMÉLYCSERÉK – Káderdűlő

Amint az már korábban is sejthető volt, Frajna Imre, a tb-alapokat felügyelő politikai államtitkár az első adandó alkalommal megszabadult az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) még elődje, Selmeczi Gabriella által kiválasztott főigazgatójától. A kormány múlt heti ülésén döntött Mikó Tivadar főigazgató felmentéséről, s helyére addigi helyettesét, Lampé Zsoltot nevezték ki. Ezt kisvártatva újabb személycsere követte, másnap ugyanis – különösebb indoklás nélkül – lemondott tisztségéről Török György, az egészségpénztár gazdasági főigazgató-helyettese, amit a tbalapokat felügyelő államtitkár sietve el is fogadott. Utód egyelőre nincs, mindössze annyit közöltek, hogy mind a két megüresedett főigazgató-helyettesi poszt betöltéséről később intézkednek. (A képet némileg bonyolítja, hogy Cser Ágnes, akit még Selmeczi váltott le az OEP-főigazgatói tisztségből, első fokon már megnyerte a menesztése miatt indított munkaügyi pert munkáltatója ellen.)

Bár Mikó Tivadar felmentését illetően az államtitkár nem árult el pontos részleteket, annyi tudható, hogy nemrég zárult le az egészségbiztosítónál egy, a működés hatékonyságát firtató vizsgálat, amely számos hiányosságra lelt a tb működésében. Azt azonban Frajna cáfolta, hogy Mikó leváltásában szerepet játszottak a sajtóban is megjelent azon értesülések, amelyek szerint a főigazgató indokolatlanul magas összegeket fordított volna személyes céljaira.

Frajna ehelyett inkább azt emelte ki, hogy Mikó csak részben váltotta be a hozzá fűzött szakmai reményeket: miközben számos olyan döntést hozott, amelyek hozzájárultak az egészségügyre fordított pénzek ésszerűbb elköltéséhez, a mamutszervezet irányításában és menedzselésében korántsem volt ilyen eredményes, azaz nem igazán sikerült hatékonyabbá tennie az OEP működését. Az államtitkár nem csinált titkot abból sem, hogy szeretné felpörgetni a megyei és az országos egészségpénztárak működését, s hogy erre a feladatra jóval alkalmasabbnak véli az új főigazgatót, Lampé Zsoltot. Neki ugyanis – Mikóval ellentétben – megvan ehhez a kellő rutinja is, tekintve, hogy már hosszú évek óta az OEP-nél dolgozik. Frajna Imre – s ez korunk káderpolitikai döntési mechanizmusának ismeretében fontos tény – azért is tudta ilyen gyorsan keresztülvinni akaratát, mivel ez ügyben bírta a kormányfő támogatását. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik