Charles Dickens, Theodore Roosevelt, Marcel Proust – valóban impozáns névsor, ám viselőit a hírnéven kívül még egy kellemetlen tény is összeköti: valamennyien asztmában szenvedtek. Problémájuk korántsem egyedi: az asztma az egyik leggyorsabban terjedő civilizációs betegség. Míg korábban csak ritkán, s elsősorban a felnőttek között fordult elő, addig az iparosodással óhatatlanul együtt járó szennyeződés (ez a legelterjedtebb magyarázat) nyomán úgyszólván járványszerűen terjedt, s immáron a fiatalok között is: egyes becslések szerint hazánkban 30 és 40 ezer közötti az asztmás gyermekek száma.
Márpedig az asztma nem csupán kellemetlen, de egyben igen költséges betegség is, ráadásul a gyógyszeres kezelése sem hasonlítható más betegségekéhez: az asztmás betegeknek nem elég egy-egy (egymással esetleg helyettesíthető) patikaszert beszerezniük, hiszen a kór természete miatt egy komplex gyógyszerkoktélra van szükségük, amelynek alkotórészei más-más alkalomra javallottak. Ez megdobja gyógyítás költségeit is: havi 12 ezer forintra tehetőek a gyógyszerbevásárlások költségei (ez a szám a tb – eddig általában 50-70 százalékos mértékű – támogatását is tartalmazza). Miután a fenti összeg az asztmabetegek között nagyjából átlagosnak tekinthető, nyugodtan használhatjuk becslésünk alapjaként, s így már egy erősen alulbecsült százezres betegcsoport feltételezése esetén is évi 14,4 milliárd forintos stabil kereslet hat ezen termékek piacán. Hangsúlyozzuk, ez óvatos becslés, s nyugodtan állítható, hogy az asztma elleni szerek forgalmazása komoly tételt jelenthet a gyógyszercégek számára – éppen ezért fontos, hogy a gyógyszertárgyalásokon végül mely asztmagyógyszereknek jutott tb-támogatás, s a mérték sem éppen bagatell (a leendő támogatási hányadokról az illetékes OEP lapzártánkig nem volt képes értékelhető információt nyújtani).
A másik oldalról az asztmások számára is adhatók „befektetési tanácsok”: a beteg mindenekelőtt jól teszi, ha egyensúlyban tartja betegségét, ha rendeltetésszerűen használja gyógyszereit, s ha kerüli a kór szempontjából kockázatos körülményeket és helyzeteket – ezzel ugyanis nem csupán asztmáját tarthatja kordában, de gyógyszerkiadásait is.
A közelmúltban bemutatott új asztmagyógyszer, az MSD (Merck, Sharpe & Dohme, a Merck csoport kutatási részlege) által kifejlesztett Singulair az asztma elleni szerek egy vadonatúj generációját képviseli – ezt megelőzően 20 évvel ezelőtt fejlesztették ki az eleddig utolsó asztma elleni gyógyszercsaládot. Örvendetes tény, hogy a végül sikeresnek bizonyult kutatás egyik főszereplője magyar: Vadas Erzsébet (lásd keretes anyagunkat) az MSD Kanadában működő kutatóintézetében (Merck Frosst) a nyolcvanas évek óta dolgozott ezen a területen, s a közel húsz évet felölelő munka végül meghozta gyümölcsét.
A kutató azt ígéri – s ezt támasztják alá a világ számos táján szerzett tapasztalatok – hogy a szer mellékhatásai csekélyek, s használata részben helyettesítheti a fejlődésben lévő gyermeki szervezetre különösen veszélyes szteroid tartalmú inhaláló szerek alkalmazását. Azonban az új gyógyszer sem csodaszer: elsősorban az enyhe és közepesen súlyos asztma kezelésében játszhat (a gyártók szerint döntő) szerepet, ám azt a gyógyszergazdák sem ígérik, hogy ez a termék alkalmas lenne minden más szer kiváltására, azaz ez a medicina is csak egy elem marad az asztmások számára javallott gyógyszerkosárban – ha mégoly hatékony elem is.
Az új hatóanyag kifejlesztésében döntő szerepet vállaló magyar kutató nem győzi hangsúlyozni, hogy tudományos és szakmai sikereit jórészt a magyar oktatás kimagasló színvonalának köszönheti. Látni kell azonban azt is, hogy ehhez a szívós, kitartó munkát igénylő, sokáig elhúzódó kutatáshoz csak egy tőkeerős gyógyszermulti nyújthatott megfelelő pénzügyi és szakmai hátteret: az MSD mögött álló Merck a Financial Times tavalyi statisztikája szerint tőkeérték tekintetében az ötödik helyet foglalja el a világ összes cége között, amúgy pedig az egész földkerekségen a legtöbb vényköteles gyógyszert forgalmazza. –
Vadas Erzsébet gyógyszerészkutató a hatvanas években még az ELTE TTK épületének lépcsőit és padjait koptatta, ám a hetvenes évek már a montreali McGill egyetemen találták – ott szerzett doktorátust fizikai kémiából, s vendégprofesszorként most is tanít a University Of Montreal gyógyszerészeti karán. Húsz éve került a Merck Frosst Canadához, az MSD kutató intézetéhez, ahol az évek során a kutatás-fejlesztési igazgatói tisztig emelkedett. Szakmai sikerei az asztma elleni új gyógyszer-generáció, az úgynevezett leukotrén-antagonisták kifejlesztéséhez kapcsolódnak: csaknem két kudarcokban és sikerekben egyaránt gazdag évtized telt el, míg végül kollégáival együtt sikerült kifejleszteniük a Singulair hatóanyagát. –
