Nem jártak rosszul az elmúlt években azok a magánbefektetők, akik megtakarításukat a fejlődésben lévő tőkepiacon fialtatták: miközben árfolyamnyereség címén évközben gyarapodott vagyonuk, az év végét követően még az adóhatóságtól is kaptak némi “bónuszt” adókedvezmény címen. A megtakarítások, a befektetések ösztönzése ugyanis hosszú éveken keresztül a honi gazdaságpolitika prioritásai közé tartozott. A súlyos, kettős egyensúlyhiánnyal küzdő magyar gazdaságban a kilencvenes évek közepétől lett különösen fontos cél a fogyasztás elhalasztásának, a megtakarítások növelésének preferálása, akkoriban kapott különös hangsúlyt a termelési célú tőkefelhalmozás a fogyasztási célú felhasználással szemben. Ezen célokat szolgálta a társasági adórendszerben több új beruházási és térségi adókedvezmény törvénybe iktatása. A személyi jövedelemadózásban pedig a kamat adójának 0 százalékra történő mérséklésével igyekezett a kormányzat az állampolgárokat takarékosságra buzdítani. Ugyancsak ennek érdekében gondolt egy merészet a kormány – amire aztán a parlament is áldását adta -, s a tőkeszámlán tartott befektetések és a nyilvánosan forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok árfolyamnyeresége utáni adót is 0 százalékossá tette 1995 januárjától. S annak érdekében, hogy az emberek minden évben növeljék befektetéseik összegét, s eszükbe se jusson elfogyasztani jövedelmüket, az Országgyűlés úgy határozott: a befektetési adókedvezmény sohasem válik véglegessé, hanem lényegében befektetési adóhitellé alakul. Korábban a befektetésekre fordított összeg 30 százalékával lehetett mérsékelni az adóalapot, s ha az invesztíciót a vásárlás évét követő három évig megtartotta a magánszemély, akkor a kedvezmény véglegessé vált. A módosított szabályozás ezzel szemben úgy szólt, hogy ha a befektető bármikor – tehát időkorlát nélkül – kivonul a tőkepiacról, akkor vissza kell fizetnie a korábban levont adót. Eszerint befektetési adóhitel címén az adóból le lehetett vonni az adóévi befektetésállomány növekményének 30 százalékát, az állomány negatív irányú változása esetén viszont a csökkenés 30 százalékát vissza kellett fizetni. A befektetések ily módon történő ösztönzése 1995-től 1998 december végéig lényegében – kisebb módosítások mellett – ezen szabályozás alapján működött.
A tavaly hatalomra került kormány adópolitikájában viszont más prioritások – például a családi elemek erősítése – szerepelnek. A kiemelt célokra viszont pénz kell, amelyhez forrásokat kell találni: ennek esik áldozatul – többek között – a befektetési adóhitel is. Így ez évtől ennek feltételrendszerében szigorításokat vezettek be, ezek egyik lényeges pontja, hogy a befektetésállomány növekményének a korábbi 30 helyett csak 20 százaléka lesz a levonható adóhitel mértéke. S bár a magyarázat szerint a módosításra azért került sor, hogy egységnyi adómegtakarítás érdekében növekvő összegű befektetés valósuljon meg, tény azonban: minél kisebb a kedvezmény, annál kevésbé ösztönöz befektetésre. Arról nem is beszélve, hogy míg korábban korlátlan volt a hitel igénybe vételi lehetősége, addig a folyó évtől maximum 1 millió forint befektetésállomány-növekmény után lehet ahhoz hozzájutni. Az igen magas jövedelműeket ugyanis – véli a pénzügyi kormányzat – nem kell befektetésre ösztönözni, anélkül is azt teszik.
Az kétségtelen, hogy az adókedvezmények közül a befektetési adóhitel az, amelyet főleg a magasabb jövedelműek tudnak igénybe venni. Mint az 1997. évi személyi jövedelemadó-bevallások feldolgozásából például kiderült, a 8,3 milliárd forint befektetési adókedvezmény közel 90 százaléka az 1 millió forintnál nagyobb éves jövedelemmel rendelkezőknek jutott. Még beszédesebb az a tény, hogy a 4,2 millió adózó közül ebben az évben közel 44 ezren vallottak be 3 millió forintnál magasabb jövedelmet, s e kör több mint 20 százaléka élt a befektetési adóhitel kedvezményével, míg az évi 1 millió forint alatti jövedelemmel rendelkezőknél ez az arány alig haladta meg az 1 százalékot.
A befektetési adókedvezmények igénybe vételével egyébként az utóbbi években nem egyszer visszaéltek. Így nem véletlen, hogy több éven keresztül megkülönböztetett figyelmet szentelt az adóhatóság azoknak, akik ilyet érvényesítettek. Így van ez az idén is. Mint Sibinger Mártától, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal főosztályvezetőjétől megtudtuk, egyszerűsített ellenőrzést tartanak azoknál a magánszemélyeknél, akik az 1998-as személyi jövedelemadó bevallásukban ilyen jogcímen adókedvezményt vettek igénybe. Az egyszerűsített ellenőrzés esetén az adózó nem is tudja, hogy éppen vizsgálják. Ez ugyanis az adóhatóság számítógépein zajlik: összefuttatják a kifizetőktől – bankoktól, brókercégektől – kapott kontroll adatokat az adóbevallásban feltüntetett számokkal. Az adózó csak akkor szerez tudomást minderről, amikor az adóhatóságtól kapott értesítőben az ellenőrzés eredményéről tájékoztatják.
A befektetési adókedvezményt igénybe vevőknek az ellenőrzés mellett az idén még egy keserű pirulát le kell nyelniük, jelesül: jövőre hiába növelik átlagos befektetési állományukat, az után már nem jár adóhitel. A kormány ugyanis az adórendszer átalakítása során annak egyszerűsítését tekinti a legfontosabb céljának. S mivel a kabinet álláspontja szerint az egyszerűsítés – legalábbis a személyi jövedelemadó rendszerben – egyet jelent az adókedvezmények megszüntetésével, a vonatkozó alkotmányossági követelmények miatt némi megszorítással csaknem minden adókedvezmény “elmúlásra van ítélve”. S hogy ebből a társasági adó – legalábbis egyelőre – kimarad, meglehetősen különös: már csak azért is, mert az szja-rendszerben a kedvezményeknek a számított adóhoz viszonyított aránya alig haladja meg az 5 százalékot, míg ugyanez a ráta a társasági adóban 34 százalék. Arról nem is beszélve, hogy az szja-rendszer attól még nem lesz egyszerű, hogy megszüntetnek 14 adókedvezményt, miközben bizonyos jövedelmek adójának kiszámítása olyannyira bonyolult, hogy még az egyetemi végzettségűeknek is komoly fejtörést okoz.
Az szja-ban biztosított adókedvezmények – feltéve, hogy a kormány is áldását adja rá – az ezredfordulótól tehát az egyszerűsítés jegyében jórészt megszűnnek, tekintet nélkül arra, hogy ez a gazdasági-üzleti szférában milyen károkat okozhat. Ahol a megszüntetés nem vet fel alkotmányossági aggályokat, már jövőre érvényesülne az új szabályozás. S mivel a befektetési adóhitel esetében ilyen problémák szóba sem kerülhetnek, az ezredfordulótól ilyen jogcímen már nem lehetne az adót csökkenteni. Növelni viszont lehet, mégpedig akkor, ha csökken a magánszemély átlagos befektetési állománya. A pénzügyi tárca ugyanis számít az 1995 óta befektetési hitelként “összegyűlt”, s a következő években a befektetők által visszafizetendő 25-26 milliárd forintra. E tekintetben ugyanis – legalábbis egyelőre – szilárd a pénzügyi szakértők álláspontja: nem támogatnának egy olyan javaslatot, amely az adóhitel visszafizetésének elengedését célozná. Olyan ötlet viszont felvetődött, hogy esetleg valamilyen kedvezményt kapna, aki minél hamarabb visszafizeti a költségvetésnek a korábban igénybe vett adóhitelt – ilyen irányú törvénymódosítási javaslat azonban valószínűleg mégsem lesz. A tőkepiac szereplői a kedvező intézkedés helyett sokkal inkább a zsebüket erősen megcsapoló további lépesekre számíthatnak az adóreform keretében. A tőke- és munkajövedelmek adóterhelésének közelítése jelszavával ugyanis várhatóan megszűnik az a jelenlegi igen kedvező helyzet is, hogy a tőkeszámlán tartott igazolt befektetések árfolyamnyeresége után nem kell adót fizetni. A kormány törekvései szerint ez a kamatjövedelemhez hasonlóan adózna: vagyis jövőre 10 százalék, 2001-ben 15 százalék adó terhelné, 2002-ben pedig az összevonás alá tartozó jövedelmek alsó kulcsához hasonlóan adózna.
