Ténygazdagságában egyedülálló, szerkezetében újszerű kézikönyv – így minősíti a kiadványt a hozzá írt előszóban a Magyar Országgyűlés elnöke. Felvezetőjéből azt is megtudhatjuk, hogy a Magyarország és az Európai Unió között folyamatban lévő csatlakozási tárgyalásoknak három fő üzenete van: egyrészt a kontinens nyugati felén mostanra felülkerekedett az az álláspont, amely szerint nemcsak az unió belső reformjára van szükség, hanem bővítésére is; másrészt eldőlt, hogy a közösség nem csupán lélekben és szellemiekben, de integrációs felépítésében is megújulva kíván nekivágni a XXI. századnak; harmadrészt megerősítést nyert, hogy magyar részről nem voltak hiábavalóak az európai egységesítési folyamatért megtett – olykor áldozat- és kockázatvállalással járó – eddigi erőfeszítések.
A kötet első, történeti áttekintő fejezetében emlékeztet arra, hogy a kontinens országainak szervezetileg is megerősített együttműködéséről már évszázadokkal ezelőtt is voltak – többnyire idealisztikus – elképzelések, a gondolat megjelent például Dante, Comenius, Rotterdami Erasmus munkáiban, Victor Hugo pedig a múlt század közepén egyenesen Európai Egyesült Államokról írt. A tényleges integráció kezdetét az 1952-ben hatályba lépett Montánunió hozta meg, majd 1958-ban indították útjára az úgynevezett Római Szerződésekkel létrehozott, eleinte hattagú Európai Gazdasági Közösséget (EGK). A szervezet nevét 1967-ben Európai Közösségekre (EK), majd 1992-ben Európai Unióra (EU) változtatták, a taglétszám pedig 1973 és 1995 között pedig négy lépcsőben 15-re emelkedett.
A továbbiakban a kiadvány ismerteti az EU intézményrendszerét, jogalkotási, döntéshozatali mechanizmusait, jogrendszerét, külkapcsolatait, a belső integráció fejlődési állomásait, a szervezet költségvetését, továbbá a különböző ágazati és területi politikáit, ezen belül is kiemelve a közös mezőgazdasági politikát, illetve a strukturális és kohéziós alapokat.
Az utolsó fejezet az EU keleti bővítésével foglalkozik, rávilágítva a folyamat problémáira. Jelenleg 13 állam szerepel a tagjelöltek listáján, közülük, mint ismeretes, hatot neveztek meg olyanként, mint amelyekkel a szervezet – a belső intézményi reformról szóló úgynevezett kormányközi konferencia lezárása után – az első körben kívánja megkezdeni a csatlakozási tárgyalásokat. Hogy a közép- és kelet-európai országok befogadása nem lesz egyszerű, azt hatásosan szemlélteti az a táblázat, amelyből kiderül: az a folyamat, amely korábban is érvényesült, hogy tudniillik az eddigi bővítések során mindig alábbszállt az egy főre jutó GDP az integrációban, ezúttal drámaian felgyorsulna: e mutató az összes jelentkező befogadásával 16 százalékkal csökkenne, és már a 60 százalékát sem érné el az eredeti, hattagú szervezetben regisztrált értéknek. (Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 260 oldal; Magyar Országgyűlés, 1988.)
