Meg kívánja őrizni jelenlegi 40 százalékos részesedését a téglagyártás hazai piacán a Wienerberger Téglaipari (WT) Rt. A múlt évre 7 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 1,4 milliárdos adózás előtti eredményt kimutató – 87 százalékban az osztrák Wienerberger konszern tulajdonában lévő – társaság gyakorlatilag exportja bővülésének köszönhette sikerét: az 1997-es 900 millió forintos kivitel tavaly 1,6 milliárdra ugrott. A legnagyobb exportbevételt – 1,2 milliárdnyit – Szlovákiában érte el a WT; emellett a cég 200 millió forint értékben szállított Ausztriába, 100-100 millióért Romániába, illetve Horvátországba. A cégvezetés szerint az idei lakásépítésre vonatkozó kormányzati előrejelzések eltúlzottak. S bár bizalommal tekintenek a jelzáloghitel intézményének bevezetésére, szerintük 1999-ben még az 1997-esnél is kevesebb, mintegy 27 ezer új lakás felépítésével lehet számolni az országban. A 9 hazai téglagyárat működtető, 1990-ben alapított vállalat tulajdonosai egyébként eddig körülbelül 6,5 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
- 05:30 Melyik magyar tudós volt Van Helsing „levelezőpartnere”? – a nagy Drakula-kvíz
- 03:44 Snoop Dogg alaposan megszenvedett a curlinggel
- 23:28 Opera, neoklasszicizmus és Mariah Carey nyitotta meg a téli olimpiát
- 21:53 Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából
- 21:34 4,5 millió lányt fenyeget idén a nemi szerv megcsonkításának veszélye
- 21:10 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.06.
- 21:04 Kanye West felesége azt mondja, az ő ötlete volt az állandó pucérkodás – de ennek most vége
- 20:39 Női vízilabda Eb: „Ezüsttel a fiúknál és a lányoknál is tele a padlás”
- 20:39 „Inkább az előkészítés az erőssége” – Redzic Damir Salzburgban járná Szoboszlai Dominik útját
- 20:32 Közel egy év után sincs gyanúsítottja az MNB-ügynek
- 20:27 Humanoid robotot épít Szerbia
- 20:21 Árpa Attila az RTL-en pirított oda Stohl Andrásnak A Nagy Ő miatt
- 20:03 A 2028-as olimpiai játékok főszervezője is lemondhat az Epstein-aktákban talált üzenetváltása miatt
- 19:31 A magyar után bezár a Szabad Európa román és bolgár kiadása is
- 19:30 Lindsey Vonn egy héttel a keresztszalag-szakadás után már az edzőpályán dolgozott
- 21:53 Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából
- 18:10 Orbánék fejében megszólalt a vészcsengő
- 20:03 A 2028-as olimpiai játékok főszervezője is lemondhat az Epstein-aktákban talált üzenetváltása miatt
- 16:29 OBH figyelmeztet: A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik
- 18:59 Pintér Bence: Várom a Győr-Szol elnök-vezérigazgatójának a lemondását
- 17:15 Két magyar férfit ölt meg a lavina a Magas-Tátrában
- 15:12 Először kapott esélyt az élettől a férfi, aki 30 éven át élt barlangban
- 19:04 Trump letörölte a videót, amelyben majomként ábrázolták Obamáékat
- 21:04 Kanye West felesége azt mondja, az ő ötlete volt az állandó pucérkodás – de ennek most vége
- 14:28 Molnár Áron azt állítja, G.w.M egyszer megkérdezte tőle, támogatná-e a Fideszt egy nagyobb összegért
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
