A francia CGSat és a német Mannesmann Eurokom a napokban bejelentette, hogy közösen indul a magyarországi 1800-as GSM (DCS) közcélú mobiltelefon rendszer létrehozására és működtetésére kiírt koncessziós pályázaton. A konzorciumot alakító társaságok széles körű nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek ezen a téren. Mindkét cégnek jelentős érdekeltsége van például a Cegetelben, amely 3 millió előfizetőjével és 40 százalékos piaci részesedésével vezető szerepet játszik a franciaországi mobiltelefóniában. A németek még nincsenek jelen a magyar vezetékes távközlésben, de a franciák már igén. Két társaságukkal, a Vác-Gödöllő térségében szolgáltató Digitel 2002 Rt.-vel és a Szeged-Szentes körzetében működő Déltáv Rt.-vel (összesen 240 ezer előfizetővel) a CGSat a legjelentősebb hazai helyi szolgáltatói pozíciót szerezte meg magának. E körzetekben tavaly együttesen 15 milliárd forintos nettó árbevételre tett szert, amely az idén várhatóan eléri a 20 milliárdot. Nagy a valószínűsége annak is, hogy a franciák – előbb vagy utóbb – meg tudják vásárolni a 27 ezer ügyfelet ellátó jászsági szolgáltatót, a JászTelt.
- 11:20 Gondolta, színesíti a show-t: fenékre huppant a téli olimpia megnyitóján a francia sífutó
- 11:05 „Meglátta, hogy a társa sír, és odavitte neki a Marokbabát” – úton a világhír felé egy maroknyi magyar kapaszkodó
- 11:04 „Szétszurkállak” – Magyar Péter videója szerint késeléssel fenyegették a Tisza Párt női önkénteseit
- 10:38 Gyilkos galócát ettek: négyen meghaltak, hárman májátültetésre várnak Kaliforniában
- 10:33 Szikora Róbert talált egy dalt, amit Fenyő Miklóssal és Szenes Ivánnal közösen írtak, de még senki nem hallhatta
- 10:15 Egy ukrán anya évekig halottnak hitte, el is temette fiát, aki egyszer csak fölhívta őt telefonon
- 10:02 „Öngyilkossági szándékát jelezte” egy diák az ercsi általános iskolában, a protokoll szerint mentőt hívtak hozzá
- 10:00 A 3-2-1-szabály, amit mindenkinek követnie kellene a pihentető alvásért
- 10:00 Hogyan védekezzünk a propaganda ellen?
- 09:18 24/7: Egy csirke, egy fa és egy színházigazgató
- 09:16 Belső vizsgálatot indított a veszprémi kórház a Kutya Párt állkapocstöréssel hazaküldött aktivistájának ügyében
- 09:05 Szennyezett csecsemőtápszert hív vissza az egyik magyarországi áruházlánc
- 09:01 Eltört a kulcscsontja, de így is befejezte a szakaszt a 20 éves magyar bringás
- 08:45 „Nem fogok magamból bohócot csinálni” – Kiara Lordot úgy felidegesítette Stohl, hogy kész a verseny feladására
- 08:43 Árulással vádolnak egy orosz tudóst egy külföldi lapban megjelent tanulmánya miatt
- 08:18 Nem tervezett katonai tevékenység miatt lezártak két repteret az amerikaiak Lengyelországban
- 08:43 Norovírus az olimpián: karanténba került egy újabb csapat
- 21:53 Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából
- 09:16 Belső vizsgálatot indított a veszprémi kórház a Kutya Párt állkapocstöréssel hazaküldött aktivistájának ügyében
- 06:00 Több mint egymilliárd forintnyi összeget keresett azzal, hogy nőket csábításra tanított
- 23:28 Opera, neoklasszicizmus és Mariah Carey nyitotta meg a téli olimpiát
- 08:00 Bírósági ítélet született a Reszkessetek, betörők! sztárjának ügyében: prostituált miatt került bajba
- 10:02 „Öngyilkossági szándékát jelezte” egy diák az ercsi általános iskolában, a protokoll szerint mentőt hívtak hozzá
- 21:34 4,5 millió lányt fenyeget idén a nemi szerv megcsonkításának veszélye
- 05:30 Melyik magyar tudós volt Van Helsing „levelezőpartnere”? – a nagy Drakula-kvíz
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
