– Ön olyan terület gazdája lett, amelyről sok elemző állítja, hogy finanszírozási szempontból nem más, mint kezelhetetlen csődtömeg. Évről évre lehetetlen tartani a társadalombiztosító költségvetési számait, s végül mindig az államháztartás más ágazatai segítik ki a tb-büdzsét. Mi lesz az idén?
– Én úgy érzem, hogy a helyzet már ebben az évben is jelentősen változott, mégpedig kedvező irányban. A korábbi években valóban működött az a gyakorlat, hogy a tb-hiányt – valószínűleg a külső megfelelés kényszeréből fakadóan – alul kell tervezni, s a szakértők rendre megállapították, hogy ezeket a számokat lehetetlen tartani. Az idei évre elfogadott költségvetést viszont végre már reális sarokszámok alapján állították össze. A bevételi oldalon rendezetten folynak be a bevételek, és a kiadási oldalon is csak egy-két neuralgikus pontról beszélhetünk, így például a gyógyszerkassza 123 milliárdos végösszege biztosan nem tartható – örülhetünk, ha a hiány végül belül marad a tízmilliárd forinton.
– Ha megnézzük a friss államháztartási mérleget, láthatjuk, hogy az 1999-re betervezett teljes tb-hiány mintegy 200 százaléka már az első öt hónap alatt teljesült. Mivel tudjuk, hogy a költségvetést az idén egyszeri vagyoneladással akarják egyensúlyba billenteni, felvetődik a kérdés: mi lesz itt jövőre?
– Hogy ne legyen ekkora deficit, arról a 2000-es tb-büdzsé összeállításakor kell gondoskodni. Az idei hiány iszonyú mértéke két tényezőre vezethető vissza: egyrészt a vagyonértékesítés nem időarányosan zajlik – márpedig ezt a bevételi tételt is betervezték. Másfelől, még ott parkol az államnál az az összeg, amellyel a tb-alapokat kell kompenzálni a magánnyugdíjpénztárak működése miatt kieső járulékbevételekért.
– Felelős kormányzati tényezők már régóta pedzegetik, hogy valamilyen módon és mértékben “vissza kellene nyesegetni” a tavaly beindult nyugdíjreformot. Mi várható ezen a területen?
– A nyugdíjreformmal az a fő gond, hogy igen jelentős államháztartási hiányt generál. Már hetek óta dolgozik öt szakbizottság, s feladatuk éppen olyan javaslatok elkészítése, amelyek révén a hiány csökkenthető lenne. A bizottságok várhatóan éppen ezen a héten teszik le ajánlásaikat az asztalra: ezek összevetése nyomán születhet meg a témáról a kormány elé kerülő előterjesztés.
– A döntéshozatalnál mennyire veszik komolyan a befektetői aggodalmakat? Sokan úgy látják, ha megbontják a reform eredeti keretfeltételeit, akkor megszegik a befektetőknek, megtakarítóknak tett ígéretet.
– Gondoljunk bármit a hosszú távú kalkulációkról, véleményem szerint rövid távon mégiscsak az a fontos számunkra, hogy egyensúlyban legyen az államháztartás. Tudni kell, hogy az elmúlt időszakban személyenként nem fektettek olyan féktelen nagy összegeket a magánpénztárakba, ráadásul ez is egy távoli bizonytalan ígéretre épült. Amúgy azt gondolom: ha lényeges változtatást akarunk ejteni a már működő szisztémán, akkor először is a ki- és belépés szabályain kell módosítani, ami azt szolgálná, hogy bárki később is meggondolhassa magát és átléphessen egyik rendszerből a másikba.
– Mi a helyzet most a tavasszal beharangozott, majd látványosan elakadt egészségbiztosítási reformmal, amelyet Ön is támogatott?
– Legutóbb a gazdasági kabinet foglakozott a reform ügyével, ám a sajnálatos levélbotrány után az egyeztetési folyamat megrekedt. Egyelőre még sok az eldöntendő kérdés – a magam részéről inkább a biztosítás szerkezetével és technikájával foglalkozom. E pontban a fő célokat tekintve viszonylag kevés vitám van az érdekelt kormányzati felekkel. A vásárlói szerep erősítése, az új finanszírozási konstrukciók bevezetése, a biztosító ésszerűbb szerkezetének kialakítása – mindezek evidenciák a kormányzaton belül.
– Sokan furcsállják a tb élén most létrejött irányítási szerkezetet, hiszen eredetileg még úgy nézett ki, hogy a pénzügyminiszter felügyeli az alapok működését, majd kineveztek az Ön személyében egy “bónusz” politikai államtitkárt, s állítólag nem egyértelmű a hatáskörök elválasztása sem. Ki tehát most a tb igazi gazdája?
– Nem látok itt semmilyen ellentmondást. A kinevezésem egyértelműen a PM politikai államtitkári posztjára szól, a pénzügyminiszternek a tb-vel kapcsolatos jogosítványait ezentúl én gyakorlom, azaz a minisztert helyettesítő funkcióban járok el. Véleményem szerint gond csak akkor adódott volna, ha nem éppen a pénzügyminiszter volna a főnököm. –
