A Fiat a Punto modell újjávarázsolt változatának bemutatásával kezdte meg működésének második évszázadát. A torinói cég 700 millió eurót költött a Fiat-család e tagjának megújítására, amely szinte csak külsejében emlékeztet az eddigi modellre, miután 80 százalékban új alkatrészeket tartalmaz. Ötféle motorral, kétféle turbódízel-változatban készül, s a gyártás racionalizálásának köszönhetően nem drágább, még a beépített elektronikus extrák – köztük az 1,8 literes modellhez kínált műholdas navigációs rendszer – ellenére sem. Az új Punto az alsó-közép kategóriában versenyez, amelyben a 600-as modell 1955-ös piacra dobása óta a Fiat 20 millió autót értékesített. A 14 nemzetközi díjjal kitüntetett, 1995-ben az „Év autójává” választott elődből hat év alatt 3,7 milliót adtak el. Évi 600-700 ezer darab gyártását tervezik a megfiatalított családtagból, amelyet Olaszországban 18 millió líra (2,34 millió forint) körüli áron értékesítenek szeptembertől. A Fiat-család eddigi legsikeresebb tagja az 1983-tól kezdődően tizenhárom év alatt 6,3 millió példányban gyártott Uno. –
- 10:11 Egyetlen krízis sem oldódik meg magától – vallja az ember, aki elkapta Oszama bin Ladent
- 10:01 Szijjártóék megígérték, hogy segítenek, a Szerbiából kiutasított fiatalok szerint azonban hazug indokokkal akadályozzák ügyük tisztázását
- 09:55 Meg akart fojtani egy orosz nyugdíjas egy kamaszlányt, mert ukrán kémnek nézte
- 09:54 Árad az Ipoly!
- 09:50 Kézi-vb: nem lehet elégszer visszanézni Szemerey japánok elleni dupla védését
- 09:32 Körmend fideszes polgármestere eltörölné a pár hónapja bevezetett telekadót
- 09:06 Közel 45 méteres a világ legmagasabb karácsonyfája
- 08:59 24/7: Ezért nem hasít a PornHub Oroszországban
- 08:48 „Nem gondoltam volna” – megdöntötték Hosszú Katinka 2016-ban felállított országos csúcsát
- 08:29 Kós Hubert erődemonstrációt tartott: utcahosszal nyert a Us Openen
- 08:19 Nagy Ervin: Belarusz előszobájában élünk
- 08:02 A kutyáját próbálta megmenteni, belehalt az amerikai férfi
- 08:00 Fuvarozók Lázárék döntéséről: „súlyos tévedés”, „indokolatlan csapás”, melynek többletköltségét előbb-utóbb a lakosság nyelheti le
- 06:58 „Ha ez az isteni rend ért minket, akkor itt boldogulunk” – kárpátaljai magyarok mesélnek arról, miért nem indította őket útnak a háború
- 06:39 Nem szánon jön és melege lesz a Mikulásnak
- 06:00 Lenyelte a tojást, aminek nem volt sárgája – letartóztatták a férfit
- 19:55 Budapest a világ legmocskosabb nagyvárosa a turisták szerint
- 22:59 Óriási győzelemmel hangolt a magyarok elleni vb-meccsre az olimpiai bronzérmes
- 20:00 Túlélte feleségével közösen elkövetett öngyilkosságát, öt év fegyházat kapott a volt egyetemi tanár
- 08:19 Nagy Ervin: Belarusz előszobájában élünk
- 17:46 Történelmi mérkőzést játszott a magyar kéziválogatott, vért izzadt a vb-negyeddöntőért
- 06:58 „Ha ez az isteni rend ért minket, akkor itt boldogulunk” – kárpátaljai magyarok mesélnek arról, miért nem indította őket útnak a háború
- 03:31 Golovin: A szívünk a helyén volt, ennek köszönhető, hogy bejutottunk a legjobb nyolcba
- 17:56 Súlyos vereségre készül a Fidesz?
- 08:02 A kutyáját próbálta megmenteni, belehalt az amerikai férfi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
