Gazdaság

PERNYERTES FŐVÁROS – Halad a metróberuházás

“A főváros a kormánnyal folyó bírósági tárgyalások ideje alatt is folytatta a 4-es metró előkészítési munkálatait, így elkészültek a metróvonal megállóinak látványtervei” – jelentette be Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere. A nemrégiben hozott jogerős ítélet értelmében a főváros és az állam között annak idején a 4-es metró megépítésére létrejött szerződés továbbra is érvényben van.

A főváros eddig 2,8 milliárd forintot költött a 10 állomásból álló metróvonal előkészítésére. A beruházást jelentős felszíni rendezés kíséri majd. A tervezett 120 méter hosszú peronok helyett 80 méteres megállóhelyek lesznek, és költségkímélő szerepe van annak is, hogy a felszínhez közeli pályán fut majd az új metró. A tervek szerint a szerelvények sűrűn, körülbelül 90 másodpercenként követnék egymást. A Kelenföldre tervezett végállomás mellé egy 1400 autónak helyet adó parkoló kerül, s az elképzelések szerint az Etele tér a városrész közlekedési, kereskedelmi, szolgáltató csomópontjává válik majd. A Móricz Zsigmond körtéren a rendezés során legalább a jelenlegi háromszorosára növekszik a zöldterület. Úgy számítanak továbbá, hogy a beruházás e szakaszának befejezése után 10-15 évvel megkezdődhet a 4-es metró meghosszabbítása Budaörs, Gazdagrét irányába, illetve a Keleti Pályaudvartól Rákospalota felé. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik