Gazdaság

ADÓS A RENDSZERBEN – Lekérdezők

Az elektronikus döntéstámogató rendszerek egyik legizgalmasabb részét a hitelelbírálást segítő eszközök jelentik. Ezek jelentősebb hányada a bankokon belül tesz jó szolgálatot, legyen bár saját fejlesztés avagy vásárolt és meghonosított verzió. A hitelkockázatok csökkentésében emellett a mostanság induló két ügyfél-információs rendszer is segíthet.

Rövidesen már két információs szolgáltatónál – a Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszernél (BAR) és a Girodatnál – is ellenőrizhetik meglévő vagy leendő ügyfeleik hitelképességét a bankok. A BAR egy szűkebb, vállalkozói adatbázissal tulajdonképpen évek óta működik, ez év tavaszától viszont tovább bővítette tevékenységét a természetes személyek paramétereinek nyilvántartásával. Az új szolgáltatás keretében az adatok várhatóan nyár elején válnak elérhetővé.

A természetes személyek kizárólag abban az esetben listázhatók, ha úgymond renitens adósoknak minősülnek, vagyis már több mint 90 napja, a minimálbért meghaladó adósságot produkálnak – szól a törvényi előírás. Ugyanezt a szabályt követve a Girodat Rt. júniusban indítja hasonló szolgáltatásait, bár itt az érdeklődők elvileg minden banki adósról informálódhatnak, feltéve, ha az érintett a hitelszerződés megkötésekor abba beleegyezett. (Az előbbi, a feketelistára kerülés feltételeinek ma egyébként a teljes hitelállományból néhány százaléknyi felel meg, mely arány Európa nyugati felén legfeljebb ha az egy százalékot éri el.) Ezenkívül a Girodat rendszeréből közvetlenül lekérdezhetőek lesznek a földhivatali ingatlan-nyilvántartás, valamint a közjegyzői kamara által kezelt ingójelzálog-nyilvántartás adatai is.

A BAR-t működtető BISZ Rt. – a hitelintézeti törvény előírását követve – hazai bankok és takarékszövetkezetek tulajdonában van, amelyek egyben a rendszer felhasználói is. Az adatokhoz – éppen az adatvédelemre való tekintettel – csak a tulajdonosok férhetnek hozzá, akik a kezdeti feltöltés óta folyamatosan viszik fel az újabb és újabb ügyfélparamétereket. A BAR nem minősít, csupán nyilvántart, hiszen az adós megítélése mindenkor a folyósító bank feladata.

A Girodat ezen ügyfél-információs szolgáltatás előnyeként sorolja, hogy a bankok többféle kockázatról egy forrásból tájékozódhatnak, ráadásul relatíve azonos rendszerben, összevethető módon. A hozzáférést elősegítendő szabványosított informatikai felületen érintkezhetnek a társaság rendszerével, amelyet úgy igyekeztek kialakítani, hogy a különböző méretű, eltérő informatikai fejlettségű bankok egyaránt kapcsolódni tudjanak, és ez lehetőleg külön beruházást se igényeljen tőlük. A Giro révén telefonon is utolérhetőek, tehát a személyi számítógépen kívül pusztán erre és egy modemre van szükség, következésképpen meghonosítása nem informatikai, hanem inkább szervezési, ügyviteli feladat. Maga a banki betanítás a tapasztalatok szerint mindössze fél óráig tart, míg a lekérdezéseknél a Girodat válasza általában két percen belül megérkezik – ezt több tízezer próba bizonyítja -, bármilyen minőségű legyen a telefonvonal.

A Girodat ezen szolgáltatásainak folyamata tehát az ügyfél nyilatkozatával indul – ezt, az azonosító adatait, valamint a szerződés feltételeit rögzítik a társaság rendszerében. A banki ügyfél nem valamennyi nyilvántartott jellemzője kerül ide, azoknak pusztán egy, a valamennyi bank által elfogadott közös része. Ezt követően indulhat a lekérdezés, ami mellett rendre az új adatokkal is szolgálnak a bankok a Girodatnak – a rendszer feltöltésére egyébként most kerül sor, az adatok visszamenőleges bevitelét törvény tiltja -, s a szolgáltatótól statisztikákhoz, ellenőrző adatokhoz is juthatnak.

Az adatok nyilvántartásáért, de leginkább lekérdezéséért mindkét rendszerben felszámítanak bizonyos összeget. A BAR-nál egy vállalkozás adatainak lekérdezése minimum 100, maximum 1000 forintba kerül. Az adatszolgáltatók pedig a vállalkozói hitelszerződések nyilvántartásáért szerződésenként havi 160 forintos alapdíjat tesznek le az asztalra. E tarifára vonatkozóan a működtetők egyébként megszabtak havi alsó és felső limitet is – az előbbi 2880, az utóbbi 28 ezer 880 forint. Magánszemélyek tekintetében a BAR adatfelvételkor nem kér egyetlen forintot sem, és június végéig a lekérdezések is ingyenesek. Várhatóan a későbbi tarifák a lekérdezések számától függnek majd, a tervek szerint az első ötven lekérdezés darabonként 500 forintba kerül majd, afölött ezer darabig egyenként 300-ba; ha ennél is több adatra kíváncsi a bank, azokért 150 forintot fizet. A Girodat a BAR-ral szemben tarifáiban nem tesz különbséget vállalkozások és természetes személyek között, a díj a lekérdezések számától függően egyenként 250 és 850 forint között mozoghat. Az egyszeri csatlakozás költsége 99 ezer forint, a havi előfizetés – benne a fenntartás és karbantartás finanszírozásával – 15 ezer forintot tesz majd ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik