Vasárnap 3680 kilométer, húsz szakasz megtétele után megérkezik a párizsi Champs-Elysée-re a 86. Tour de France mezőnye. A háromhetes erőpróba, a világ kétségkívül legrangosabb kerékpárversenyének győztese 2,2 millió frankot kap a trófea mellé. A szponzoroknak hála, az idén összesen 12 millió frank jut a díjazott versenyzőknek. Pedig a startot megelőző hetekben a rendezőknek meg volt minden okuk a szorongásra. A tavalyi doppingügyek, botrányok megtették a magukét, és több szponzor is úgy határozott, hogy nem támogatja tovább a kerékpáros cirkuszt, amelynek gazdája, a Societé du Tour de France 240 millió frankos (36,6 millió eurós) büdzsére számított. A nagy kérdés, amely végül is pozitív választ kapott, a Tour-t 18 esztendeje pénzelő Crédit Lyonnais szerepvállalása volt, tekintettel arra, hogy a pénzintézet 25 millió frankkal szállt be az üzletbe. A mintegy 20 hagyományos partner és beszállító közül, akik 2 és 20 millió frank értékben vásároltak az előző évben „belépőjegyet”, többen nyilatkoztak úgy, hogy az együttműködést megszakítják, ám végül csak néhányan léptek vissza. Igaz, jó néhányan úgy nyilatkoztak: az idei rendezvény az utolsó, amit támogatnak. A Casino például, amely ezúttal is elindította csapatát, a tavalyi 27 millióval szemben csupán 18 millió frankot fizetett ki, egyúttal bejelentette: nem hosszabbít szerződést. A Crédit Agricole viszont kitart; vezetői azt hangoztatták, hogy a Tour de France megőrzi értékeit, és e véleményüknek 30 millió frankos csekkel adtak nyomatékot. A verseny útvonala melletti városok, megyék önkormányzatai is megtették, ami elvárható volt tőlük. Nantes, Laval, Amiens, Saint-Gaudens, és még jó néhány város 200 ezertől 2 millió frankig terjedő összegeket invesztáltak a versenybe, mert polgármestereik szerint ez bőségesen megtérül azzal, hogy városaik világszerte ismertté válnak. –
- 07:17 Takács Péter államtitkárként száll be a pápai kampányba
- 07:08 Eljárás indult az amerikai jegybankelnök ellen
- 07:03 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:56 Golden Globe 2026: Timothée Chalamet miatt maradt hoppon Leonardo DiCaprio
- 06:48 Jennifer Lawrence volt az idei Golden Globe legbevállalósabb sztárja ebben a meztelenruhában
- 06:37 Változatos lesz ma az időjárás
- 06:36 Most már bármikor kitűzheti Sulyok Tamás a választások időpontját
- 06:19 Nagy Ervin kiállna vitázni Vidnyánszky Attilával, de van egy lehetetlennek tűnő feltétele
- 05:55 Kósa Lajos rokonáé a megrogyott agrárcég, amelyben adófizetői pénzek is eléghetnek
- 03:33 Elek Gábor a történelmi meccs után: Nagyon szomorú vagyok
- 21:51 Meghalt Horváth Krisztián, ismertebb nevén DJ Chriss Ronson
- 21:19 A nap legfontosabb hírei - 2026.01.11.
- 20:00 50 birka tört be egy német Penny Marketbe, az italosztályon randalíroztak
- 20:00 „Már minket pörgetnek a vécén az újságok helyett” – Alap és Balzac, a Z generáció médiumai
- 19:45 Extrém hideg lesz hétfő reggel
- 16:05 Ezek a hatos lottó január 11-ei nyerőszámai
- 18:02 Meghalt Erich von Däniken
- 16:15 Donald Trump megfenyegette Kubát
- 18:30 Karizma és tehetség pipa – elegendő ez ahhoz, hogy ő legyen a következő James Bond?
- 06:19 Nagy Ervin kiállna vitázni Vidnyánszky Attilával, de van egy lehetetlennek tűnő feltétele
- 17:58 Mosonmagyaróvári bravúr: a címvédő legyőzésével kezdte a magyar csapat az Európa Ligát
- 15:31 Súlyos ételmérgezéssel került kórházba Udvardy Panna
- 21:19 A nap legfontosabb hírei - 2026.01.11.
- 14:39 Ezeken a vasútvonalakon bántalmazták a legtöbb MÁV-dolgozót
- 19:08 Megint Ukrajna energiahálózatát lőtték az oroszok, az áramszolgáltatás az ország egy részében összeomlott
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
