Kölcsönösen előnyös megállapodással zárult az AT&T és a Comcast harca a MediaOne kábeltelevíziós társaság megszerzéséért. Ennek értelmében a vállalat az 57 milliárd dolláros vételárat ígérő – eddig elsődlegesen távközlési tevékenységet folytató – AT&T tulajdonába kerül, amely így 16 millió előfizetővel az Egyesült Államok legnagyobb kábelszolgáltatójává avanzsál, megelőzve a Time Warnert. A MediaOne-ra elsőként szemet vető – és 48 milliárd dolláros ajánlatával már-már célba érni látszó – Comcast annak fejében mondott le az AT&T által agresszív módon felülkínált ár további felsrófolásáról, hogy három év alatt 9 milliárd dollárért átvesz 2 millió előfizetőt az AT&T/MediaOne-tól (ez 4600 dollárt jelent előfizetőnként), amivel a harmadik helyre kerül az amerikai kábeltévék rangsorában. Az expanzió alighanem magára vonja majd a hatóságok figyelmét, de elemzők szerint az ügylet valószínűleg zöld utat kap. Bár a New York-i tőzsdén az AT&T-papírok jelentős drágulása fogadta a Comcasttal kötött megállapodást, ágazati szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a vételáron túl a cég további óriási terheket kénytelen a nyakába venni. Az AT&T ugyanis olyan komplex szolgáltatás kiépítését tervezi, amely átfogja a telefont, az Internetet és a televíziót. Mindez sok milliárd dolláros beruházást igényel, amelyben segíthet a világ legnagyobb szoftvergyártójával, a Microsofttal létrejött megállapodás, amely szerint a szoftvergyártó 5 milliárd dollár értékben vásárol AT&T részvényekre cserélhető, újonnan kibocsátandó kötvényeket és váltókat. A papírok konvertálásával a Microsoft 66,7, illetve 40 millió AT&T-részvényhez juthat. A vállalat ezenfelül részvénycsere útján megszerzi a MediaOne 29,9 százalékos tulajdonrészét a második legnagyobb brit kábeltévé-társaságnak számító Telewest Communications cégben. A befektetésért cserébe az AT&T a digitális szolgáltatásokhoz használatos dekódereknél nagyobb szerepet juttat a Microsoft Windows CE-alapú operációs rendszerének. –
- 03:38 Révész Attila: Akiknek lejár a szerződése, megmutatták, nem véletlenül nem ajánlottunk nekik újat
- 22:48 Európa Liga-elődöntőstől erősít Elek Gábor kézilabdacsapata
- 22:03 Molnár Áron Orbán döntéséről: Szembenézni nem mer a tettei következményeivel
- 21:43 A DVTK beugrós edzője azonnal nyert, 714 nap után védett az Újpest kapusa, kikapott a ZTE
- 21:37 A nap legfontosabb hírei - 2026. 04. 25.
- 21:28 Rengeteg kondenzcsík jelent meg Budapest felett, elmagyarázták, mi áll a jelenség mögött
- 21:17 Panyi: Orbán Viktor az Egyesült Államokba utazik a focivébére, Tiboczék már várják
- 21:12 Szenzációs lelet: a honfoglaló elit három tagját találták meg Akasztón
- 20:51 Egyetlen bombagól elég volt, újra élen áll az Arsenal
- 20:19 Magyar Péter felszólította a NAV-ot és a rendőrséget, tartóztassák le a NER-es oligarchákat, akik milliárdokat menekítenek külföldre
- 20:17 Freddie a választás után két héttel visszatérhetett a SzerencseSzombat műsorába
- 19:54 Vámos Petráék kiejtették a Fradit a Bajnokok Ligájából
- 19:38 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:28 Zelenszkij Azerbajdzsánt nézte ki az oroszokkal folytatandó béketárgyalások helyszínének
- 19:07 Így állt bosszút Lamborghini a Ferrarin
- 18:42 Lengyel Tamás Orbán bejelentésére: Mit bizonyít ez azon kívül, hogy hatalmas a hiúsága?
- 13:56 Schilling Árpád: Vidnyánszky Attilának csak egyetlen esetben kellene azonnal távoznia a Nemzeti Színház éléről
- 22:03 Molnár Áron Orbán döntéséről: Szembenézni nem mer a tettei következményeivel
- 16:28 Beszaladtak a pályára ünnepelni a drukkerek, de egy perccel később elúszott a feljutásuk
- 21:28 Rengeteg kondenzcsík jelent meg Budapest felett, elmagyarázták, mi áll a jelenség mögött
- 15:56 Új ellenséget talált magának Trump: Isten földi helytartóját
- 15:41 Amint kiderült, hogy körözi a rendőrség, lemondott a Fidesz szegedi elnöke
- 20:17 Freddie a választás után két héttel visszatérhetett a SzerencseSzombat műsorába
- 18:50 Vitézy Dávid egy különvonaton beszélt a vasútrombolás korszakának végéről
- 19:07 Így állt bosszút Lamborghini a Ferrarin
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
