A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) úgy tűnik, eleresztette a füle mellett a miniszterelnök szavait,
s ismét kezdeményezi a kormány és a szociális partnerek közötti tárgyalások mielőbbi folytatását a Munka törvénykönyve módosításáról, a társadalmi párbeszéd rendszeréről
és a reálkeresetek alakulásáról – ez derült ki a szervezet elnökének hétfői bejelentéséből. Mint Orbán István elmondta,
a megállapodás-tervezet első két elemét elfogadják,
s egyetértenek azzal is, hogy
a bérek növekedése összefüggésben álljon
a gazdaság teljesítményének alakulásával. Nem tartják ugyanakkor szakszerűnek
a reálbéreket csak a GDP alakulásához kötni. Úgy vélik, hogy hosszú távú bérmegállapodás aláírása csak az adók és a járulékok, illetve az infláció várható mértékének ismeretében lehetséges.