Gazdaság

MONTANA INFORMATIKAI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS RT. – Az új stratégia embere

Az informatikai szektorban, akárcsak az ettől már elválaszthatatlan telekommunikációban, egyre gyakoribbak a nagy akvizíciók és a tőkebevonások. A Montana Rt. vezetése azt vallja, hogy a céget semmi nem kényszeríti gyors lépésre.

Amikor a hazai informatikai piacon harmadikként jegyzett Montana néhány éve a jelenlegi székházába költözött, az általa használt emeleten kívül a többit bérbe adta más vállalkozásoknak. Ezeket a szerződéseket mára mind fel kellett bontani, mivel a százfősre nőtt cég nemcsak betölti az épületet, de már a szomszédos irodaházban is bérelnek szobákat. Koródi Bálint, az újonnan kinevezett vezérigazgató akkor még műszaki igazgató volt, mégpedig olyan, aki tanult és alkalmazott különböző, Nyugat-Európában bejáratott menedzsment-ismereteket. Így lett 1997-ben általános vezérigazgató-helyettes, amíg az idén áprilisban, 43 éves korában el nem foglalta a vezérigazgatói széket.

TŐKEBEVONÁS. Akárcsak az ő karrierje, a Montanáé is egyenes ívű: a tízéves, Münchenből gyökerező vállalat eddig majdnem kizárólag a profit visszaforgatásából valósította meg a fejlesztéseit, s ért el tavaly 3,6 milliárd forintos árbevételt. Az egyetlen felvásárlás tavaly januárjában történt, amikor a nemrégiben leköszönt vezérigazgató által korábban alapított Griff Kft.-ben szerzett a cég többségi tulajdont. “Az eddigi evolúciós fejlődést ugyan fel kell váltania egy revolúciónak, de szerencsére biztos lábakon állunk, így két kimenetel felől is dönthetünk” – mondja Koródi Bálint.

A kockázati tőke bevonása melletti másik lehetőség valamilyen szakmai befektetővel való tárgyalás. Erre ugyan már történt egy sikertelen kísérlet tavaly, amikor egy távközlési multinacionális cégnek akarta eladni magát a Montana. A szakmai tőke bevonása mindenképpen azzal jár, hogy az új tulajdonos csupán a számára fontos területnek tulajdonít jelentőséget, holott a cég az eddig kialakított összes arculatát szeretné tovább erősíteni, illetve újabb profilokkal bővíteni. Ha ezt az utat választják, akkor olyan befektetőt kell keresni, amely hagyja az általa egyébként kevésbé preferált területeket is érvényesülni. Annyi bizonyos, hogy befektetői oldalon hosszú távú sikereket csak megfelelő szervezeti és szakmai háttérrel lehet elérni. Az informatika és a telekommunikáció egyre konvergáló piacán ez egyébként nagyon is racionális hozzáállásnak tűnik, hiszen a szolgáltatások színvonala csak úgy növelhető, ha minél szélesebb palettán tud egy cég megoldásokat kínálni.

ÚJ UTAK. Három fő stratégiai terület mutatkozik, amelyeken a piac igényei egybecsengenek a Montana által választott irányvonallal: az alkalmazásfejlesztés, az adatvédelem és a kommunikáció. Ezek egymást erősítő ágak, amelyeknek egyikéből sem lehet ma már magas színvonalú szolgáltatások nélkül megélni. Ha egy cég életében például alkalmazásfejlesztésre kerül sor, akkor annak sikeréhez gyakran elengedhetetlen az üzleti folyamatok újraszervezése (Figyelő, 1999/6.szám). A kommunikáció is jóval többet rejt magában, mint amit a hagyományos jelentése sugall, hiszen idetartozik – és a Montana profiljába is beleillik – az adatkommunikáció, az internetes megoldások, illetve a telekommunikáció is. Ezeken a területeken a Montana a jelenlegi partnereken kívül főleg az energetikai cégekre, bankokra, privatizált társaságokra és a nagyobb vegyes vállalatokra számít megrendelőként. A bankokban jelenleg leginkább az adatvédelmi megoldásaik futnak, különösen az “electronic banking” alkalmazásokba beépülő rejtjelezési eljárások.

Koródi Bálint Szajbély Györgyöt váltotta fel a vezérigazgatói székben; utóbbi továbbra is az igazgatótanács tagja marad. A frissítésnek az a belátás az oka, hogy az eddig járt úton a Montana már csak egy-két évig lehet az élmezőnyben. A fentebb említett hármas stratégiai irányvonal ugyanakkor belső megújulásra és újításokra is készteti a menedzsmentet. Az átalakulás egyik látványos területe lesz a marketing- és PR-tevékenység. A jövőben a cég hangsúlyt helyez arra, hogy a nagyobb ügyfelek mellett szélesebb körben is ismert és népszerű legyen. Ez annál is inkább indokolt, mert a kereskedelmi apparátus még rejt magában kiaknázatlan kapacitásokat.

A szervezeti megújulásról Koródi úgy nyilatkozott, hogy e tekintetben nagyon jó alapot jelent a mostani felállás: a döntéshozatal rugalmas, a folyamatok gyorsak, s az alkalmazottak nem pusztán munkahelyüknek tekintik a céget. Az embereket illetően a cég vezetési elve, hogy mindenki találja – és találhassa – meg házon belül a karrierútját. A többség hosszú évek óta dolgozik a Montanánál, a fluktuáció kicsi, ami jó alap arra, hogy az esetleges akvizíciók során szükséges szervezeti átalakításokat minden zökkenő nélkül elvégezzék. A rugalmasság mellett fő szempont, hogy a működés átlátható, növelhető és mérhető legyen. A megújulás – egy valamire való informatikai céghez illően – kiterjed az innovatív technológiák naprakész alkalmazására is. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik