Gazdaság

A BRIT PÉLDA

1996. A Bank of England éves jelentésében az áll, hogy elő kell segíteni azon konstrukciók elterjedését, amelyekben nagyobb cégek adnak az érdekeltségi körükbe tartozó fejlesztésekhez kockázati jellegű finanszírozást, fokozottan rá kell irányítani a figyelmet az ezekben rejlő lehetőségekre és előnyökre, s fel kell tárni azokat a mozgatóerőket, amelyek a cégeket ilyen befektetésekre ösztönzik. A bank egy olyan szervezet létrehozását is javasolja, amely hathatósan segíti, hogy a vállalkozások megismerjék ezt a lehetőséget.

1997. A brit iparszövetség (CBI) kis- és középvállalkozási tanácsa az év elején egy szakértői központ létrehozását szorgalmazza, amely – többek között – ismerteti és terjeszti a bevált gyakorlatot, s adatbázist vezet az ilyen szövetséget kereső nagy- és kisvállalkozásokról.

1998. A brit államkincstár novemberi jelentésében a három kulcsfontosságú kérdés egyikeként emeli ki, hogy a fenti cégeknek az eddigieknél sokkal jobb hozzáférést kell biztosítani a corporate venturing formában kapható kockázati tőkéhez.

1999. A kincstár tárca nélküli minisztere januárban kilátásba helyezi: adókedvezményekkel ösztönzik a nagyobb cégeket arra, hogy kisebb vállalkozásokba corporate venturing konstrukcióban fektessenek be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik