Gazdaság

RENDKÍVÜLI MOL-KÖZGYŰLÉS – Olajcsere

Valamennyi pontban elfogadták az előterjesztést a tulajdonosok a Magyar Olaj- és Gázipari (Mol) Rt. közgyűlésén, amelyet részben a társasági szerződés módosítása, részben személyi kérdések miatt hívtak össze. Az eseményen leváltották Pál László elnököt és az igazgatóság további hét tagját.

Ezúttal az a legnagyobb horderejű változás Magyarország legnagyobb árbevételű cégének életében, hogy az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjainak többségét leváltották. Ezzel bejött a papírforma, mert a legnagyobb tulajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. célja olyan grémiumok kialakítása volt, amelyeken keresztül hatékonyabban érvényesítheti akaratát. Három igazgatósági tag – köztük Pál László elnök – és két felügyelőbizottsági tag esetében nem volt jelentősége a procedúrának, mert a vagyonkezelő élt aranyrészvénye biztosította 50 százalék plusz 1 szavazatot érő jogával. A társaság új elnökének a közgyűlés után Csák Jánost, a Matáv Rt. pénzügyi igazgatóját választották (portrénkat lásd a 19. oldalon).

A vezérigazgató a közgyűlés döntése értelmében egyedül nem jogosult az önálló cégjegyzésre, amit sokan úgy értékeltek, hogy csökkentették a menedzsment élén álló személy jogkörét. A tulajdonos – és maga az érintett, Mándoki Zoltán – egyébként nem osztja ezt a véleményt.

A Mol-részvényekkel kapcsolatos tulajdoni változásokat ezentúl nyolc napon belül be kell jelenteni; e kötelezettség elmulasztását a részvényérték 1 ezrelékével büntetik.

Olajcsere információk és tippek a Vezess.hu oldalon!

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik