Sajátos startot vett a magyar mezőgazdaság átvilágítása múlt héten Brüsz- szelben: a csatlakozási tárgyalások soron következő screeningjének programja éppen az EU agrártámogatási reformja elleni gazdatüntetések miatt módosult. Az eredetileg kétnaposra tervezett forduló így csak egynaposra sikeredett, mert az agrársztrájk miatt hétfőn az Európai Bizottság “zárva tartott”. Pedig erre a napra tervezték a többoldalú egyeztetést.
Azt sem lehet pozitívan értékelni, hogy az unió mezőgazdasági miniszterei néhány nappal a magyar szakértőkkel tervezett párbeszéd előtt “házon belül” nem tudtak egyezségre jutni az Agenda 2000 részét képező agrártámogatásról. “Március közepén erre minden bizonnyal sor kerül” – nyilatkozott bizakodóan a Figyelőnek Martonyi János külügyminiszter, hangsúlyozva: magyar részről immár egységesen az a nézet, hogy teljes egészében át kell venni az unió mezőgazdasági szabályozását, s csupán néhány kérdésben kell derogációt kérni. “Úgy is fogalmazhatnék, hogy célunk minél előbb az EU-tagoknak járó összes kedvezmény elérése” – mondta a miniszter, aki azonban tart attól, hogy a brüsszeli tárgyalódelegáció nem fog ebbe belemenni.
A múlt heti szűkített programban nem volt szó ilyen tág horizontú kérdésekről: a szerdai találkozón a magyar és az uniós szarvasmarha- és tejpiaci szabályozás összehasonlítása volt a téma. Az EU e téren is alapvető reformra készül, magyar szempontból ugyanakkor – miután a belső piaci krízist követően ágazati összefogással sikerült szabályozni a termelést – ez már nem tartozik a legérzékenyebb területek közé. Ami persze nem jelenti azt, hogy a magyar fél automatikusan átvehetné az uniós szabványokat és szabályozást. A tejnél például szinte biztos a derogáció.
Ennek az az oka, hogy Magyarországon a 2,8 százalékos zsírtartalmú (bolti) tej az egyik legelterjedtebb, az uniós szabvány viszont nem tartalmaz ilyen osztályt. A budapesti derogációs kérés azonban nem számítana fehér hollónak a tejszabályozásban, hiszen korábban az osztrákok és a svédek is haladékot kaptak tejügyben. Az uniós szakértőknek bizonyára elfogadható indok, hogy ez a minőségi osztály afféle magyar specialitás, nálunk ehhez igazodtak termelők és fogyasztók egyaránt. Ha azonnal áttérne az ágazat az EU-szabályozásra, módosítani kellene a szabványt, ami egyértelműen áremelkedést okozna.
Magyarország a most tárgyalt másik területen, a szarvasmarha-tenyésztés szabályozásában is mérlegeli, hogy a csatlakozás után átmeneti mentességet kérjen. Az EU-ban – gazdaságonként és korcsoportonként – legfeljebb 90 marha után adnak támogatást. Ezzel szemben nálunk ennél sokkal nagyobb, általában többszázas, -ezres az állatállomány a meghatározó a szövetkezetekben, társas vállalkozásokban. E közösségeknek a szabályozás automatikus átvételével – itthoni mércével mérve – tetemes támogatásról kellene lemondaniuk. (Hogy mégis mekkorák az állományok, milyen az üzemenkénti, típusonkénti és korcsoportonkénti megoszlás, azt pontosan csak a júniusi állatszámlálás után tudják meg az illetékesek is.)
Volt azonban egy, a magyar termelők számára igen csak égető kérdés, amire még nem kaphattak választ. Az unióban ugyanis a tejtermelést és a szarvasmarha-tartás támogatását is kvótákhoz kötik. A magyar küldöttség is kérte, hogy a tárgyalások során állapítsák meg a kvóták nagyságát. Egyelőre azonban szó sem volt a leendő kvóták méretéről, sem a meghatározásnál számba veendő bázisévekről. Erre csak egy későbbi alkalommal kerül sor. Akkor a honi delegáció méltán hivatkozik majd arra, hogy agrártermelésünk volumenét jelenleg egy mélypont utáni növekedési szakasz jellemzi. A budapesti javaslatban ezért az szerepel, hogy az ugaroltatási és kompenzációs támogatások meghatározásánál ne a csatlakozást közvetlen megelőző esztendőket, hanem az 1985-90-es időszak három jellemző évét válasszák alapul. Emellett 1990 és 2000 között figyelembe kell venni az átlaghozamban elszenvedett lemaradást is.
Az idő az Agenda 2000 körüli, már említett elhúzódó egyeztetések, viták miatt is fontos szemponttá válik. Még az is kérdés, van-e értelme tárgyalni a reformok előtt, hiszen az unión belül olyan véleményeket is megfogalmaztak, hogy átfogó átmeneti korlátozást kellene bevezetni a csatlakozni akaró hatokra vonatkozóan. Eszerint ezek jó ideig kívül maradnának a közös agrárpolitika hatáskörén. Ez idő alatt az új belépőkre a támogatások nem vonatkoznának, csak a kereskedelmi korlátozások és a vámok jelentős része. Méltán félnek a magyar tárgyalók is az átmenet e fenyegető változatától. Ezért régóta hangoztatott tárgyalási filozófia (egyébként EU-alapelv is), hogy azonos jogokat és azonos kötelezettségeket várunk. De kapunk-e? Erre csak az Agenda 2000 véglegesítése, illetve a közösségi agrárpolitika (CAP) reformja után, a jövő novemberben induló “szorosabb” tárgyalási fordulóban születhet válasz.
A mezőgazdasági joganyag átvizsgálását végző küldöttség vezetője, Vajda László, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője mégis úgy véli, hogy a menetrendszerű tárgyalás – az esetleges reformok kimenetelétől függetlenül – már önmagában is jó jel. Jelzés értékű, hogy az unió joganyagának áttekintése során elemzik azokat a szabályokat, amelyek reformjáról még tart a vita a tagországok között. Ez mutatja, hogy az EU a csatlakozási tárgyalásokat az eredeti menetrend szerint akarja folytatni. (A legközelebbi egyeztetés egyébként március 17-én lesz, amelynek az állategészségügy lesz a témája.)
A szakértők mégis úgy látják: politikai eltökéltség ide vagy oda, lesznek még nehéz napjai a delegáltaknak. A magyar fél változatlanul arra törekszik, hogy kompromisszumok árán is a lehető leggyorsabb, teljes körű legyen a csatlakozás. (Még akkor is, ha a külső szemlélő számára a derogációkra irányuló egyre szaporodó javaslatok miatt megdőlni látszik ez az elgondolás.) A sietségnek anyagi okai vannak, például, hogy az unió ne zárja ki a honi mezőgazdaságot a kompenzációs kifizetésekből, amelyek mintegy 250 milliárd forintnak megfelelő támogatást jelentenek. (Ezt a világpiacihoz közelítő, csökkenő belső árak miatt kapják az uniós gazdák.) A szakma egyetért abban, hogy a kivételekkel és a szabályok átvételének elhúzásával többet veszíthet a magyar agrárgazdaság, mintha vállalja az unióban hatályos jogokat és kötelezettségeket, még akkor is, ha egyes részletkérdésekben óhatatlanul átmenetet kell kérni.
A szakértők szerint bizony viharosnak ígérkezik a birtokpolitika elfogadtatása. Ennek szellemében a csatlakozás után akár tíz évig is tiltanák a külföldiek – magánszemélyek és társaságok számára egyaránt – a termőföldvásárlást. Budapest azonban arra hivatkozik, hogy a földpiac még nem elég erős – az árak sokkal alacsonyabbak az EU-átlagnál -, ezért kiszolgáltatottá válhat a külföldi spekulációnak. (Árnyalja a képet, hogy a földvásárlási stop valójában nem is számít derogációnak. A termőföld-tulajdonlással kapcsolatos konkrét előírások ugyanis nem részei a közösségi agrárpolitikának, hanem ez a tagok nemzeti ügye, így a jogharmonizációt közvetlenül nem is érinti.) A földbirtok-politika, a tulajdonviszonyok és szabályok egyeztetésére az EU-magyar agrártárgyalási tematika szerint várhatóan az első félévben kerül majd sor.
