Gazdaság

MUNKABÉRGONDOK AZ EURÓ-RÉGIÓBAN – Az átláthatóság kockázatai

Az euró bevezetése az érintett országokban máris új feszültségeket teremtett a munkabérek terén. A szakszervezetek attól tartanak, hogy a vállalatok hamarosan szerte Európában "bekeményítenek" a fizetésekről és az áthelyezésekről szóló döntéseik során, s lefelé fognak licitálni. Félnek továbbá a nagy költségeltérések hatásaitól is, ezért ezúttal olyan kezdeményezésekről tárgyalnak, amelyek transznacionális kollektív szerződés felé vezethetnek.

Január eleje óta az Európai Unió (EU) egységes valutát használó 11 országában az ipari munkaerő átlagos költsége annyira eltérő, hogy szinte biztos: számos termelő és szolgáltató újra fogja gondolni, hol üzemelteti a céget és mennyit fizet dolgozóinak.

Tavaly az ipari termelésben az átlagos munkaerőköltség egy órára vetítve Németországban csaknem 29 euró volt, míg Portugáliában a 8 eurót sem érte el (lásd a grafikont). Az ír mutató ez utóbbinak durván a kétszerese volt, de csak kétharmada a hollandiainak. Az euró belépésével a korábbinál sokkal egyszerűbb az összehasonlítás, és gond nélkül meg lehet ítélni az egyes európai országok, illetve térségek potenciális jövedelmezőségét.

Mivel a jövőben a vállalkozóknak a kockázat számításakor nem kell figyelembe venniük az alacsony bérű országok vonatkozásában az árfolyam-ingadozást, és a szigorú inflációs kritériumok miatt ezen országokban bizonyosan nem következik be a bérszínvonal drámai emelkedése, a magas munkabérű Németországban, Hollandiában és Belgiumban a szakszervezetek igen aggasztónak ítélik a helyzetet.

A tagországokban hosszú évekig tartott az alacsony növekedés és a magas munkanélküliség, amit egyesek az európai valuták konvergenciájához vezető takarékossági intézkedések velejárójának tartanak. Manapság az egységes valuta bevezetése az eltérő bérköltségek okán éppen a legfejlettebb országokban ronthatja az emberek életminőségét.

Az Európai Szakszervezeti Konföderáció brüsszeli kutatóintézetének jelentése szerint az érdekképviseletek attól félnek, hogy ebben a versenyklímában a vállalkozók egymás alá ígérnek a bérvitákban, s akár lefelé mutató bérspirál is kialakulhat. Okkal feltételezhető, hogy a verseny nyomására a vállalatok egyik országból a másikba fognak költözni, attól függően, hogy hol tudnak lejjebb menni a bérekben.

Egy ideig úgy tűnt, hogy a német pénzügyminiszter megérti a szakszervezetek gondját, s hajlandó arra, hogy az EU-n belül az ő álláspontjukat képviselje. Oskar Lafontaine így fogalmazott: “Hiba lenne, ha valamely régió vagy állam gazdasága azzal próbálna meg versenyelőnyt szerezni magának, hogy lejjebb szorítja bérköltségeit. Ezért van szükség a bérpolitika egyeztetésére. A szakszervezeteknek tárgyalniuk kell egymással, s fel kell használniuk azokat az európai intézményeket, amelyekben ők és a munkaadók képviseltetik magukat.”

A politikusok számára ez úgy jelenik meg, hogy országaikban esetleg csökkenni fog a munkahelyek száma, mindamellett, hogy az alacsonyabb bérköltség az európai versenyképesség egésze szempontjából összességében hasznos lehet.

Michel Didier, a Rexecode francia gazdaságkutató intézet igazgatója szerint a munkaerőköltségek eltérése Németországban és Belgiumban indukálhat problémákat. Franciaországnak kisebb kárt okozhat ez a feszültség; Olaszország semleges helyzetben van; míg Spanyolország és Portugália egyértelműen nyertes.

Hans de Vries, a holland fém- és villamosipari dolgozók szakszervezete országos tárgyaló delegációjának tagja, a transznacionális szakszervezeti fellépés európai aktivistája üdvözölte Lafontaine kijelentését, de mindjárt arra is rámutatott, hogy a szakszervezetek országaik balközép politikusaitól eddig “inkább csak együttérzést kaptak, nem pedig igazi támogatást”. Hans De Vries elismeri persze, hogy roppantul nehéz ügy a bérpolitika egyeztetése, már csak azért is, mert ez az egyes országokon belül komoly akadályokba ütközne. Hozzátette azonban, hogy az Európai Fémipari Dolgozók Szövetsége szorgalmazza tagjai körében a minimálszintek meghatározását, és azt, hogy először ez az autó- és a hajógyártásban valósuljon meg.

A megegyezés esélye azokon az országokban a legjobb, ahol már vannak egységes módszerek és megoldások – például Németországban és a Benelux-államokban.

Joachim Kreimer-de Fries szerint – aki a Német Szakszervezeti Szövetségben az európai bérpolitikával foglalkozik – nem lesz egyszerű más szakszervezeteket mozgósítani a bérkérdés ügyében. Nehéz lesz bevonni Spanyolországot és Portugáliát, mivel az ottani szakszervezeteket értelemszerűen kevésbé érdekli a bérek és a termelékenység harmonizációja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik