Gazdaság

SZÉTTARTÓ TRENDEK

Miközben a zárókommüniké szerint a Hetek igyekeznek kiegyensúlyozottabbá tenni növekedési rátájukat, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által közvetlenül a tanácskozás előtt kiadott jelentés ezzel ellentétes irányt tükröz. A decemberi 1,5 százalékkal szemben az OECD most már arra számít – figyelembe véve a vártnál erősebb tavalyi gyarapodást -, hogy az amerikai GDP 2,5 és 3,0 százalék közti mértékben nő az idén. Az EU vonatkozásában 2,2 százalékról 2 százalék alatti – pontosabban nem meghatározott – mértékre korrigálták a várható rátát. A szervezet Japán kilátásait ítéli meg a legkedvezőtlenebbül: a decemberben kiadott 0,2 százalékos javulás helyett immár 1-2 százalékos visszaesés szerepel a prognózisban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik