A kárpótlási jegyek készpénzben történő kifizetését követeli a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) az ÁPV Rt.-től, hiszen véleményük szerint az állam megszegte a kárpótlási jegyek cseréjével kapcsolatban 1991-ben törvényben vállalt kötelezettségét. Az Émász-részvények 1997. decemberi jegyzése óta ugyanis nem volt kárpótlásijegy- csere, így a 15 milliárd forintos piaci értékű jegyállománnyal szemben nem biztosított folyamatos és arányos kínálatot az állam. Precedens teremtése céljából egyik tagtársától 100 ezer forint címletértékű kárpótlási jegy névértéken, vagyis 174,2 ezer forinton történő megvásárlására szólította fel levelében a szervezet Gansperger Gyulát, az ÁPV Rt. elnökét. A visszavásárlás megtagadása esetén polgári peres eljárásra is sor kerülhet, a papírok felhasználhatóságának elérése végett. A kárpótlási jegyek jelenleg 375 forintos árfolyamon forognak a tőzsdén. A kárpótlási folyamat kedvező lezárásába vetett hit a kurzust alig egy éve 1100 forint fölé is repítette, azután a beígért – befektetési alapok révén történő – végleges csere elmaradása, valamint a felhasználást övező pesszimizmus az idén januárban 300 forintig szorította le az árat.
- 12:15 Orbán: Nekem higgyenek, ne a felmérésnek álcázott propagandajelentéseknek
- 11:58 Magyar nyomok az észak-olasz hóban – Csavargások az Alpokban a téli olimpia apropóján
- 11:20 Gondolta, színesíti a show-t: fenékre huppant a téli olimpia megnyitóján a francia sífutó
- 11:05 „Meglátta, hogy a társa sír, és odavitte neki a Marokbabát” – úton a világhír felé egy maroknyi magyar kapaszkodó
- 11:04 „Szétszurkállak” – Magyar Péter videója szerint késeléssel fenyegették a Tisza Párt női önkénteseit
- 10:38 Gyilkos galócát ettek: négyen meghaltak, hárman májátültetésre várnak Kaliforniában
- 10:33 Szikora Róbert talált egy dalt, amit Fenyő Miklóssal és Szenes Ivánnal közösen írtak, de még senki nem hallhatta
- 10:15 Egy ukrán anya évekig halottnak hitte, el is temette fiát, aki egyszer csak fölhívta őt telefonon
- 10:02 „Öngyilkossági szándékát jelezte” egy diák az ercsi általános iskolában, a protokoll szerint mentőt hívtak hozzá
- 10:00 A 3-2-1-szabály, amit mindenkinek követnie kellene a pihentető alvásért
- 10:00 Hogyan védekezzünk a propaganda ellen?
- 09:18 24/7: Egy csirke, egy fa és egy színházigazgató
- 09:16 Belső vizsgálatot indított a veszprémi kórház a Kutya Párt állkapocstöréssel hazaküldött aktivistájának ügyében
- 09:05 Szennyezett csecsemőtápszert hív vissza az egyik magyarországi áruházlánc
- 09:01 Eltört a kulcscsontja, de így is befejezte a szakaszt a 20 éves magyar bringás
- 11:04 „Szétszurkállak” – Magyar Péter videója szerint késeléssel fenyegették a Tisza Párt női önkénteseit
- 10:02 „Öngyilkossági szándékát jelezte” egy diák az ercsi általános iskolában, a protokoll szerint mentőt hívtak hozzá
- 10:15 Egy ukrán anya évekig halottnak hitte, el is temette fiát, aki egyszer csak fölhívta őt telefonon
- 09:16 Belső vizsgálatot indított a veszprémi kórház a Kutya Párt állkapocstöréssel hazaküldött aktivistájának ügyében
- 20:21 Árpa Attila az RTL-en pirított oda Stohl Andrásnak A Nagy Ő miatt
- 11:05 „Meglátta, hogy a társa sír, és odavitte neki a Marokbabát” – úton a világhír felé egy maroknyi magyar kapaszkodó
- 21:53 Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából
- 06:00 Több mint egymilliárd forintnyi összeget keresett azzal, hogy nőket csábításra tanított
- 08:00 Bírósági ítélet született a Reszkessetek, betörők! sztárjának ügyében: prostituált miatt került bajba
- 10:38 Gyilkos galócát ettek: négyen meghaltak, hárman májátültetésre várnak Kaliforniában
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
