Nálunk a lízing a tőkeszegény kisvállalikozók “olcsó” beruházási lehetőségeként terjedt el, elsősorban a gépjárműbeszerzés finanszírozására. Mára, a nagyon sokszori szabályozás és újraszabályozás után, kicsit letisztultabb formában jeleníti meg pénzügytani alapértelmét.
A lízing is eszköze a vállalat pénzügyi stratégiájának, ahol is a fő kérdés az idegen, illetve a saját források arányának optimalizálása. Ebben az értelmezésben mondhatjuk, hogy a lízing stabilizálódása a vállalatok finanszírozásában még mindig csak érési szakaszban van.
A lehetőség elsősorban a beruházási döntéseknél kerül szóba, ez is stratégiai jellegét mutatja. Az efféle döntéseknél az első probléma: az adott projektet saját, vagy külső forrásból finanszírozzuk-e? Ez sokáig azért számított “akadémikus” kérdésnek, mert a vállalkozók többségének az előbbi nem állt rendelkezésére, az utóbbi viszont nem volt megfizethető. Napjainkra e dilemma (mindkét ágon) kalkulálható tétellé vált a vállalatok jelentős körét tekintve. Ha a cég úgy dönt, hogy beruházási projektjét idegen források bevonásával finanszírozza, akkor még mindig számos lehetőség közül válogathat. A pénzügytan könyvek (amerikai mintára) elsőként a kötvénykibocsátással kezdik a lehetőségek felsorolását, de ez a mód minálunk elég nehézkes, ritka. A legfontosabb alternatíva a hitelfelvétel, versus lízing.
Magyarországon a beruházások becsülhetően 14 százalékát finanszírozzák valamilyen lízingkonstrukcióban; a lízingtárgyak között máig a gépjárművek a meghatározóak, ám e finanszírozási technika egyre inkább megtalálja helyét a pénzügyi rendszerben.
Mindenesetre a lízingszerződések 75-80 százaléka gépjárművekre vonatkozik. Európában viszont általában a túlnyomó részt – 83-85 százalékot – a gépek és berendezések teszik ki. E tevékenység egyébként a 90-es évek elején bekövetkezett recesszió óta rendre nagyobb teret követel magának: az európai lízingpiac teljesítménye már 1995-ben meghaladta a százmilliárd ecu-s értéket. A piac háromnegyedét mindösszesen négy ország – Franciaország, NagyBritannia, Németország és Olaszország – uralja.
A pénzügyi lízing mellett egyéb formák is feltűnnek. Így a szakirodalomban gyakran bérletként – tartós bérletként – megfogalmazott operatív lízing. Ennél az eszköz a futamidő végén sem kerül a lízingbevevő tulajdonába, ahelyett a lízingbeadó inkább megint újat ad. Néhol élnek még egyéb speciális típusok, mint amilyen a projekt-, illetve flottalízing.
A lízinggel kapcsolatos jogszabályok 1997. évi módosításai a pénzügyi lízinggel foglalkozó vállalkozások alapításában, működésében és felügyeletében jelentős változásokat hoztak. A pénzügyi lízing a piacon lévő különböző lízingkonstrukciók között ma még nem tölti be a neki szánt teret.
A hazai piacon előretörtek a banki tulajdonban lévő lízingcégek, akik olcsó finanszírozási forrásaikat érvényesíthetik fő versenyelőnyként. Ezek mellett viszont élnek és virulnak olyan kisebb, célraorientált cégek is, melyek egy meghatározott részpiac finanszírozására szerveződnek, vállalkozásbarát piaci magatartásuk adta előnyüket kihasználva. Ezen cégek versenyelőnye az adott terület jelentősebb szakmai ismerete, a nagyobb rugalmasságuk, emberközeli látásmódjuk. Jelentős részük mögött magántőke áll, ami a konstrukciók kialakításánál kedvezőbb a vállalkozók számára. Ebben az esetben ugyanis csak a normál üzleti kockázat kerül értékelésre, szemben a nagyobb szervezeteknél tapasztalható egyéni, döntéshozói kockázattal, ami sok életképes üzlet elvetését eredményezi.
