Kihasználva a szilveszteri hosszú hétvégét, az előzetes menetrendnek megfelelően sikerült az új, “eurótudatos” szoftvereket üzembe helyezni, illetve tesztelni a főbb európai pénzügyi központokban, s mindazokat a számlákat lezárni és konvertálni, amelyeknél ez időszerűvé vált, továbbá az értékpapírokat átárazni. Január 3-án, vasárnap este az Európai Központi Bank (ECB) közleményben tudatta, hogy a hétfő reggeli induláshoz immár minden szükséges feltétel adott. S meglepetésre az első banki munkanap valóban eseménytelenül zajlott le, általában csak örvendetes hírek érkeztek. Az euró bevezetésének – e sorok írásáig eltelt – első kilenc hetében nem is következett be a pénzügyi szektort megrengető technikai gond. S nagyon valószínű, hogy ilyen rizikóval már nem is kell a jövőben számolni.
Technikai malőrök
A sikeres bevezetés hírei joggal uralták a szakmai és tömegkommunikációt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kisebb-nagyobb, általában nem publikált gondok ne jelentkeztek volna. Az egyik legnagyobb német banknál például a márka/euró árfolyam egyik tizedesjegyét elütötték, amikor ezt az alapadatot bevitték a német alapossággal jó előre százszor is leellenőrzött számítástechnikai rendszerbe. Eltelt néhány órai érdemi működés, mire valakiben feltámadt a rendszer precizitásával szembeni gyanú. Egy másik – szintén német – kereskedelmi bank egy rövid ideig minden euróátutalási megbízást kétszer teljesített, egy harmadik pedig napokig nem tudott egy bizonyos Swift utasításfajtát kiadni. A teljes hibalista minden bizonnyal jóval hosszabb, de a pénzintézetek érthető módon nem verték nagy dobra saját problémáikat. Annyit mindenesetre tudni lehet, hogy a közvetlenül érintett 11 államból álló régióban – német szóhasználattal Eurolandban – jelenleg működő 14 zsírórendszer alkotta képzetbeli térben sok ezer, egyenként euróban is akár milliós átutalás bolyong, némelyik január óta, és a kereskedelmi bankokban rendes napi tevékenységgé vált az “elveszett pénzek” keresése.
A vállalatok és a lakosság általában kiváró álláspontot foglalt el az euró bevezetésének első néhány hetében. Európa-szerte a vártnál jóval kevesebben kérték számláik devizanemének átállítását a közös pénznemre. Hírek szerint még Lámfalussy Sándor, az euró (egyik) atyja sem konvertáltatta át privát bankszámláját, mondván: magánemberként úgysem találkozik az euróval. A magyar devizaszámla-tulajdonosok túlnyomó többségére viszont – ellentétben a Belgiumban élő bankárral – ez nem igaz, mégis kevés honfitársunk akad, aki már január első napjaiban euróban “redenomináltatta” devizaszámláját. Az más lapra tartozik, hogy volt olyan – nem is egy, s nem is kicsi – magyar bank, ahol az ügyfélnek nem tudtak a konverzióról bizonylatot adni, nyilvánvalóan a szoftver hibája vagy hiányosságai miatt.
Mindezek az apróságok azonban nem homályosíthatják el azt a tényt, hogy az euró technikai bevezetése egyértelmű siker. Egyáltalán nem mondható el viszont ez az új, közös pénz külső értékállóságáról, azaz a dollárral szembeni árfolyam-alakulásáról, az euró nemzetközi elfogadottságáról. Az euró-árfolyam lemorzsolódása (lásd grafikonunkat) egyértelműen bizonyítja, hogy az amerikai fizetőeszköz megtartotta globális vezető szerepét.
Előzetesen nem hoztak nyilvánosságra euró/dollár árfolyamot. Az euró ugyanis csak a belső, noha teljes árfolyam-stabilitást szolgálja, a dollárral és egyéb külső pénznemekkel szemben kurzusa nem fix, az árfolyam-mozgások, a spekuláció megakadályozása nem cél; az ECB ezt a feladatot következetesen el is hárítja magától.
Dollárfölény
Az euró külső (árfolyam-stabilitás) és belső (inflációmentesség) értékállósága nem választható el teljes mértékben egymástól. A tizenegyeknél – azaz az európai Gazdasági és Pénzügyi Unió (EMU) tagjainál – regisztrált tavaly decemberi áremelkedés éves szinten mindössze 0,8 százalék volt, de hosszabb távon egy pénz belső vásárlóerejére is kihat a külső árfolyam alakulása. Márpedig e téren az euró bőven a várakozásoktól elmaradóan “teljesített”. Az induló árfolyamot 1998. december 31-én 1 euró = 1,1685 dollár szinten állapították meg. Tavaly még szinte valamennyi elemző ennél magasabbra kúszó árfolyamot prognosztizált, eltérés legfeljebb a mértékekben és a prognózis időtávjában mutatkozott. Csak az érdekesség kedvéért idézzük fel, hogy az egyik – igen színvonalas elemző és előrejelző tevékenységéről is közismert – vezető német bank egyenesen a dollár 40 százalékos leértékelődését jósolta, igaz, néhány éves időtávlatban. De az elemzők többsége is 1,3-1,4 dollárral egyenértékű eurót jósolt ez év végére. Megjegyezzük, hogy az első hetek élesen eltérő trendje ellenére, hosszabb távon ma is többen bíznak az euró-árfolyam erősödésében, még ha korábbi prognózisaikat általában lefelé is módosították.
Március első hetében az euró árfolyama 1,08 és 1,09 közötti dollárszinten állt, vagyis külső értékvesztése a bevezetés óta eltelt kilenc hét alatt mintegy 7,5 százalékos volt. Sőt, ma már az euró árfolyama alacsonyabb, mint “elődje”, az ecu dollárban kifejezett kurzusa (1,10927) volt tavaly májusban, az eurót alkotó pénznemek egymáshoz viszonyított előzetes árfolyamának meghirdetésekor.
Egyébiránt számos, olykor egymást kölcsönösen kizáró, olykor egyidejűleg ható tényezőt megvilágító gondolatmenet van forgalomban az új pénznem árfolyam-lemorzsolódásának magyarázatára (lásd külön anyagunkat). A fundamentális okot általában a világgazdasági folyamatokban, jelesül az amerikai és az európai konjunktúra korábban feltételezetthez képest eltérő alakulásában vélik megtalálni.
Kiváró befektetők
Az optimista tavalyi árfolyam-előrejelzéseket megalapozó, az euró iránt jelentős keresletet feltételező vélemények egyik legfontosabb eleme a kormányzati, az intézményi és a magánportfoliók devizáinak vélelmezett átrendeződése az új pénznem javára. Ez mintegy önerősítő folyamatként közrehatott volna az euró árfolyam-emelkedésében és a közös pénz erősödése egyben újabb portfolio-tulajdonosokat sarkallt volna arra, hogy pénzügyi eszközeik belső összetételét módosítsák. Ma már egyértelműen megállapítható, hogy ez a remélt pozitív visszacsatolás nem alakult ki, éppen ellenkezőleg: a pénztulajdonosok zöme váratlanul nagy óvatosságot tanúsított és ez az elő-vigyázatosság kifizetődőnek is bizonyult. Ezért a befektetői magatartás jelentős módosulása csak fél-egy éves távlatban következhet be.
Másrészt azonban a világpénz funkció miatt továbbra is feltételezhető, hogy – ha nem is hetek alatt, de – az euró teret nyer, ami az árfolyamára is kihat majd. Persze önmagában ettől még aligha fog a jelenlegi árfolyamtrend megfordulni, de mindenképpen korai még véglegesnek tekinteni azt.
Arról sem szabad elfeledkezni, hogy míg a bevezetés költségei, kárai és kockázatai a jelent, a közelmúltat és a közeljövőt terhelik, a (meggyőződésünk szerint joggal) remélt előnyök és hasznok kibontakozásához hosszabb időre van szükség. Ezért nem zárható ki, mi több, továbbra is igen jelentős annak a valószínűsége, hogy idővel, illetve időnként megfordul a dollár/euró árfolyam-alakulás trendje. Sőt, a következő évtizedek alighanem legfontosabb értékaránya a két nagy világpénz kurzusának viszonya lesz, és aligha lehet majd végleges “nyertest” hirdetni ebben az állandósuló párbajban.
Ami a belátható jövőt illeti, a szakértők (igaz, folyamatosan fogyatkozó) többsége továbbra is az euró felértékelődését valószínűsíti a többi pénznemhez, elsősorban a dollárhoz képest. Az év végére a legtöbb előrejelzés nemcsak a mai, hanem az induló árfolyamnál is valamivel erősebb eurót jósol, dollárban mérve. A rendületlenül kedvező várakozások egyik fő hivatkozási pontja az amerikai folyó fizetési mérleg továbbra is hatalmas és egyre növekvő hiánya.
Úgy tűnik, az árfolyamprognózisok készítőire (és az euróról szóló cikkek szerzőire) is igaz az a régi vicc, amely szerint a Szentírás egyik, homályos passzusának sokszori, hiábavaló olvasásakor dühbe gurult fiatal szerzetest idősebb társa e szavakkal nyugtatgatja: “Mutasd, mit nem értesz, megmagyarázom.” Mire a válasz: “Megmagyarázni én is tudom, de nem értem.”
Ok tehát bőven akad arra, hogy senki ne bízzon vakon még az alaposan megindokolt előrejelzésekben sem. Igaz, a prognóziskészítők nyilván maguk is tanultak az év eleji “euróleckéből”, ezért feltételezhető, hogy azóta óvatosabban járnak el. És talán egy kicsit mégiscsak bízhatunk bennük…
(A két szerző közül az első a Kopint-Datorg közgazdász kutatója, a másik a Kereskedelmi és Hitelbank tanácsosa)
