Gazdaság

Tippek a mérlegen

A megújult Figyelő rendszeresen és megbízhatóan ír arról, hogy milyen értékpapírt érdemes vásárolni, ebben a műfajban különösen tetszik a Heti portfólió rovatuk. Két dolgot azonban szeretnék javasolni. Az egyik az, hogy a brókerek ajánlatait jó lenne bizonyos idő (hat hónap vagy egy év) eltelte után kiértékelni, hiszen így kiderülne, mennyire lehet hinni egy-egy társaság szakemberének. Persze sok függ attól, hogy éppen milyen időszakban tippelt a bróker, azaz az összehasonlíthatóság korlátozott, de talán így is lenne értelme.

A másik javaslatom, hogy bizonyos időközönként írjanak arról is, milyen költségekkel kell számolni a részvény- vagy állampapír-vásárlásnál. Ez utóbbit táblázatos formában is el tudnám képzelni. Nekem az a tapasztalatom, hogy aki túlságosan olcsón dolgozik, az a legdrágább végül a kisbefektető számára, hiszen ez azzal is jár, hogy vagy nem megfelelő a kiszolgálás, vagy pedig máshol akarja a pénzt megkeresni a társaság. Persze lehet hogy csak én nem találtam meg idáig az igazit. Szeretném, ha összeállításukban az is szerepelne, hogy mely cégeknél van mód a sok időmegtakarítást engedő internetes üzletelésre.

LOVÁSZ BÉLA

Budapest

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik