A magyarországi integrált takarékszövetkezetek – e körbe a honi takarékszövetkezetek zöme beletartozik – a múlt évet az összesített, ám egyelőre még nem auditált adatok alapján 310,3 milliárd forintos, az 1997-es értéket 22,2 százalékkal meghaladó mérlegfőösszeggel zárták. Forrásgyűjtés terén a betétek és kibocsátott értékpapírok december végi állománya a megelőző évihez viszonyítva 26,2 százalékkal, 237,8 milliárd forintra bővült. Ami a hitelezési tevékenységet illeti, a takarékszövetkezetek az elmúlt év folyamán 41,4 százalékkal növelték az ügyfelekkel szembeni követelések mennyiségét, ezen belül több mint 6 százalékkal gyarapodott a vállalkozói és egyéb kölcsönök aránya. Az előzetes adatok szerint az integrált takarékszövetkezetek az 1998-as esztendőt 2,8 milliárd forintos adózott eredmény mellett 22,1 milliárd forintos saját tőkével zárták. Az idei terveket szem előtt tartva az integráció tagjai elsősorban az agrárszférában és az önkormányzatok körében szeretnének újabb ügyfeleket szerezni.
- 09:07 Az erőteljes kampányolás hatására 2000-nél több tartalékos csatlakozott a Honvédséghez
- 08:57 Népszava: ígéret marad a nyugdíjreform
- 08:55 Will Ferrell: Ha a transz közösséget fenyegetésnek érzed, nem vagy elég biztos magadban
- 08:53 Több száz millió jelszó volt veszélyben a Meta hibájából
- 08:46 Ő lett az ország legszebb nője, Marco Rossival pózolt a döntő után
- 08:37 Most aztán jött a víz, és szó szerint mosta a város összes szennyesét
- 08:36 Hármas karambol történt az M3-ason
- 08:13 A bukósisakon túl más védőfelszerelés is kötelező lehet majd a motorosoknak
- 08:07 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás - Reggeli pakk
- 08:03 Már a libanoni fővárosra mért légicsapást Izrael
- 07:31 Erősödött a forint a hétvége alatt
- 07:30 Kés is volt a Real kapusát megdobáló Atlético-szurkolóknál
- 07:29 Az orvosok fele szerint csoda, hogy működik az egészségügy
- 07:21 Bíróság előtt a részeg turistát kifosztó zsebtolvajok
- 07:19 Meghalt John Ashton, a Beverly Hills-i zsaru-filmek Taggartje
- 19:03 „A legrosszabb börtön nem az, ahova a nácik zártak” – mi mindent tanulhat a világ a 97 éves Edith Egertől?
- 19:28 Videón, ahogy egy farkas elviszi Tommy Lee kutyáját
- 17:37 Úgy néz ki, a Szabadságpárt nyerte a választást Ausztriában
- 21:29 Szijjártó Péter rég hangzott ilyen boldognak
- 07:29 Az orvosok fele szerint csoda, hogy működik az egészségügy
- 18:59 Így halt meg Mikes Kelemen
- 20:36 A Magyar Orvosi Kamara emlékdíjat alapít Karsai Dániel tiszteletére
- 08:13 A bukósisakon túl más védőfelszerelés is kötelező lehet majd a motorosoknak
- 17:00 Nyom nélkül tűnt el Kádár János 1956-ban
- 08:03 Már a libanoni fővárosra mért légicsapást Izrael
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!