Hosszas késlekedés után megnyílt a Passage Online virtuális bevásárlóközpont (www.passage.hu), amelyet a DataNet, az IEB és az IBM Magyarország Kft. közösen hozott létre. Noha egyelőre nem túl sok valóban árusító céget tudnak felmutatni, a tulajdonosok arra számítanak, hogy már középtávon jövője lesz az internetes „boltnak”. Az informatikai szakma nemcsak azért várta nagy érdeklődéssel a Passage megnyitását, mert itthon kevés az ilyen bevásárlóközpont, hanem azért is, mert ez az első olyan virtuális bolthálózat, amely a legbiztonságosabbnak számító SET (Secure Electronic Transaction) rendszert (is) használja a bankkártyával történő fizetéseknél. E szabványt a Visa, a Europay MasterCard, a Microsoft, a Netscape és az IBM hozta létre azért, hogy kiküszöböljék a már elterjedt SSL szabvány hiányosságait, például azt, hogy az üzleti tranzakcióban szereplő három fél – vevő, kereskedő, bank – nem csak a rá vonatkozó információkat kapja meg, hanem túl sokat megtud a másik két félről is. A SET-et biztonságossága miatt a kereskedelmi szabályozások a kereskedőket védő tranzakciók közé sorolják – akárcsak a hagyományos boltokban bankkártyával történő fizetéseket. Tehát ha a kártyatulajdonos reklamál, hogy illetéktelenül vontak le tőle pénzt, akkor neki kell bizonyítania. Itthon jelenleg csak az IEB kártyájával, a banktól kapott azonosítóval lehet SET-rendszerben vásárolni. Az áruházban egyedi szerződéseket kötnek a kereskedőkkel, de egy üzlet megnyitása nem kerül többe, mint 100 ezer forint. Minden vásárlás után tranzakciós költséget kell fizetni; ez a banki gyakorlatban megszokott 2,5 százalékkal indul.
- 05:30 Melyik magyar tudós volt Van Helsing „levelezőpartnere”? – a nagy Drakula-kvíz
- 03:44 Snoop Dogg alaposan megszenvedett a curlinggel
- 23:28 Opera, neoklasszicizmus és Mariah Carey nyitotta meg a téli olimpiát
- 21:53 Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából
- 21:34 4,5 millió lányt fenyeget idén a nemi szerv megcsonkításának veszélye
- 21:10 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.06.
- 21:04 Kanye West felesége azt mondja, az ő ötlete volt az állandó pucérkodás – de ennek most vége
- 20:39 Női vízilabda Eb: „Ezüsttel a fiúknál és a lányoknál is tele a padlás”
- 20:39 „Inkább az előkészítés az erőssége” – Redzic Damir Salzburgban járná Szoboszlai Dominik útját
- 20:32 Közel egy év után sincs gyanúsítottja az MNB-ügynek
- 20:27 Humanoid robotot épít Szerbia
- 20:21 Árpa Attila az RTL-en pirított oda Stohl Andrásnak A Nagy Ő miatt
- 20:03 A 2028-as olimpiai játékok főszervezője is lemondhat az Epstein-aktákban talált üzenetváltása miatt
- 19:31 A magyar után bezár a Szabad Európa román és bolgár kiadása is
- 19:30 Lindsey Vonn egy héttel a keresztszalag-szakadás után már az edzőpályán dolgozott
- 21:53 Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából
- 18:10 Orbánék fejében megszólalt a vészcsengő
- 20:03 A 2028-as olimpiai játékok főszervezője is lemondhat az Epstein-aktákban talált üzenetváltása miatt
- 16:29 OBH figyelmeztet: A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik
- 18:59 Pintér Bence: Várom a Győr-Szol elnök-vezérigazgatójának a lemondását
- 17:15 Két magyar férfit ölt meg a lavina a Magas-Tátrában
- 15:12 Először kapott esélyt az élettől a férfi, aki 30 éven át élt barlangban
- 19:04 Trump letörölte a videót, amelyben majomként ábrázolták Obamáékat
- 21:04 Kanye West felesége azt mondja, az ő ötlete volt az állandó pucérkodás – de ennek most vége
- 14:28 Molnár Áron azt állítja, G.w.M egyszer megkérdezte tőle, támogatná-e a Fideszt egy nagyobb összegért
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
