Aki a múlt év utolsó napjaiban vásárolt a Budapest Nemzetközi Részvényalap befektetési jegyeiből, fél esztendő alatt éves szinten 32 százalékos hozamot érhetett el, míg ugyanezen idő alatt a CIB Részvényalap befektetési jegyeinek vásárlásával mínusz 6 százalékos hozamot lehetett “kasszírozni”. E példa jól szemlélteti, hogy bizonyos időszakokban mennyire eltérő lehet az alapok teljesítménye. Előre persze sosem lehet megmondani, ki lesz a befutó. A szeszélyessé vált tőkepiacon mindenesetre különösen fontos, hogy a befektetési alapok milyen eszközökbe fektetik az összegyűjtött vagyont. Ennek fényében nem lehet véletlen, hogy a legnagyobb és egyben a legbiztonságosabb eszközökbe fektető OTP Optima nettó eszközértéke – azaz vagyonának aktuális értéke – a napokban érte el a 150 milliárd forintot. Pillanatnyilag ebben az intézményben koncentrálódik a befektetési alapokban elhelyezett összes tőke 38 százaléka. (Többen állítják: az Optima sikerébe jócskán belejátszott az is, hogy a OTP Bank a betétesek pénzének egy részét is igyekezett oda terelni.)
A befektetési alapok eszközértékének átlagos növekedése az 1998 júniusával kezdődött tizenkét hónap során 26,6 százalékos volt, ami 1997-hez képest határozott lassulást jelez. Az előző évek során tapasztalt sokkal erőteljesebb növekedés megtorpanásáért a szakértők szerint egyrészt az idevágó adójogszabályok változása, másrészt az elmúlt egy év tőzsdei bizonytalanságai “felelősek”, mert az utóbbiak sokakat elriasztottak még a közvetett részvénybefektetésektől is. A tőzsdei helyzet negatívan érintette a részvény- és vegyes alapok mellett a kötvényalapokat is, s a befektetéseket a biztonságosabb pénzpiaci alapok felé terelte.
A Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) adatai szerint jelenleg az összes megtakarítás 8, az ország éves GDP-jének pedig 3,9 százalékát “kezelik” befektetési alapok. Ezek az első látásra tekintélyes számok nemzetközi összehasonlításban – az utóbbi hét év jelentős fejlődése ellenére is – alacsonynak mondhatók. Az ezen a téren legfejlettebbnek számító Egyesült Államokban a hasonló megtakarítások GDP-hez viszonyított aránya 46 százalék, míg az Európai Unióban (EU) 20 százalékot tesz ki (a közösségen belül “élen álló” Franciaországban viszont a 36 százalékot is eléri). A fentiek alapján a szakemberek szerint bőven van még hová növekedni, így a befektetési alapokba áramló megtakarítások további dinamikus növekedésére lehet számítani.
Az ilyen alapokon keresztüli tőke- és pénzpiaci invesztícióknak számos előnye van a magánbefektető számára: nem kell közvetlenül kezelnie befektetéseit, adni-venni kötvényeit, részvényeit – mindezt megteszi helyette az alapkezelő, ráadásul még befektetési adóhitel igénybevételére is jogosulttá válik. Igaz, ennek maximális mértéke az idei évtől 200 ezer forint, amely csak a kevesebb mint 35 százalékban állampapírokba fektető alapok tulajdonosait illeti meg maradéktalanul.
Három dolgot azonban alapokon keresztüli befektetés esetén is meg kell tennie a befektetőnek: egyrészt fel kell mérnie saját kockázatviselő képességét, másrészt ennek ismeretében el kell döntenie, milyen kockázati színtű eszközökbe akarja fektetni pénzét, s végül ki kell választania a célnak legmegfelelőbb alapokat. Nyilvánvaló, hogy ehhez azok múltbeli hozamainak ismerete nem nyújt elegendő támpontot, hiszen adott esetben ugyanakkora hozamot érhetett el kizárólag diszkont kincstárjegyekbe és egyéb rövid lejáratú eszközökbe fektető pénzpiaci alap, mint egy jelentős részben részvényeket is vásárló, s így jóval nagyobb kockázatot vállaló növekedési alap. A jövőbeli teljesítmény és a kockázatok felmérésekor tehát legfontosabb az alapok befektetési politikájának, illetve stratégiájának ismerete. Ehhez nem elég annyit tudni, hogy az alap kizárólag úgynevezett kötött hozamú (fixed income) eszközökbe, azaz állampapírokba és vállalati kötvényekbe fekteti-e az összegyűjtött pénzt avagy részvényeket is vásárol, mert a kockázati szint például egy kötvényalap esetében a portfóliót alkotó kötvények átlagos hátralévő futamidejétől függően is változik. Egy abszolút kockázatkerülő befektető inkább az egy évnél rövidebb lejáratú eszközökbe fektető pénzpiaci alapot választja a hosszú lejáratú államkötvény portfólió helyett. Ezzel szemben a nagyobb profit reményében magasabb rizikót vállaló befektetőt, aki bízik a részvénypiac emelkedésében, váratlan meglepetés érheti, ha kiderül, hogy az alapkezelő a részvényportfóliót jelentős mértékig határidős index- vagy részvényeladásokkal fedezte le, avagy esetleg más módon csökkentette az alap részvénypiaci kitettségét.
További előnye a befektetési alapoknak – hívta fel a figyelmet Fatér Gyula, a Bamosz elnöke és Oláh László, a Budapest Alapkezelő Rt. vezérigazgatója -, hogy a befektetőknek lehetőségük van havonta, viszonylag kis összegeket elhelyezni. Így egyrészt csökkenthető a befektetés időzítéséből adódó kockázat – hiszen az alapban elhelyezett összeg a befektetés napjától részesedik a teljes portfólió eredményéből -, másrészt hosszú távú, rendszeres befektetések révén “kisimítható” a rövid távú piaci áringadozások hatása. Nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy ily módon a tranzakciók lényegesen olcsóbbak, mint közvetlen befektetés esetén.
Ugyancsak a kockázat csökkentését szolgálja a különféle alapok közötti diverzifikáció, amit megkönnyít az elmúlt időszak tendenciája is, miszerint az alapkezelők egy része igyekszik “tiszta”, valamilyen viszonyítási alaphoz (benchmarkhoz) többé kevésbé köthető alapokat kínálni. Ilyen “támpont” lehet a magyar állampapírok mozgását tükröző MAX, a Bamosz által létrehozott RAX, illetve a ma már laikusok által is ismert BUX-on kívül valamely külföldi index is. Ezeknek az alapoknak – amelyek nem keverendők össze az adott index mozgását 80-85 százalékig követő index alapokkal – nagy előnyük, hogy a befektető tudhatja: különféle tőkepiaci mozgásoknál az alap milyen teljesítményt nyújthat, így saját kockázatviselő képességét felmérve, “testreszabott” portfóliót alakíthat ki magának. Mint Varga Szabolcs a Procent Alapkezelő Kft. vezetője fogalmazott, “a befektető magának tud diverzifikálni”, ugyanakkor nem kell foglalkoznia a különböző kockázati szintet jelentő portfóliókon belüli eszközallokációval és diverzifikációval, hiszen azt megteszik helyette az alapkezelő profi munkatársai. Egy állampapíralap esetében például elég a hátralévő átlagos futamidő alapján választani. Ha ugyanis a befektető biztos lehet abban, hogy az alapkezelő ezt a megadott határokon belül fenntartja, nem kell az egyes kötvények lejáratára, kamatfizetésére figyelnie.
Pohner Anikó, a legnagyobb tőke felett rendelkező OTP Alapkezelő illetékese és Varga Szabolcs, a “tiszta” alapokból álló alapcsalád létrehozását céljául kitűző Procent Alapkezelő vezetője egyaránt problémaként említette a jelenlegi törvényi szabályozást, ami nem teszi lehetővé, hogy az alap egy részvénybe annak megszerzésekor a saját tőke 5 százalékánál nagyobb mértékben fektessen be. Ez az előírás gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy egy alap a BUX mozgását jól közelítse, mivel abban a négy legnagyobb részvény közel 70 százalékos súllyal szerepel. Többek között e probléma kiiktatására hivatott a Bamosz által alkotott RAX, amely a 17 leglikvidebb részvényt tartalmazza, egyenként 5-5 százalékos súllyal, ám e mutató széles körben való megismertetése még hátravan. Az igazi megoldást azonban – mint arra Fatér Gyula és a megkérdezett többi alapkezelő vezetője is rámutatott – az EU-ban elfogadott szabályozás átvétele jelentené, ott ugyanis a befektetési alapok saját tőkéjük 10 százalékát is fordíthatják egy-egy részvény megszerzésére, azzal a kikötéssel, hogy a portfólióban az 5 százalékot meghaladó egyedi részesedésű részvények együttes súlya nem lehet több 40 százaléknál. Ilyen probléma nem merül fel a kötvényalapok esetén, hiszen az állampapírpiac mozgását követő MAX index portfólióját egyszerűbben össze tudják állítani. A Bamosz által megfogalmazott másik javaslat a zártvégű alapok – jelenlegi feltételek mellett életképtelen – piacát szándékozik életre kelteni, oly módon, hogy azok számára lehetővé tennének nagyobb kockázatvállalást is, koncentráltabb portfólió kialakítása, esetleg hitelfelvétel által létrehozott tőkeáttétel révén. A megkérdezett szakértők e könnyítéseket a rugalmasságuk miatt igen népszerű, folyószámlához hasonló likviditást biztosító nyíltvégű alapoknál nem javasolják; ott a befektetők védelmében továbbra is elengedhetetlennek tartják a kemény szabályokat. Sőt, Fatér Gyula az információszolgáltatás további szigorítását is szükségesnek látja. Ezen a területen az egyetlen indokolt változtatás az EU normák mielőbbi átvétele lehet. Pacsi Zoltán, a Pénzügyminisztérium által létrehozott tőkepiaci szabályozásfejlesztési munkacsoport vezetője ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a terveik szerint legkorábban a jövő év közepén a parlament elé kerülő törvénymódosítás, a mai szabályozást alapvetően megtartva, megnyithatja majd az utat más típusú alapok létrehozása előtt is.
Az idei év második felére valamennyi szakértő a befektetési alapok által kezelt vagyon további bővülését várja. Pohner Anikó a részvénypiaccal kapcsolatban elmondta, hogy az árak szárnyalására ebben az évben nem számít, de a diszkont kincstárjegyek hozamát meghaladó növekedést elképzelhetőnek tart. Oláh László szerint ahhoz, hogy a tőkepiac ismét lendületbe jöjjön, szükséges a piac által várt makrogazdasági kiigazítás. Fontosnak tartja azt is, hogy a banki betétnél kockázatosabb tőkepiaci befektetések ne essenek az előbbivel azonos adószabályok alá, mivel az a hatékonyabb erőforrás allokációt biztosító tőkepiactól vonna el megtakarításokat. –
