A teleház programban – emlékeztetett Király Ferenc, a Teleház programiroda vezetője – az eredeti tervek szerint 80 százalék lett volna az állami részesedés, 15 százalék a Futuris Magyar Modernizációs Rt., illetve 5 százalék a Teleház Szövetség részesedése. Müller Mihály, a KHVM kommunikációs és sajtó irodájának vezetője ezt azzal egészítette ki, hogy bizonyos döntések születtek tavaly kormányzati szinten, de épp a választások és a kormányalakítás közötti néhány hétben. Így a bizonytalan helyzet miatt a KHVM és a Környezetvédelmi Minisztérium (ahova akkor még a vidékfejlesztés tartozott) nem írta alá az addigi megállapodásokat. Ennek következtében a tárgyalások leálltak, ezért a Teleház Szövetség tavaly októberben minimális tőkével, 3 millió forinttal maga hozta létre a közösen tervezett kht.-t. Az idén újraindultak az egyeztetések a kht. feltőkésítéséről, a március 5-i felügyelőbizottsági ülésen a Miniszterelnöki Hivatal, a KHVM, az FVM, a Magyar Kulturális Örökség Minisztériuma, a Gazdasági Minisztérium, a Népjóléti Minisztérium valamint a Szociális és Családügyi Minisztérium deklarálták az egyenként 4-5 millió forintos részvételi szándékukat a kht.-ben; jelenleg a szándéknyilatkozatok begyűjtése folyik. Ha megtörténik a kht. biztos anyagi alapokra helyezése, akkor felgyorsulhat a “teleházasítási” folyamat.
- 12:52 A fűtési szezonra elegendő mennyiségű gáz van a hazai tárolókban
- 12:47 Magyar Péter arról kérdezte Orbán Viktort, van-e közös üzletük Putyinnal strómanokon keresztül
- 12:34 Szörnyű titokra jöttek rá a szomszédok, akik egy nő eltűnése miatt aggódtak
- 12:25 A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség nem hagyja annyiban Jannik Sinner ügyét
- 12:06 Truman Capote minden volt, csak szent nem
- 11:58 Súlyos baleset Bicskén, mentőhelikopter is ment
- 11:51 A XVI. kerület fideszes polgármestere saját ügyeletet szervez október 1-jétől
- 11:46 Közlekedési balesetben elhunyt Szuna Roland, korábbi válogatott jégkorongozó
- 11:39 Az iparűzési adóról nincs kormányzati döntés
- 11:26 „Megöllek” – ordította egy játékvezető meccs közben
- 11:15 Alig ítéltek el két festményrongáló aktivistát, újra levesben úsztak Van Gogh napraforgói Londonban
- 11:06 Jo Nesbø: A megfelelő indítékkal mindannyian képesek lennénk gyilkolni
- 11:03 „Belefáradtam, hogy egy olyan világban éljek, ahol az eredményeim, a helyezésem, a hibáim alapján mérik az értékemet”
- 10:43 Izraeli haderő: Meghalt a Hezbollah vezetője
- 10:40 „Nem hiába nincs senkid” – Mészáros Bendéék csúnyán összerúgták a port Béres Anett-tel az Ázsia Expresszben
- 07:55 ENSZ BT: Szijjártó Péter elárulta, mi a valódi diplomácia
- 21:21 Majka: Engem nem érdekel, hogy hívják a miniszterelnököt vagy milyen pártot képvisel, ha valami nem tetszik, akkor én azt szóvá teszem
- 07:26 Ázsia Expressz: Till Attila és Stohl András búcsúztak a versenytől
- 09:54 Sajnálatos kapcsolódási pont van Maggie Smith és Michael Gambon halála között
- 20:59 Magyar Péter: Elítélt bűnözők, országgyűlési képviselők és volt MSZMP-sek sem csatlakozhatnak
- 06:53 Lenyelhetik-e a hivatalos katolikusok a földalattiakat Kínában?
- 10:08 Tizenöt év után jött rá egy kaliforniai férfi, hogy ő fizeti a szomszédja villanyszámláját is
- 19:28 Titokban összeházasodott Molnár Tamás és Cinthya Dictator
- 10:40 „Nem hiába nincs senkid” – Mészáros Bendéék csúnyán összerúgták a port Béres Anett-tel az Ázsia Expresszben
- 21:38 Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként