Gazdaság

AZ ECOSTAT AZ IDEGENFORGALOMRÓL – A háború árnyékában

Az idegenforgalom első negyedévi teljesítménye optimizmusra is okot adhatna, ám az 1999. évi 2 milliárd dollárra tervezett bevétel nem lesz teljesíthető - vélik az Ecostat elemzői.

Nem az idegenforgalom egyenlege okolható az első három hónap fizetési mérlegének kedvezőtlen alakulásáért: a turizmus bevételei 10 százalékkal meghaladták a bázist, és a 469 millió dollár mindenképpen kedvező eredménynek ítélhető. Ezzel az idegenforgalmi egyenleg 230 millió dollár lett, és ez 27 százalékos növekedésnek felel meg. Ez különösen kedvező, ha figyelembe vesszük, hogy az ez idő alatt Magyarországra érkező 5,1 millió külföldi több mint 15 százalékkal kisebb látogatószámot jelent az előző év azonos időszakához képest. Az egy külföldi turistára jutó 93 dollár mintegy 30 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt volt.

1999 első negyedévében elsősorban az üzleti forgalom élénkült meg jelentősen. Főképp az öt- és négycsillagos szállodák forgalma emelkedett, átlagos szobafoglaltságuk az egy évvel ezelőtti 34 százalékossal lényegében megegyezett, de a 9,8 milliárd forint szállásdíj-bevételük 21 százalékos növekedést takar.

Előttünk áll a korábban lényegesen jobb eredményeket hozó nyári turistaszezon, amellyel kapcsolatos prognózisok több kétséget is emlegetnek. Emiatt gondolkodnak az idegenforgalom irányítói a magyar propaganda korábban meghatározott céljainak átstrukturálásáról. A feltételezés, hogy a tengerentúli országokból a jugoszláv háborús események miatt nem várható jelentős turistaforgalom, és inkább a még megnyerhető, főleg európai országok turizmusát kellene megcélozni. Az első negyedévi – még a koszovói válság kiterjedése előtti – külföldi megrendelések realizálódtak, de már tapasztalható, hogy a csoportok kisebb létszámmal érkeztek. Az év későbbi szakaszában viszont a külföldi kereslet jelentős gyengülése érezhető.

Az 1999. évi 2 milliárd dollárra tervezett idegenforgalmi bevétel a kialakult háborús helyzet miatt semmiképpen sem lesz teljesíthető. Ma reálisan minimum 250 millió dollárral alacsonyabb bevétel várható, ez is akkor, ha a koszovói válság valamilyen módon megoldódik és sikerül a minőségi turizmusban mind a beutazók számát, mind pedig költésüket fokozni. A helyzet esetleges rosszabbá válása további, önmagában akár fél milliárd dolláros bevételkiesést is okozhat.

Az elmúlt évben megkezdődött egyenlegrontó tendencia – az, hogy a magyar lakosság által a pénzintézetektől vásárolt külföldi valutákra fordított összeg növekedése ugyancsak a fizetési mérleg idegenforgalmi egyenlegét csökkenti – tovább folytatódik. A vásárolt valuta egy része tavaly feltételezhetően külföldi és hazai devizaszámlák révén növelte a lakossági megtakarításokat. A magyarországi devizaszámlák tőkésített kamatok nélküli növekménye meghaladta a 90 millió dollárt. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik