folytatása jelentheti a gyógyírt. Van olyan prognóziskészítő intézmény Magyarországon, amelyik a negyedéves fizetési-mérlegadatok alapján máris vámpótlékért, azaz importkorlátozásért kiált. Mások a közkiadások további lefaragására, költségvetési kiigazításra buzdítják a kormányt. Mindegyik javaslat megfontolandó. Három-négyhavi adatsor alapján azonban mindenképpen elhamarkodott volna ilyen horderejű döntéseket meghozni. Csak az üzletmenetet zavarná meg.
A nem túl kedvező nemzetközi fejlemények – nem utolsósorban a déli szomszédunknál dúló háború – mellett azonban a téli hóviharok, majd a tavaszi áradás is éppen elegendő okot és indokot szolgáltatnak a kormány számára ahhoz, hogy – vis majorra hivatkozva – presztízsveszteség nélkül álljon elő ősszel egy pótköltségvetéssel. Mindez azonban nem megoldás, pontosabban nem a megoldás.
Az állam vállalkozói vagyonának további – privatizáció útján történő – szűkítése; az állami elvonások, mindenekelőtt az élőmunka terheinek (egyébként tervbe vett) csökkentése; az egészségügyi ellátás tényleges biztosítási alapra szervezése; az előző kormányzat által elindított nyugdíjreform alapelveinek tiszteletben tartása, valamint az önkormányzatok finanszírozásának rendezése jelenthet kiutat.
A növekvőben lévő gazdaság importigénye keltette deficitet kizárólag a további befektetések és az általuk létrehozott termelőkapacitásokon alapuló export képes ellensúlyozni. Ezért csakis az üzleti életet serkentő megoldások vezetnek többletjövedelemhez. Leginkább tehát az állam gondoskodói és vállalkozói tevékenységének további leépítése oldhatja fel a makrogazdaságban feszülő ellentmondásokat, amelyek rendszeresen pénzügyi deficitek képében jelennek meg. –
