Már tavalyi választási programjában kiemelt feladatnak nevezte a legnagyobb kormánypárt a köztartozások következetes behajtását, de legalábbis a hatalmasra duzzadt összeg növekedésének megállítását. Ez már csak azért is fontos lenne, mert az év elején az adóhatóság, a társadalombiztosítás, valamint a vámhatóság együttes kinnlevősége már 800 milliárd forintra rúgott (a fenti sorrendben mintegy 480, több mint 270, illetve 50 milliárd forintot regisztráltak). Nem véletlen, hogy a megújult pénzügyi kormányzati, illetve adóhatósági vezetés az APEH behajtó apparátusával szemben is új elvárásokat fogalmazott meg, új követelményeket és feltételrendszert állított. Mint Várszeghi György, az APEH főosztályvezetője elmondta, a szemléletváltás leginkább abban nyilvánul meg, hogy ebben az évben jóval nagyobb bevételt várnak a végrehajtásból, mint tavaly. Az adóhatóság esetében például ezen a jogcímen 20 százaléknál is többet, 78 milliárdos bevételt remélnek.
A feszített bevételi tervet úgy igyekeznek teljesíteni, hogy a tartozás viszonylag gyorsan végrehajtási szakba kerüljön, s kimehessenek a végrehajtók. Minél később jutnak el eddig a fázisig, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az adós eltűnik, vagy ha még létezik, a vagyona már “elúszott”, illetve az élelmesebb hitelezők már kifosztották a céget. Azzal sincs kisegítve az adóhatóság, hogy bizonyos esetekben büntetőeljárást is indíthat, hiszen ilyenkor már rendszerint nincs a tartozás fejében lefoglalható vagyon.
Szintén fontos követelményként fogalmazódott meg az apparátussal szemben az új elnök részéről, hogy a felszámolások több bevételt hozzanak. Az eredmények ugyanis ezen a területen elég lesújtóak: tavaly közel 4 ezer befejeződött eljárásból 2,4 milliárd forint bevételre tett szert az APEH, így követeléseinek megtérülése ebben a szegmensben alig haladta meg a 2 százalékot.
Az adóhatóság 1996-ban kezdte – engedményezés útján, csomagban – értékesíteni bizonyos, felszámolás alatt lévő cégekkel szemben fennálló követeléseit. Itt a megtérülés 1996-ban még 10 százalékos volt, azonban sok problémát okozott, hogy a vevők igyekeztek csemegézni a kinnlevőségek között. A tavaly hivatalba lépett Simicska Lajos az engedményezés körül kialakult problémák miatt leállította a felszámolás alatt lévő követelések értékesítését. Helyette az APEH tárgyalásokat kezdett a Magyar Fejlesztési Bank százszázalékos tulajdonában lévő MKK Rt.-vel, hogy az nagyobb blokkokban átvegye a felszámolás alatt lévő követeléseket, majd hasznosítsa azokat. A napokban a szerződéskötés utolsó akadálya is elhárult azzal, hogy a miniszterelnök aláírta azt a kormányrendeletet, amely lehetővé teszi az engedményezést a cég számára. A szerződés szerint az adóhatóság megszabadul 9 ezer felszámolási ügytől, s az ott befagyott 271 milliárd forintos követelésállománytól. Így a jövőben csak hatósági feladatokat kell ezen a területen ellátnia, vagyis a szükséges záró revízió és igénybejelentés továbbra is a hatóság feladata lesz. A kinnlevőségek ily módon történő értékesítésének nagy előnye, hogy 4,3 milliárd forinthoz egy éven belül hozzájut az adóhivatal, e nélkül viszont csak 4-5 év alatt csordogálnának be ezek a tételek. Ráadásul a későbbiekben a követelések behajtásából származó nyereségnek csak a 20 százaléka illeti meg az MKK Rt.-t, a fennmaradó rész az adóhivatalé lesz.
Az engedményezésre a tb- és a vámtartozások esetében is sor kerül, várhatóan az év második felében, vagy a jövő év elején. A tb egyébként szintén mintegy 9 ezer felszámolásban érintett, követeléseinek nagysága azonban “csak” 77 milliárd forint. Ráadásul itt a kielégítési arány is jobb, mert a tb a kielégítési sorrendben megelőzi az adóhatóságot, így ezeket a kinnlevőségeket valószínűleg jobb áron tudják majd eladni. A vám- és pénzügyőrségnél 44 milliárd a felszámolás alatt lévő követelések összege.
Évek óta folyó vita végére tett pontot a kormány azzal, hogy keresztülvitte a törvényhozáson: az egységes járulékbeszedő, végrehajtó szervezet az APEH égisze alatt jöjjön létre. Január elsejétől így az adóhatóság feladata lett a tb-járulék, valamint a vámtartozások behajtása is; mindez a létszámában is megerősített – több mint 1700 főre duzzasztott -, végrehajtással és felszámolással foglalkozó apparátusnak lett a hatásköre. Az átszervezés előnye, hogy ha egy cég tartozik mindhárom szervezetnek, akkor az a logikus, ha a behajtás egy kézben összpontosul: egyszer megy ki a végrehajtó, szedi be a pénzt, vagy ad részletfizetési kedvezményt mindhárom köztartozás vonatkozásában.
Az adós szemszögéből van tehát különös előnye az új rendszernek. Persze az állam is sokat spórol, ha csak egy végrehajtót foglalkoztat a három különböző tartozás behajtására. Az egységes szervezet kialakítása miatt a tb végrehajtó apparátusát integrálni kellett az adóhatóságéba. Mint Várszeghi György hangsúlyozza: bár nagyjából ugyanaz a törvény vonatkozott a két behajtó szervezetre, voltak eltérések, s ez a szemléletmódban is megmutatkozott. Az APEH-nek az az elve, hogy alapvetően minden kinnlevőségét végrehajtási úton próbálja beszedni, s csak akkor kezdeményez felszámolást a cég ellen, ha már nincs más törvényi lehetősége. Mind az adóhatóságnak, mind a tb-nek lehetősége van arra, hogy az adósnak a végrehajtás során részletfizetést vagy fizetési halasztást engedélyezzen, ha van rá esély, hogy valahogy kilábal a fizetési problémáiból. Az utóbbi 3-4 év során változó szemlélet uralkodott e tekintetben a tb-nél: volt időszak, amikor csaknem mindenkinek könnyedén adtak kedvezményt hosszabb távra, biztosíték nélkül, de olyan időszak is akadt, amikor csak nagyon ritkán engedélyezték a fizetési kedvezményt. Most ezen a területen is az adóhatóságéhoz hasonló elbírási rendet alakítottak ki.
A főosztályvezető szerint az is problémát okozott, hogy a tb-s követelések nyilvántartása egyrészt más rendszerű volt, mint az adóhatóságé, másrészt követhetetlennek is bizonyult. Így igen könnyű volt kikerülni a tb látóköréből az adósoknak. Ezt az évet arra szánják az APEH-nél, hogy kialakítsanak egy olyan nyilvántartási rendszert, amelyben egy helyen pontosan rögzítik: az adósnak milyen adó-, tb- vagy vámtartozása van. Ma még nehézkes ugyanis az adatok lehívása, s mivel a tb folyószámlarendszere elkülönítve működik, össze kell “vadászni” az információkat. Már ma is igaz viszont, hogy ha egy végrehajtó kimegy az adóshoz, akkor egyidejűleg feladata az adó-, a tb- és a vámtartozás behajtása.
Az APEH kinnlevőségének szerkezete egyébként igen problémás: több mint 60 százaléka be van fagyva, azokkal lényegében nem lehet mit kezdeni. A március elsejei állapot szerint alig haladja meg a 180 milliárdot az az összeg, amelyből egyáltalán van esély behajtásra, s ebből kellene közel 80 milliárd forintot teljesíteniük. A végrehajtási cselekmények hatására egyébként sokan fizetnek – cégek, magánszemélyek egyaránt. A múlt évben például 53 milliárd bevételre tettek szert úgy, hogy foglaltak, de árverésre nem került sor, mert fizetett az adós. E tekintetben a gyakorlat elég toleráns: ha ugyanis a foglalás hatására az adós fizetési könnyítéssel, de megkezdi a törlesztést, akkor – amíg ezt rendben teszi – nem árverezik el a lefoglalt ingóságot vagy ingatlant. A fizetési könnyítés kérése, illetve megadása a végrehajtás szakaszában egyébként igencsak jellemző, szinte mindenki él ezzel a lehetőséggel. A törvény szerint akkor lehet könnyítést adni, ha van remény arra, hogy az adós kilábal fizetési válságából. Az APEH a legtöbb esetben megadja a kedvezményt, ám ha az egyéb körülményekből eléggé nyilvánvaló, hogy a részletfizetést nem fogja teljesíteni az adós, akkor természetesen nem. A magánszemélyek is kérhetnek részletfizetést, sőt, esetükben méltányosságból arra is van lehetőség, hogy a tőketartozást elengedjék vagy mérsékeljék. Tavaly az adósok teljes körére vonatkozóan 7 milliárd forintot engedtek el a végrehajtás során, ennek 90 százaléka késedelmi pótlék volt.
S hogy meg lehet-e akadályozni a tartozások újratermelődését, különösen a felszámolás alatt lévő követelésállomány ismételt felduzzadását? A főosztályvezető szerint ehhez még határozottabb és következetesebb adóhatósági és végrehajtási munkára lenne szükség. Megfontolandó, hogy – bizonyos nyugati országokhoz hasonlóan – esetleg nálunk is saját vagyonával felelne a cégvezető a társaság tartozásaiért. Bár – ismeri el Várszeghi György – azokkal a vállalkozásokkal szemben, amelyek csak azért alakulnak, hogy eltűnjenek a milliókkal, semmilyen jogi eszköz sem használ, így például az útlevélbevonás sem. Arról nem is beszélve, hogy e téren a törvény sem a “legsikeresebb”, mivel az útlevélbevonás csak azokat sújtja, akiknek 10 millió forintot meghaladó adóhiányból származó tartozásuk van, azokat viszont nem, akik bevallják ugyan az adót, de a befizetésről már “megfeledkeznek”.
