Új vezérigazgató, Pálvölgyi Zoltán került a napokban a Magyar Vadgazdálkodási és Kereskedelmi (Mavad) Rt. élére, s a vezetőváltás változásokat hoz a hazai vadászatban piacvezető társaság üzletpolitikájában is. A cég tavalyi teljesítményét jelentősen lerontották bizonyos profilidegen vállalkozások, befektetések, így a 1,5 milliárd forint árbevétel után üzemi szinten 101 milliós, mérleg szerint pedig 204 millió forintos veszteséget könyvelt el a társaság. Az okokat egyrészt a már tavaly megkezdett átszervezésben, illetve a cég befektetési portfóliójában, nevezetesen a tulajdonában lévő Postabank-részvények okozta veszteségekben jelölik meg. Az új vezetés első lépésként profil- és portfóliótisztítást kíván végrehajtani, amelynek során megválik a nem fő tevékenységéhez kapcsolódó cégrészesedéseitől, elsősorban Postabank- és Cooptorurist-részvényeitől. Az új vezetés gyors eredményt remél a portfoliótisztítástól, amelynek közvetlen hatásaként az állandó költségek csökkenésével számol és 1999-re már nyereséget prognosztizál. A Mavad tervei szerint jelentősen átalakítja üzletpolitikáját is, ennek keretén belül egyebek mellett várhatóan eladja a vadhús belföldi értékesítésével foglalkozó, 1990-ben alapított vecsési Mavadker Kft.-t.
- 22:26 Miért szombaton lesz az Azeri Nagydíj?
- 21:47 Lázár János engedély nélkül létesített napelemparkot a 13 millióra büntetett birtokán
- 21:30 Kiemelést kap a magyar teniszválogatott a Davis Kupa-selejtezőre
- 21:14 Válasz: Matolcsy Ádámék újra az MBH Bank tulajdonosi körében
- 20:49 A nap legfontosabb hírei - 2026.09.21.
- 20:41 Közzétették a Miniszterelnökség szerződéseit: összesen hármat kötöttek, ebből az egyik egy bérelt lakás Bódis Krisztának
- 20:24 „Kell egy hely a világon, ahol az ember meg tudja tapasztalni az érintés nem szexuális oldalát”
- 20:23 Nagykéssel szúrt le egy macskát a 14 éves fiú: egy online csoporttól vette a példát
- 20:17 Ezért nem adták meg a DVSC góljait a Vasas ellen
- 20:13 Török Gábor: Úgy néz ki, hogy visszatér a kormányzó párton belüli politika
- 19:45 A szembesávban kószáló lóval ütközött egy autó
- 19:32 Bujdosó szerint a frakció még beszélni fog Szathmáry jelöléséről
- 18:57 A klub fizeti, a válogatott használja, de kié valójában a futballista?
- 18:49 Nem kerülhet feltételes szabadságra a lugos orvos
- 18:38 Trump: Oroszország elvesztette az ellenőrzést az olajfinomító ipara felett
- 16:37 Magyar Péter: Nem látjuk biztosítottnak Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésszé választását
- 07:01 27 évesen meghalt Presley Gerber, Cindy Crawford fia
- 10:03 Szathmáry Zoltánt jelöli legfőbb ügyésznek az államfő
- 07:27 14 év börtönt kér az ismert borászra az ügyészség, mert zaklatta egy 16 éves alkalmazottját
- 12:55 Magyar a Fidesznek: Szállítottak önök fegyvert is, csak letagadták
- 08:17 Elindult az idei Sztárban Sztár: rögtön kiestek ketten az első adásban
- 17:03 Megtudtuk, milyen személyes okok miatt kérte kizárását a baranyai főügyész Bánki Erik ügyében
- 20:13 Török Gábor: Úgy néz ki, hogy visszatér a kormányzó párton belüli politika
- 06:04 Megjött a Škoda új nagyautója, lehet jó vétel?
- 11:04 Havasi Bertalan: Kármán András minden reggel attól retteg, hogy az aznapi színpadi előadás nem fog sikerülni
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
