Voltaképpen nem lehet sok újat kitalálni a megmaradt állami vagyon magánosítási stratégiájában. Valószínűleg ebben az évben – a tavalyi Mol-üzlethez hasonlóan – a jelentős értéket képviselő távközlési papírok piacra dobása javíthatja még érdemben a fizetési mérleg helyzetét, a többi részvény, illetve ingatlan eladásából származó tételek azonban csekélyek. Folytatódik tehát az elmúlt évben már tapasztalt tendencia, amely a privatizáció ütemének lassulására utal. Összesen 112 milliárd forintnyi bevételre sikerült szert tennie 1998-ban az ÁPV Rt.-nek, amelyből mintegy 70 milliárdnyi a Mol-ügyletből folyt be, a maradékot a kisebb eladások hozták (Figyelő, 1999/5. szám).
A Kopint-Datorg kutatóinak számításai szerint tavaly először fordult elő, hogy a privatizálható 278,1 milliárd forintnyi vagyon nagysága kisebb volt a tartósan állami tulajdonban maradóénál, amelynek értéke a nyilvántartás alapján 601,7 milliárd forint. Ugyanakkor a részlegesen vagy teljesen állami tulajdonban levő cégek száma is 297-ről 218-ra csökkent.
Az idén a költségvetés 53,7 milliárd forint bevételre számít a társadalombiztosítás vagyonának eladásából. A vagyon kezelését megbízásos alapon átvevő ÁPV Rt. a tervezett bevételből már 7-8 milliárd forintot teljesített. A tb-től átvett vagyonból a legnagyobb érték az OTP mintegy 14 százalékos, 4 milliárd forint névértékű részvénycsomagja, amelynek piaci értéke 40 milliárd forint körüli. Ebből egy részt belföldön kívánnak értékesíteni; az eladás az év második felében várható. A tb-alapok teljes, 60-80 milliárd forintos vagyonának értékesítéséről szóló – lapunk megjelenése idején életbe lépő – szerződés értelmében az ÁPV Rt. a portfólióból az idén 10,6 milliárd forint értékű ingatlant vesz át. Az ennek kiárusítása révén befolyó bevételből fedeznék a biztosító idei deficitjének egy részét.
A piacon tapasztalható élénk kereslet miatt viszonylag könnyűnek látszik a székházak és az irodaházak eladása. Valószínűleg azonban nem minden ingatlant tudnak gyorsan eladni. A Club Aliga privatizációjára például feltehetően október előtt nem kerül sor. Az Autóker Holding Rt. magánosítása pedig azért késik, mert a társaságnak előbb reorganizáción kell átesnie, s csak ha majd nyereséget tud felmutatni, akkor értékesítik. Bizonyos vagyonelemekre azért a reorganizációtól függetlenül is akad vevő, amint azt Autóker Trans-Sped Fuvarozó és Szolgáltató Kft. példája is jelzi. Az új gazda a Volán Tefu Rt., a vételár pedig igen kedvező: a 60 milliós alaptőkénél jóval nagyobb bevételt sikerült elérni.
Nem sietik el a 27 százalékos Richter-pakett eladását sem, mivel a privatizációs szervezetnél úgy gondolják, van idő kivárni a jelenleginél kedvezőbb piaci helyzetet. Ugyanez vonatkozik a Kereskedelmi és Hitelbankra is: a 28 százalékos, 4 milliárd forint névértékű állami tulajdonrészt kár lenne a mai, igen alacsony árfolyamon eladni. A nagy értéket képviselő CD Hungary Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Rt. értékesítését egyelőre a vámhatósággal folytatott per hátráltatja.
Az év második felében részvénykibocsátással kezdődik meg az Antenna Hungária eladása. Gyors változások nem várhatók a Malévnél, ahol egyelőre még csak stratégiai partner kerestetik. Míg azonban a kormány nem dönt arról, hogy milyen teret enged ad a leendő együttműködő partnernek és nem készül el a közlekedési tárca légügyi koncepciója, egy helyben topog a nemzeti légitársaság eladásának ügye.
Az ÁPV Rt. utolsó nagy “dobása” a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. privatizációja lehet. Az ezzel kapcsolatos döntés nem egyszerűen a társaság pénzügyi helyzete miatt késlekedik; abban közrejátszanak a korábbi energetikai privatizációkból származó tőkeszerkezeti feszültségek is. Gansperger Gyula, az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy szerinte addig, amíg a cég saját tőkéje kisebb a jegyzettnél, nem lehet hozzálátni a tranzakcióhoz. Ennek rendezése mellett szükség van még arra, hogy a kormány jóváhagyja a Gazdasági Minisztérium által készített energiamodellt. Ettől lehet várni, hogy megszűnik az MVM-et korábban hátrányosan érintő ármegállapítási gyakorlat, amely eladáskor csökkentené a cég piaci értékét. (A meghirdetett szabályozással ellentétben ez az ármegállapítás nem engedte a cég számára realizálni ugyanazt a nyereségszintet, mint amilyent a szektor külföldi tulajdonban levő társaságai elérhettek.)
Egyelőre nyitott az a kérdés is, hogy milyen következményekkel járhat a hazai villamosenergia-piac küszöbön levő – legkésőbb 2001-ig sorra kerülő – liberalizációja. Ez ugyanis részint érinti az árszabályozás rendszerének unió-konform átalakítását, részint megköveteli a versenyfeltételek fokozatos megteremtését. Az utóbbi körülmény miatt mindenképpen megfontolandó, hogy a társaság jelenlegi széles tevékenységi – rendszerirányítói és szállítói – köre, valamint az erőművekben (Paksi Atomerőmű, Vértesi Erőmű) levő tulajdonosi részesedése megtartható-e huzamosabb ideig.
Az elmúlt időszakban a közvéleményben és ennek nyomán a sajtóban (vagy talán fordított sorrendben) felmerült a gyanú, hogy az ÁPV Rt.-ben ahelyett, hogy szorgosan privatizálnának, egyre szaporodik az állami vagyon értéke, mintha magánosítás helyett inkább államosítás folyna a szervezetnél. A számokkal természetesen lehet játszani, ezért azokból játszi könnyedséggel ugyanúgy kihozható az állami vagyon növekedésének, mint csökkenésének ténye. Az is igaz, hogy a kormány döntéseit – amelyek nyomán válságkezelési célból újabb és újabb állami vagyonok kerülnek az ÁPV Rt. felügyelete alá (lásd Postabank) – nem közvetítik megfelelő módon az arra hivatott állami kommunikátorok, s emiatt sok a félreértés. Mivel azonban a tájékoztatási készségét gyakorta látványosan demonstráló ÁPV Rt.-ből használható információ alig szivárog ki, a valóságos helyzetről nehéz hiteles képet festeni. Annak tényét azonban, hogy rohamosan fogy a jelentősebb értéket képviselő, piacon eladható állami vagyon, nem lehet megcáfolni.
